Már lett rendelő, lakás, csak az orvos hiányzott

Közzétéve: 2020. 01. 13. 17:42 -

• 1 perc olvasás

A felújítással párhuzamosan fogorvost is találniuk kellett, ami nem volt egyszerű feladat.

A várhatóan négy községet ellátó fogorvosi rendelő és a hozzá tartozó szolgálati lakás kialakítását tavaly ősszel végezték el Dunaszentbenedeken. A korábbi héjazat- és nyílászárócserét, valamint a belső felújítást követően rövidesen napelemek kerülnek a tetőre, illetve elektromos kazánok az épületbe, hogy leszorítsák az üzemeltetés költségeit. A felújítással párhuzamosan fogorvost is találniuk kellett, ami nem volt egyszerű feladat, de végül sikerrel jártak. Az új doktor Dunaszentbenedek, Ordas, Uszód és Géderlak betegeit fogadja majd - írta a baon.hu.

– Találtunk egy fogorvost, aki a négy települést fogja ellátni, a mi gesztorságunkkal. A rendelőnél kialakítottunk egy szolgálati lakást is, arra az esetre, ha erre szüksége lenne – vázolta Vargyas Mihály polgármester. – Nagyon fontos, hogy legyen ilyen ellátás, és most végre megkapják az itt élők – summázta, arra utalva, hogy korábban körülbelül öt évig nem volt ilyen jellegű egészségügyi ellátás a településen.

Vargyas Mihály elárulta: a TB-alapú fogászati ellátás feltételeit egy összességében 80 millió forintos TOP-beruházással sikerült megteremteni, és abban bíznak, hogy rövidesen a hét öt napján folyhat benne a munka, mert most még csak pár alkalom nyitott ki, hetente. A megújult fogorvosi rendelő mintegy 3000–3200 embert szolgál majd ki a négy településen.

Kövess minket!

háziorvos - praxis - alapellátás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek