• Ónodi-Szűcs
    • Ónodi-Szűcs: több fejlesztés, magasabb bér

      Ónodi-Szűcs: több fejlesztés, magasabb bér

    • Teljesítmény helyett eredményalapú finanszírozás

      Teljesítmény helyett eredményalapú finanszírozás

    • Számvetés az Arénában: Ónodi-Szűcs Zoltán

      Számvetés az Arénában: Ónodi-Szűcs Zoltán

  • EBP
    • Mitől lesz szuper a szuperkórház?

      Mitől lesz szuper a szuperkórház?

    • Rákosmente rendelőjét is fejlesztik

      Rákosmente rendelőjét is fejlesztik

    • EBP: Fejlesztik a nagykátai rendelőintézetet

      EBP: Fejlesztik a nagykátai rendelőintézetet

  • EESZT
    • Nem elég rugalmas  az e-recept

      Nem elég rugalmas az e-recept

    • Hekkerek tarolták le a lett egészségügyi rendszert

      Hekkerek tarolták le a lett egészségügyi rendszert

    • EESZT - az egészségügyi ellátás új dimenziója

      EESZT - az egészségügyi ellátás új dimenziója

Táncőrület

Orvos válaszol 2014.09.11 10:09

Tisztelt Főorvos Úr!

Tanácsot szeretnék kérni Öntől az édesanyámmal kapcsolatban.
Két évvel ezelőtt édesanyám mély pontra került, többek között munkahely elvesztése miatt. Alkoholproblémáival pedig hosszú évek óta "küzdünk". A második öngyilkossági kísérlete után ...

... egy hétre befeküdt a pszichiátriára. Miután saját felelősségre kijött újra gyógyszereket szedett be. Ezután mély deprersszió, gyógyszerek váltogatása, pszihiáriai tanácsadás, de nem segített. Tavasszal a meditációs hanganyagok hallgatásának hatására egyik napról a másikra abbahagyta a gyógyszereket, az orvosától búcsút vett, azt mondta jól van, újjászületett. Egy darabig azt hittük, hogy valóban jól van, de hamar kiderült, hogy egész másképp érzékeli a valóságot. Az orvosa a leletére azt írta: bipoláris affektív zavar, mániás epizód pszichotikus tünetekkel. Nagyon aktív, figyelem spontán terelődik, enyhe acceleráltság, hypoman felhangoltság stb. Nem szeretném részletezni most, hogy miket művel, de az biztos, hogy betegség tudata nincsen. Felkerestük a testvéremmel az orvosát, aki azt javasolta, hogy hívjuk ki hozzá az ügyeletet, ha fura dolgokat művel. Az ügyeleten azt mondták, hogy kényszerrel nem tudják ők sem kórházba küldeni, amíg nem ön-és közveszélyes. Sajnos szép szóval mi sem tudjuk rávenni, hogy kérjen orvosi segítséget. Kétségbe vagyunk esve, mert nem tudjuk mi a teendők, hogyan tudnánk segíteni neki. Sajnos a szomszédok is egyre nehezebben viselik a dolgait.
Válaszát előre is köszönöm.


VÁLASZ


Kedves levélíró!

Először is elnézést kérek a nagyon megkésett válaszért, de beteg voltam és csak most tudtam átnézni a leveleket.

Engem nagy örömmel tölt el, hogy a weborvos pszichiátriai levelező rovata az elmúlt évek során nagyon megváltozott.
Egyre őszintébb, az élet, az emberi problémák valódi leírását kapom a tisztelt levélíróktól és számomra ez nagy megtiszteltetés, egyre inkább azt érzem, hogy kezdenek partnernek tekinteni, nem csodákat várnak tőlem, nem a " fehérköpenyes mindentudó " istent" látják bennem, hanem az emberi élet tragédiáinak hiteles történetét osztják meg velem és annak ellenére, hogy nem ismerjük egymást, mégis úgy érzem magam, mintha egy szakértői képzettséggel, tapasztalattal rendelkező " barátjukhoz" fordulnának, megosztják velem a gondjaikat és olyan kérdésekben kérnek tanácsot, amit Önök is nagyon nehezen megoldhatónak, de állandó problémát okozónak tartanak, ami az egyébként is nehezen élhető életünkben csak további terhet jelentenek.
Régóta nem érzem, hogy a problémás viselkedésű családtagjaikat nem nevezik el " bűnbaknak", aki szándékosan okozza a gondokat. Gyakran érzem azt is, hogy egyre több a megértésre irányuló törekvés.
A levelekből döntően az derül ki, hogy ezeket a problémákat mennyire nehéz tisztán orvosi kérdésnek tekinteni és az egészségügyi ellátás mennyire nehezen, gyakran képtelenül próbálja orvosolni ezeket a terheket.
Remélem nem értik félre a soraimat és talán egyet is értenek velem, hogy az élet ennyi gondot okozó nehézségeit nem is lehet pusztán medicinális megközelítéssel megoldani, az Önök által is idézett ovosi diagnózisok nem jelentenek túl sokat.
Az orvostudomány más területein ( az ellátás szinvonalától eltekintve) szerintem sokkal egyértelmübb a helyzet, hiszen ha van egy megállapított betegség, aminek még az okát is ismerjük, joggal várható, hogy egy a szakmájában jártas képes olyan gyógymódot találni, ami akár véglegesen is képes gyógyítani, vagy - ha a tudomány még nem talált meg mindent - véglegesen meg nem gyógyítható betegségek esetén, ezt lehet közölni és javaslatot tenni arra, hogy ilyenkor mi a teendő.
Amit édesanyjukról írnak bennem csak egy csomó kérdést tesz fel,pl. mi a valódi oka az alkoholfogyasztásának, a felelőtlenségének, hogy ennyi bajt zúdítanak a hozzátartozóikra, megnehezítve a feltehetően számukra sem könnyű életüket.
Nem mindíg volt ez így. A múltban voltak évszázadok, évezredek, amikor a tudomány még sokkal fejletlenebb volt, de az élet, az emberi közösségek, a családi kötelékek erőssége, az élet értelmének mélyebb szintű megértése sokkal kevesebb olyan jellegű problémát okozott, mint amiről Önök is írnak.
Tanácsolhatnék most okosnak tünő szakértő megoldásokat, de gyakorlatból tudom, hogy nem fognak müködni, mert ezek a megoldások csak papíron, elméletben léteznek. Leginkább egy íróasztal fiókjába fognak süllyedni.
A XX. század borzalmai, a tömeggyilkosságokba, egész generációk, vagy más módon gondolkodó, hívő embertömegek pusztulásához vezettek, szerintem magát az emberi kultúrát is alapjaiban rengették meg.
Az emberi mentalitás, ami a tragédiához vezetett, sajnos nem változott, szakértők véleménye, hogy az átlag ember mentalitása alapjában semmit sem változott a középkor óta.
Ugyanakkor a technológia, a hadiipar fejlettsége elképesztő rohamban fejlődött és ezzel megbomlott az egyensúly a humánum, a valódi emberi létezés, és a technológia mindent elképesztő innovációja között. Ma már akár egy virtuális ( képzeletbeli) valóság is elképzelhető, ahol semmit sem kell tenni és olyan világban érezhetjük magunkat, amit elképzelünk magunkban. Valóban olyan ez, mint egy álom, ahol minden megtörténhet és nem támadnak tételyeink, hogy ebből egyszer fel fogunk ébredni.
A csodálatosan egyedi természetet az elképesztő módon szaporodó embertömeg ( ma lassan 7 milliárt, de 10 év múlva ennek a duplája) ha nem fog valóban változtatni a tudatosságán. ( gondoljon pl, a fizikára, a kémiára, ahol alapvető változások történtek, azaz átértékeltük a régi elveket, un. " paradigmákat") sajnos ez emberi fejlődés ( evolució) nem lesz képes folytatódni és ez elöbb utóbb a minket már úgyis foglalkoztató pusztuláshoz vezet majd.
Tudom, nem adtam semmi tanácsot a kérdésükre, talán nem is lehet. Illetve lehetne, ha megpróbálnánk mélyebb szinten megérteni önmagunkat, a belső világunkat, ami bizonyára ahhoz vezet majd, hogy könnyebben megértjük a pusztító életet és a környezetüket is veszélyeztető hozzátartozóink viselkedését.
Biztos vagyok abban, hogy édesanyjuk sem ezzel az elképzeléssel indult el évtizedekkel korábban azon az úton, ami most már alig megoldható. Legalábbis kizárólag külső segítségtől, azaz az orvosoktól várva megoldást nem.
Nyilván az egészségügyi ellátó rendszernek is " rendezni kell" a sorait, lehet, hogy nem szabadna felvállalni olyan alapvetően kulturális, szociális, erkölcsi gondokban gyökeredző és csak másodlagosan orvosi kérdéssé váló hatalmas tömegű problémák megoldását, mint az alkohol, az önpusztító viselkedés, a morális problémák, a másokkal való nem törődés, érdektelenség.
Ehhez nekünk is hozzá kellene járulnunk, nem rohanni az egyébként is rohanó civilizációban, hanem a rendkivül okos agyunk képességeit több irányban is használva, többet megérteni Önmagunkból, hozzátartozóinkból. Ez talán a megértéshez vezetne minket, sokkal aktívabban vennénk részt a társadalomban, több felelősséget vállalnánk és nem hagynánk, hogy a hatalom, a mohóság, az végletes önzés áldozatai legyünk és képtelenné váljunk azokká válni, amik vagyunk, Egyéniséggé. Nincs két egyforma ember, ezt az egyediséget kellene talán megcélozni.
Az ember Tragédiáját nem lehet diagnózisokba, más kultúrák leminősítésébe, emberek elpusztítására redukálni.
Fel kellene ébredni, tisztábban látni, mélyebben megérteni, hogy hozzátartozóink nem ellenségeink, hanem az életük tragikusan alakult.
Ha észreveszik, hogy kommunikálni akarunk, hogyan valóban meg akarjuk érteni mi és miért történt velük, higyjék el nekem megérzik és lassan elindul bennük is egy változás, ami belülről jön.
Késői válaszom bizonyára kissé szokatlan, biztosan sok helyen tévedek, de a szándékom jó, szeretnék segíteni, legalább a jövő generációinak. Nem kell azonnal reagálni, időnként - amikor könnyebb a élet- mélyen töprengjenek el azon, amit írtam.

Megértésüket köszönve: dr.Lajtavári László

Lapszemle

Legolvasottabb cikkeink