Nem viselem el
Közzétéve: 2007. 10. 31. 11:18 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2007. 10. 31. 11:18 -
• 2 perc olvasás
Nem viselem el
Párommal 22 éve élünk együtt.Állandó féltékenykedésével pokollá tette az életemet, amit természetesen a gyerekek is észrevettek. Négy évvel ezelőtt betelt a pohár és elköltöztem fiammal együtt. Ezt követően volt hajlandó elmenni pszichiáterhez, ahol állandó hangulatváltozásait vallotta be, amit bipoláris affektív zavarként diagnosztizáltak és
kezeltek. Már amikor szedte a gyógyszereket. Két évvel ezelőtt visszakönyörögte magát és újabb lehetőséget kapott. Egy évvel ezelőtt újra kezdte a féltékenykedést. Akkori munkahelyemen egyik kollégám volt a gyanusított. Állást változtattam, hogy nyugtom legyen. A mostani munkahelyemen újabb jelölt van.Ha elmondom, hogy az nap mi történt, az a baj, ha nem akkor az. Ha valamit elintézek azt biztosan rosszul teszem, helyettem akar dönteni. Nem tudom, hogy mire érkezek haza. Nyugdíjas és egész nap rajtam agyal. Éjjel nem alszik, azt figyeli, hogy a - nem létező - szeretőm nevét mondogatom egész éjjel. Ahogy kiteszem a lábam, a gyerekem előtt szid-hord. Kiszámolja, hogy mikorra kell hazaérnem. Kisorgat minden szót és eseményt. Úgy lépek be a lakásba, hogy gondosan átvizsgálja az arcomat. Ha fáradt vagyok az a baj, ha nem az is. Én az elmúlt 22 év alatt senkivel nem keveredtem semmilyen kapcsolatba. Több munkahelyen dolgozok, Itthon is vállalkozó vagyok, napi 14-16-órám ezzel tellik. Ebben a kapcsolatban már én is sérültem, állandóan feszült vagyok. Egyetlen bizonyítékát szerelmemenek csak abban látná, ha állandóan szexuális életet élnénk. Két hete nőgyógyászati műtéten estem át, de
folyamatosan azt hallgattam, hogy majd mi lesz, ha lehet. Ez alatt az idő alatt megundorodtam tőle. A kezelőorvosa sajnos elköltözött, próbálom keresni. Nem tudom, hogy addig mit tegyek. Egyenlőre a mai nappal másik szobába költözök.
Kedves levélíró!
Nagyon nehéz helyzetben van és őszintén csodálom az emberségét, hogy ilyen sokáig kitart a férje mellett. Nem tudom milyen a kapcsolatuk, nem tudom milyenek a valódi érzései a férjével szemben. Lehet, hogy most Önnek kellene segítségért fordulnia, hogy kiszabaduljon ebből az átkozott körböl.( nem
feltétlenül fizikailag, hanem lelkileg) Keressen magának egy jó szakembert, akiben megbízik, segítségével próbáljon kialakítani egy átgondolt tervet, hogy mit is csináljon. Mert ez így valóban pokol.( és sajnos a férjének sem könnyebb a helyzete, hiszen ő is egyfolytában szenved.) Az ok nélküli féltékenység, az egyik legrombolóbb negatív érzés.
Üdvözlettel: dr.Lajtavári László
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek


