hpv33-as vagyok
Közzétéve: 2006. 10. 19. 12:12 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2006. 10. 19. 12:12 -
• 1 perc olvasás
Most derült ki, hogy hpv33-as vagyok, de nem tudni mióta, mert 10 éve csak a férjemmel vagyok, és szerintem ő sem csalt meg. A doktornő nem mondott okot, azt mondta, ne firtassuk ezt a dolgot. Nem egészen értettem, mit akar ezzel mondani. Azt mondta, lehet, hogy műteni kell majd, de most fél év múlva kontroll lesz, majd meglátjuk. Semmilyen elváltozást nem látott. Egyrészt az érdekelne, hogy ez a vírus bekerülhetett-e a véráramba? Ha igen, a gyerekeim a szoptatás alatt elkaphatták-e? Ha igen, hová tudnám őket szűrésre vinni? Nagyon aggódom miattuk, egyik fiú, másik lány. Lehet, hogy terhesség alatt már elkapták? Vagy a szülésnél? Ezekre a kérdésekre nem kaptam választ a doktornőtől, azt mondta, ez nem olyan egyszerű, hogy ezt csak úgy elmagyarázza. Én nem tudom, miért bánik úgy velem, mint egy buta nemibeteggel, eddig nagyon jó fej volt mindig, de most megváltozott velem. A másik kérdéskör arra vonatkozna, elmúlik-e ez a fertőzés, mint mondjuk egy vírusos influenza, vagy örökre megbélyegzett maradok?
Tisztelt Hölgyem!
Semmilyen megbélyegzésről nem lehet beszélni. A HPV 33 vírus az alacsony onkogenitású fajokhoz tartozik (gyakorlatilag nem rákkeltő). A vírus terjedésének az útját nem tudjuk. Mindenféle kezelés nélkül az esetek 97 %-ban elmúlik, és soha nem jön vissza. Vérbe nem kerül be, gyermekek nem fertőződhetnek , a férje sem.Semmi oka izgalomra. Menjen el a kontrollvizsgálatra, és majdnem biztos, hogy nem lesz probléma.
Tisztelettel
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek


