• Ónodi-Szűcs
    • A labda az államtitkárnál volt

      A labda az államtitkárnál volt

    • Nem kell adót fizetni a praxis eladása után

      Nem kell adót fizetni a praxis eladása után

    • Tető alatt az uniós egészségügyi fejlesztések kétharmada

      Tető alatt az uniós egészségügyi fejlesztések kétharmada

  • költségvetés
    • Fókusz: népegészségügy, alapellátás és betegbiztonság

      Fókusz: népegészségügy, alapellátás és betegbiztonság

    • Ónodi-Szűcs: csökken a lemaradásunk

      Ónodi-Szűcs: csökken a lemaradásunk

    • Százmilliót vonnának el a kórházaktól

      Százmilliót vonnának el a kórházaktól

  • bérrendezés
    • KSH: kétszámjegyű növekedés az átlagkeresetben

      KSH: kétszámjegyű növekedés az átlagkeresetben

    • Jelentősen nőttek az egészségügyi fizetések

      Jelentősen nőttek az egészségügyi fizetések

    • Ápolói fizetések - a régióban sereghajtók vagyunk

      Ápolói fizetések - a régióban sereghajtók vagyunk

Nehezen birkóznak meg a betegek tömegével

Egészségpolitika 2017.06.29 06:40 Forrás: mok.hu
Nehezen birkóznak meg a betegek tömegével

A világon alig akad olyan vesetranszplantációs sebészet, amely maga követi és ellenőrzi a beteget.

Hosszú idő telt el azóta, hogy az első humán veseátültetést anya és fia között elvégezték Párizsban 1952-ben. A kezdeti történéseket, majd a hazai vesetranszplantáció indítását a legilletékesebb, az itthoni programot szervező prof. dr. Perner Ferenc idézi fel a mok.hu portálján

Hogy miként merült fel az, hogy a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikáján valósítsák meg a szervezett veseátültetési programot, azt a múlt homálya fedi, ám szinte biztosra veszi, hogy dr. Szécsény Andor docens, Rubányi professzor helyettese indítványozta. Hogy ez csupán egy klinikai kezdeményezés vagy minisztériumi jóváhagyást követő országos program része volt, ma sincs tisztázva. Miután a veseátültetés gyakorlatát senki nem tanulmányozta külföldön a klinika orvosai közül, így szakirodalmi ismeretek alapján kezdték meg a szervezést és felkészülést – emlékszik vissza a hazai előzményekre.

Ugyanakkor az teljesen egyértelmű volt, hogy az átültetést nem lehet csak szakirodalomból megtanulni, s hogy a sebésztechnika csak belépő a sikerhez. Végül Franciaországban ösztöndíjjal tanulhatott abban a párizsi intézetben, ahol akkor Európában legtöbb veseátültetést végezték. Hazatérve dr. Megyaszai Sándor aneszteziológussal együtt tervezték a részleteket.

Tudták, hogy a vesék egy része nem működik azonnal az átültetés után, azaz szükség van művesegépre és szakemberre, aki tudja a beteget kezelni. Dr. Járay Jenő urológus, dr. Alföldy Ferenc és dr. Súlyok Balázs is csatlakozott a csoporthoz. A Róbert Károly körúti kórház patológiai osztályán halottakon gyakorolták mind a vesekivétel, mind a beültetés technikáját, s feldolgozták száz vese ereinek variációját.

Közben dr. Petrányi Győző immunológus létrehozta a HLA-laboratóriumot, megvalósította az immuntipizálás hátterét. Dr. Faller József megszervezte a vesekonzerváló oldat hazai gyártását. A donorok felmérését, az agyhalál megállapítását és a vesekivétel megszervezését dr. Serényi Pálra bízták, később az Országos Idegsebészeti Intézetet is „bekapcsolták" a donorszolgálatba. Érdekességképpen Perner professzor hozzáteszi: 1972-ben az országban mindössze öt (!) műveseállomás működött, ahol csupán120 beteget kezeltek.

1973-ban – Szeged és Miskolc után – Budapesten végezte el a szakmai csapat az első átültetést, sőt: mindjárt kettőt is. Az első donor (az élet furcsa fintora) épp egy harmadéves medikus volt, aki egy esés következtében szenvedett agysérülést. Az első beteg 23 évig élt az átültetett vesével.

1973 fordulópont volt, ugyanis ezzel a két átültetéssel megkezdődött a szervezett veseátültetési program. Perner professzor megjegyzi, hogy az első tíz évben még minden szervezési feladatot a transzplantációs sebészcsoport végzett a betegek behívásától kezdve a kivizsgáláson át az utókezelésig. Aztán külön szakmává vált a recipiensek szervezése, listára helyezése a szervkivételek, -beültetések összehangolása: ma a transzplantációs koordinátori hálózatra hárulnak ezek a feladatok.

1979-ben Szegeden, 1991-ben Debrecenben, 1993-ban Pécsen indult a szervezett átültetés, ezzel mind a négy orvostudományi egyetem bekapcsolódott a programba, és igazán példás együttműködés alakult ki a centrumok között. Jelentős lépés volt az Eurotransplanthoz történő csatlakozásunk 2014-ben. A Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján eddig hatezer vesetranszplantációt végeztek, s magas veseátültetési számával az intézmény a harmadik az Eurotransplant országai között.

Az összes hazai átültetés körülbelül fele zajlik az SE Transzplantációs és Sebészeti Klinikán. Nemcsak a szervátültetések, a szervkivételek miatt hárul nagy teher a klinika munkatársaira, hanem a már beavatkozáson átesett betegek ellenőrzése miatt is. A betegekkel hat-nyolc nefrológus foglalkozik. Az első három hónapban hetenként kell kontrollálni a betegeket, ami naponta 120-140 beteg ellátását jelenti. Az ambuláns ellenőrzésen kívül a legnagyobb gondot az okozza, hogy bármely, a veseátültetéssel közvetlenül nem összefüggő betegség esetén ezeket a betegeket a klinikára küldik. Kezelésük során ágyat, sőt legtöbbször intenzív ágyat foglalnak, és ezzel blokkollják a sebészi-műtétes betegek ellátását, teszi hozzá Perner professzor.

Mára a transzplantáció sikere megoldhatatlan helyzetet is eredményezhet: gyakorlatilag az átültető sebészeteken kívül senki nem vállalja a transzplantált betegek kezelését. Ugyanakkor a világon alig akad olyan sebészet, amely maga követi és ellenőrzi a betegeit – hívja fel a figyelmet –, ugyanis az a gyakorlat, hogy átadják a vesebetegeket a nefrológusnak, a májbetegeket a hepatológusoknak és a többi.

– Mi nagyon szorosan és nagy szakmai pontossággal kontrolláljuk a betegeket, és amíg kevesen voltak, ez nem okozott gondot. Több kísérletet tettünk a helyzet rendezésére, de nem sikerült – teszi hozzá Perner professzor, aki javaslatát is megfogalmazza: – Úgy vélem, az lenne a megoldás, ha a transzplantációs centrumnál maradna a sebészi feladatok ellátása, míg az akkreditált osztályok nem csak küldenék a betegeket átültetésre, de fogadnák is a műtéten átesett pácienseket. Ehhez természetesen több osztály és megfelelő finanszírozás is kellene. A szervátültetés növekvő számával sok embernek reményt ad, ám egyre kevésbé képes kielégíteni a társadalom elvárását, s nemcsak a donorok hiánya miatt, hanem a szervátültetés költséges volta és lassan a szakemberek hiánya miatt sem. Szükség van a rendszer megváltoztatására, átszervezésére, ugyanis a szakma önmaga nem tudja megoldani a helyzetet.

Kapcsolódó hírek

Lapszemle

Legolvasottabb cikkeink