Válságban a tudományos orvoslás?

A tudományalapú orvoslás társadalmi tekintélye igen alacsony szintre lavírozta magát mára. A szakmán belülről erős kételyek fogalmazódnak meg a modern biológia eredményeinek gyógyászatban való alkalmazhatóságát illetően, sőt a tudományt magát is érik támadások. A gyógyszeripar kutatás-fejlesztési befektetéseinek megtérülési rátája óriási mértékben zuhan, 2020-ra nulla értéket vizionálnak. Az egészségügy hétköznapjai egyes országokban katasztrofálisak, a forráshiány pedig világjelenség. Mi az igazság, és van-e kiút? E kérdésekről szól Boldogkői Zsolt professzor írása a hvg.hu-n.

1. Bízhatunk-e a tudományban?

A tudomány nem objektív?

Amennyiben tudatunk valódi világot észlel, annak szabályszerűségeit képesek vagyunk egzakt formában megfogalmazni. A tudomány e szabályokat elméleti/matematikai keretekbe foglalja, és egy olyan koherens rendszert alkot, melynek a segítségével jóslatokat tehetünk a jövőbeli eseményeket illetően. Igen ám, de e szabályszerűségek nem mindig tárulnak fel egyértelműen, vagy ha igen, az ezt magyarázó modellek nem biztos, hogy alkalmazhatók újonnan felbukkanó problémák vagy jelenségek magyarázatára. Elméletek versenye folyik a valóság minél realisztikusabb megragadásáért. Thomas Kuhn a Tudományos forradalmak szerkezete c. nagyhatású könyvében egy erősen relativizáló nézetet fejtett ki a tudomány fejlődésével kapcsolatban. A filozófus szerint – szemben azzal a nézettel, hogy az egyre halmozódó ismeretek tégláiból folyamatosan épül a tudomány háza – a progresszió nem egyenes vonalú, hanem paradigmaváltások sorozata. Eme állítás egyik folyománya, hogy tudományos igazság objektíve nem létezik, azt csupán a tudományos közösség konszenzusa hozza létre. Az elméletek váltják ugyan egymást, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a korábbi elképzelés rossz volt, és főleg nem, hogy az előző paradigma jegyében gyűjtött ismeretek a régi nézetekkel együtt kerülnek a süllyesztőbe. A tudományfilozófus Karl Popper a tudományos megismerés korlátait szabta meg azzal az elképzelésével, hogy az elméleteket legfeljebb cáfolni lehet, bizonyítani viszont soha, sőt a cáfolhatóságot egyenesen a tudományosság kritériumaként tette meg (falszifikációs elv).

Reprodukálhatósági krízis

A tudományos kutatás eredményeinek reprodukálhatóságát illetően már korábban is voltak viták, de egy, a Nature-ben nemrég megjelent írás igencsak felborzolta a kedélyeket. Egy online felmérés során ugyanis 1576 kutató 90%-a szerint gondok adódnak (52% szerint súlyos, 38% szerint mérsékelt) a kutatási eredmények reprodukálhatóságát illetően. Míg a fizikai és kémiai témájú közlemények elég jól szerepeltek, addig az orvostudomány publikációiban az ismételhetőséget igen kritikus kérdésnek ítélték meg a válaszadók. A kutatók állításai szerint mások eredményeit 70%-ban nem tudták megismételni, sőt, a saját eredményeiket illetően is csupán 50%-os volt a sikerráta. Magyarul a legtöbb publikált eredmény úgy tűnik, hamis. Az egzaktabb módon végzett felmérések árnyalják a képet: a pszichológiai publikációknál 40%-os, míg a rákbiológia esetében csupán 10%-os mértékű reprodukálhatatlansági arányt találtak. E problémát több tényező is okozhatja, ilyenek például az eltérő kísérleti elrendezés, különböző alanyok, az alacsony mintaszám által okozott statisztikai hibák, a szelektív publikálás (a negatív eredmények a fiókban maradnak), és persze a nyílt csalás. Mivel a reprodukálhatósági válság elsősorban az orvostudományt érinti, vannak, akik a bizonyíték-alapú orvoslás létjogosultságát kérdőjelezik meg. John Ioannidis stanfordi professzor számos, az orvostudomány témakörében született publikációt vizsgált meg, s azt kapta, hogy ezek többségét húsz éven belül megcáfolták. Ezen eredménynek van egy olyan olvasata is, mely szerint a krízis valóban létezik, de csak ideiglenesen, mivel a tudomány önkorrekcióval rendelkezik.

A bírálati rendszer anomáliái

A tudományos publikációk és pályázatok szakmai kontrollját a bírálati rendszer hivatott biztosítani. A pályázati rendszer tisztaságát illetően óriási különbségek lehetnek az egyes országok között, a publikációk bírálatában (peer review) előforduló anomáliák viszont globális problémát jelentenek. Manapság elég nehéz bírálót találni, ezért a kéziratok gyakran nem a szűk szakterület képviselőinek kezeibe kerülnek, így egy cikk sorsát nem annak tartalma, hanem a bírálók habitusa határozza meg.

További részletek a cikkben.