hirdetés
hirdetés
Egészségpolitika / Vissza a rovat főoldalára »

Mennyi pénzt kérjen a háziorvos?

A FAKOOSZ összegyűjtötte a háziorvosi térítési díjakra vonatkozó javaslatot.

A háziorvosok régi elvárásának eleget téve a szaktárca rendezni szeretné az OEP-finanszírozáson kívül eső tevékenységek körét, valamint ezek térítési díját is: melyek azok a tevékenységek, amelyek esetében szakmailag indokolt lehet a térítési díjak bevezetése vagy a meglevő díjak korrekciója. Már összegyűjtötte és elküldte javaslatát az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége a szaktárcának.

Hirdetés

A részletes lista szerint például a látleletért hatezer forintot (most 3300) kérnének, elveszett dokumentum pótlására ezer forintos térítést javasolnak. A gépjárművezetői alkalmasság igazolásáért emelt díjat, tízezer forintot kérnének, ráadásul egységesen, mondván az igazoláshoz szükséges orvosi vizsgálat és adminisztráció nem kifejezetten a beteg életkorától függ. Javasolják azt is, hogy a negyven év alattiaknál a mostani tíz helyett öt évenként kelljen alkalmasságit kérniük háziorvosuktól. 

A javasolt díjtételek és indoklásuk listája.

A jelenleg érvényben lévő térítési díjak listája.

2012-02-02 07:33
Forrás: Weborvos

Tetszik a cikk?

Nyomtatás Cikk küldése e-mailben Hozzászólás a cikkhez
hirdetés
Ezt már olvasta?

Széll Kálmán mellett Semmelweis nem rúg labdába

Csehák: A második miniszterség olyan, mint a második házasság: a remény győzelme a tapasztalat felett.

Generikus ösztönzőt fizetnek a patikáknak

Komoly baj körvonalazódik a Széll Kálmán Terv 2.0 verziójával a kamara szerint.

Beneda Attila: vannak sikeres lépések az alapellátásban

Az eszköztámogatás, az átalakított indikátorrendszer, a praxiskezelő létrehozása eredménynek tekinthető.

Egészségmagazin

Láthatatlan, ám tökéletes megoldás

Félt színpadra lépni, mert mi történik, ha véletlenül elcseppen…

Minőségi egészségbiztosítás

Egészség csak 1 van!

Minőségi egészségügyi ellátás várólisták és hálapénz nélkül? Hogyan lehetséges ez?

1,5 milliós állami támogatás

Már csak 1 hónap!

Május 31-ig vehetik igénybe a házi- és fogorvosok a 1,5 milliós állami támogatást.

hirdetés
hirdetés