• Ónodi-Szűcs
    • Ónodi-Szűcs: több fejlesztés, magasabb bér

      Ónodi-Szűcs: több fejlesztés, magasabb bér

    • Teljesítmény helyett eredményalapú finanszírozás

      Teljesítmény helyett eredményalapú finanszírozás

    • Számvetés az Arénában: Ónodi-Szűcs Zoltán

      Számvetés az Arénában: Ónodi-Szűcs Zoltán

  • EBP
    • Megújul az országos pulmonológiai intézet

      Megújul az országos pulmonológiai intézet

    • Mitől lesz szuper a szuperkórház?

      Mitől lesz szuper a szuperkórház?

    • Rákosmente rendelőjét is fejlesztik

      Rákosmente rendelőjét is fejlesztik

  • EESZT
    • Nem elég rugalmas  az e-recept

      Nem elég rugalmas az e-recept

    • Hekkerek tarolták le a lett egészségügyi rendszert

      Hekkerek tarolták le a lett egészségügyi rendszert

    • EESZT - az egészségügyi ellátás új dimenziója

      EESZT - az egészségügyi ellátás új dimenziója

Változás

Orvos válaszol 2014.08.13 06:33 Szerző: Fodor Mónika pszichológus

Tisztelt Doktornő / Doktor Úr!
Bizonyára nem egyedi a problémám, nekem mégis eléggé megnehezíti az életemet. Harmincas, rendezett háttérrel rendelkező anya vagyok két gyerekkel. A Nagy 7 éves, a Kicsi másfél. Az a gondom, hogy egy ideje megromlott a kapcsolatom a Naggyal és egyre inkább ezirányba tart a dolog ...

... Okos, kreatív Nagyfiam van, de a viselkedését nem tudom kezelni. Eddig is jellemző volt rá az ellenkezés, ami mára csökkent ugyan, de elkezdett feleselni , visszamondogatni ami miatt sokszor kínos helyzetbe kerülök. Otthon még elhallgatnám, de amikor mások előtt teszi, azt érzem, hogy szégyenlem, hogy ilyen gyerekem van. Azt nem fogom fel tragikusan, hogy néha nem köszön ismerősöknek, de amikor játék közben véletlenül valakit jól fejen talál a kemény focilabdával és még bocsánatot sem kér, ismét a fent emlitett szégyenérzés lesz úrrá rajtam és szeretném, ha nem tudnák mások, hogy hozzám tartozik. Mi, az apjával nem erre tanitjuk, nem is ezt látja otthon, mégis.
A Kicsi nagyon "könnyű" hozzá képest és talán ezért is egyre nehezebb elviselnem a Nagyot mert látom mennyire különböznek egymástól. Tény, hogy hamar felcsattanok, ha két-három kérésre nem teszi meg amit mondok (pl. öltözz fel)és akkor már kiabálok vele. Évközben alig vártam, hogy reggel beadjam az óvódába és délutánig nyugi volt amig hazajött. Az utóbbi hetekben sokszor tudatosan kerülöm, hogy ne kerekedjen veszekedés közöttünk mert az kimerít és utána szinte menekülök a Kicsihez, hogy megnyugodjak. Ha esténként azt kéri, hogy olvassak mesét neki, vagy bújjak hozzá az ágyba, többnyire megteszem, de nem azért mert jólesik(mint korábban), hanem kötelességből, mert az anyja vagyok.
Tudom, hogy a Kicsi születése óta kevesebb időt töltök vele és ez igy is lesz még egy darabig, hiszen ha lemegyünk hármasban a játszótérre, nem játszhatok vele mert a Kicsit tartom szemmel. Otthon a korkülönbségből adódóan más-más köti le őket és ott sem hagyhatok magára egy örökmozgó tipegőt, hogy a Naggyal társasozzak. Ha a Kicsi alszik, akkor jöhet a társas. A párom szerint túllihegem a dolgot, türelmesebbnek kéne lennem a Naggyal, de nem érti meg, hogy más egész nap vagy csak 2-3 órát vele lenni. Sokszor már a jelenléte is frusztál. Tudom, hogy nem ilyennek kellene lennie egy anya-gyermek kapcsolatnak és aggódom, hogy mi lesz később, ill. szeretnék a Kicsinek (is) teljes értékű anyja lenni, nem egy energiavesztett anya-utánzat.
Szerintem egy 7 évestől elvárható, hogy önállóan felöltözzön, rendet rakjon a szobájában esténként és együttműködő legyen ha tudja, látja, hogy egy betegség miatt nehezebben látom el a mindennapi rutin feladataimat. Lehet, hogy tévedek ?
Úgy gondolom, hogy nekem kell változtatni , csak nem tudom mit és főleg hogyan, hogy rendeződjön a kapcsolatunk.


VÁLASZ


Igen, téved. A 7 éves gyereke felé megfogalmazott elvárásai nem másból fakadnak, mint a saját magával való elégedetlenségéből és az emiatt érzett bűntudatából. A nagyobbik gyermek a "trónfosztott", aki a testvére születéséig a szülői figyelem középpontjában volt. Miután óvodába jár, pusztán azt szeretné elérni, hogy az otthon töltött időben rá is jusson a direkt szülői figyelemből, a gyöngédségből, odaadó szeretetből. Ez a legelemibb igénye a gyermeknek, ennek hiányában érzelmileg bizonytalan, szorongó, magatartászavaros viselkedés tüneteit produkálja. Fontos lenne, ha az apával közösen megbeszélnék a gyermekekkel való intenzív, kétszemélyes helyzetekben történő rendszeres foglalkozásokat.

Lapszemle

Legolvasottabb cikkeink