A REFORM A JÁRVÁNY MIATT ELMARAD! Hála Istennek...

(A jegyzetíró megjegyzése: A CÍM NEM TELJESEN KORREKT, SŐT, BULVÁROS!)

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter csak annyit jelentett be Trianon napi sajtótájékoztatóján, hogy a finanszírozás reformja a járvány miatt elmarad. Mivel a finanszírozás korszerűsítése nélkül nincs valóságos reform, és a következő választás is közeledik, vegyük úgy, hogy nem lesz reform.

De miért is kiáltok hálát?

Mert nekem a reform az egészségügyben eddig szinte mindig rosszat jelentett. Leggyakrabban intézménybezárást, orvosi iskolák felelőtlen szétzavarását, gyógyszerár (korrektebbül: önrész) növekedését, a háziorvos hozzáférésének korlátozását a modern diagnosztikához, az adminisztratív tennivalók folyamatos növekedését (a főhivatalok információ éhsége szinte végtelen), a TVK torzító-romboló hatásait, a bérek korrekciójának gyakran tartós hiányát, átgondolatlan szervezeti változtatásokat (gazdasági szervezet vagy közintézmény a kórház?). Az egymást váltó kormányok ellentétes intézkedéseit, a gyakori miniszter-, államtitkár- és egyéb felsővezető-cseréket. A helyettes államtitkár szinte „fogyóeszköz”, országos tisztifőorvos, OEP/GYEMSZI/NEAK vezetőváltások, a regionális és egyéb területi vezetőcserék szinte követhetetlenek. A kórházigazgatók se járnak sokkal jobban, ciklusváltásokkor „teljes sorcsere”, de közben is bármi megtörténhet.

Nem, Kedves Olvasóm, nem (csak) az Orbán kormányról beszélek. Sőt!

Az elmúlt 30 évben még ez a két és fél ciklus lett volna a legbékésebb, ha nincs ez a járvány, és ha a gyógyítók fizetése, jövedelme sokkal nagyobb támogatást kapott volna. Persze, az előző évtizedek tisztázatlan koncepcionális, szervezési, finanszírozási és gazdálkodási hiányossági, következetlenségei itt is nehezítették az életet, de a vidéki intézmények megújulása, korszerűsítése, a fővárosi tervek (Egészséges Budapest Program) inkább reményt keltettek.

Kezdtem abban reménykedni, hogy a kormány agytrösztjében „feléledt az életösztön” és a revolúció helyett az evolúció lesz a „királyi út” az egészségügy fejlesztéséhez. Persze ennek van egy fő szabálya: nagyon jól kidolgozott koncepció és „mesterterv” mentén folyamatosan kell haladni és rendkívül jól kell kommunikálni. Nem csak a lakosság felé, hanem a végrehajtók, a háziorvosok, a kórházi dolgozók és minden egészségügyi szakember és segítőik felé, hiszen ők találkoznak a betegekkel, a lakossággal. A szakértők és a politikusok szintjén bármennyire ki van dolgozva egy fontos változtatás, a szereplőknek azt meg kell érteni, sőt, egyes esetekben meg kell tanulni.

Tegnapi példa a szomszédos patikából: magabiztos fiatalember odalép a tárához és közli a felé forduló gyógyszerésszel: a „fater” küldött, hogy hozzam el a gyógyszereit. TAJ kártya? Az nincs. Személyi igazolvány? Az sincs. A fater azt mondta, minden „bent van a gépben”, és kész! Nagyon meg volt sértődve, pedig szelíden és udvariasan próbálták neki elmagyarázni, hogyan kaphatja meg szabályosan a gyógyszereket. Pedig itt egy nagyon korszerű, és a járvány alatt rendkívül emberséges intézkedés félreértéséről van szó.

Merre mozduljunk?

2019. december 23-án fontos kormányhatározatok jelentek meg, érdemes azokat újraolvasni. Elsősorban a finanszírozási problémákat veszik célba, de kifejezetten szakszerű vizsgálatokat rendelnek meg. Ha ehhez hozzáveszem a Pénzügyminisztérium és a MNB javaslatait, a tavaly ősszel elindított, majd a közelmúltban újra életre keltett minisztériumi szakmai bizottságokat, akkor tulajdonképpen egy jelentős rendszerkorszerűsítés peremfeltételei kezdtek látszani. Még nem ismerjük a prekoncepciókat, a példának tekintett modelleket, de ebből kibontakozhat valami. Persze érdemes szem előtt tartani egy axiómát: minden bonyolult problémának van legalább egy biztosan rossz megoldása. Ezt el kell kerülni.

Érdekes üzenete van a belügyminiszter aktív részvételének az egészségügy helyzetének felmérésében. Ha egyes politikusok és „bulvárkollégák” a „rendőrminiszter” kiabálás helyett vették volna a fáradságot megnézni a BM statútumait, akkor meglepve láthatták volna, hogy a feladatok között a közigazgatás felügyelete és fejlesztése is szerepel. Márpedig az állami egészségügyi szolgálat, mint az egyik lehetséges közösségi egészségügyi rendszer (a másik a TB/OEP) erősen össze van kapcsolva a területi elvű közigazgatással. Ha erre mozdulunk el, az a hallgatólagos beismerése, hogy a több mint 30 éve (1989. december 1-én) az ún. forráscserével elkezdett társadalmi egészségbiztosítási rendszerépítés (OEP) útjáról (Európa nyugati és déli országai) a Nagy-Britannia és Skandinávia által preferált állami egészségügyi rendszer felé próbálunk elmozdulni. De ezt nagyon tudatosan és átgondoltan kell csinálni.

Kornai János mondta egy régi vita alkalmából, amikor a két paradigma elemzése volt napirenden: a kávé egy nagyon finom ital. A tea az egyszerűen fantasztikus. De ha a kettőt összeöntjük: moslék. A társadalmi egészségbiztosítási rendszer és az állami egészségügyi rendszer célja ugyan hasonló, de működési módja, szervezete, intézményendszere, szabályai hatalmas különbségeket mutatnak. Nem célszerű keverni, mert úgy nem tud koherens módon működni. Van viszont egy nagyon erős közös jellemzőjük. Mindkettő erős, szakmai alapokkal rendelkező végrehajtó intézményhálózatot és rendszert követel, alaposan kidolgozott törvényekkel és szabályokkal. Ezt a politika (főleg törvényekkel) irányítja, ellenőrzi, de nem igazgatja. Ezzel a napi felelőssége megszűnik, és az egészségügyi rendszer nem sínyli meg a politikai ciklusváltásokat. Nem kell a politika napi és távlatos érdekeinek a csapdájában vergődni. Viszont: cserében a politika se lesz állandó foglya és veszélyeztetettje egy rendkívül bonyolult, a lakosságot a fogantatástól a halálig terjedő úton végig kísérő, rendkívül dinamikus rendszernek, amelyben a valóságos bajok és a társadalmi feszültségek az adott kormány számára kezelhetetlenül koncentrálódnak.

Mi lenne, ha végre elkezdenénk?

Nemrég ünnepeltük Magyarország demokratikus rendszerváltásának 30. évfordulóját. Minden létező politikai erő már megtapasztalhatta, hogy az egészségügy a magyar társadalomnak olyan szegmense, amely a napi politika eszközeivel egyszerűen nem kezelhető. Se jól, se rosszul. Erre a járvány szörnyű fenyegetésének az árnyékában mindenki rádöbbenhetett. Egy nagy ívű „reform” véghezvitelére már nincs elég idő a következő választásokig. A miniszter bejelentése ugyan a finanszírozási változtatások elhalasztásáról szól, de ennél többet jelent. Nem lenne végre itt az alkalom, egy jelentős, széles körű rendszer-korszerűsítés megalapozására?

Persze, ehhez a 2022. évi választás előkészületeivel foglalkozó pártoknak valamilyen megvilágosodásra lenne szükségük. Le kellene mondani az egészségügyről, mint a választási küzdelem „csodafegyveréről”. Sokat nyernének cserében. Egy egészségesebb, bizakodóbb nemzetet, ahol még politizálni is kellemesebb, mert egy mindenkit fenyegető probléma közös megoldását találhatjuk meg. És akkor a következő poén akár valóság is lehetne:

„Közlemény:

Az egészségügyi reform a járvány után következő első héten, hétfőn reggel 7 óra 30-kor kezdődik. Mindenki őrizze meg nyugalmát, mert jót akarunk. Az egészségügyi dolgozóknak jó bért és munkakörülményeket, a lakosságnak, a betegeknek könnyen elérhető, szakszerű és emberséges gyógyító ellátást.”