A leletnél csak a beteg bizonytalanabb

A Lyme-kóros esetek zömét nem diagnosztizálják, míg lehet, hogy a felismert betegek harmada-fele nem is ebben a betegségben szenved.

A dr. Lakos András infektológus vezette Kullancsbetegségek Ambulanciáján az utóbbi két évben már pozitív laboreredménnyel, de a Lyme betegségre nem jellemző tünetekkel jelentkező betegek 97 százalékánál bizonyult hibásnak a Lyme-kór diagnózisa, azaz mindössze három százaléknál tudták igazolni az aktuálisan zajló Lyme-betegséget, illetve a borrelia fertőzésre adott immunválasz, azaz a termelődött ellenanyag meglétét. Merthogy, fertőzésről lévén szó, e kettő sem ugyanaz: a gyógyult beteg szervezetéből élete végéig kimutatható a lezajlott fertőzés, ami –ugye – pozitív laboreredményt ad, pedig a beteg nem beteg.

A diagnosztikai bizonytalanság magyarázata abban rejlik, hogy a Lyme-fertőzés kimutatása nem standardizálható, bár a világban igen lelkesen kutatják ennek módját. Ebben sajnos nincs abszolút érték, nincs nemzetközi egységben megadható határ – mondta el lapunknak Lakos doktor. Sajnos, ez a vizsgálat nem úgy működik, mint a vércukor vagy koleszterinmérés, ahol pontosan behatárolható az a kezdeti pont, illetve szint, amely fölött a jelenség már kórosnak mondható, s amely alá a sikeres kezelés eljuttatja a beteget. A Lyme-kór esetében meglehetősen önkényes, hogy hol húzzák meg a határt. Az ambulancián évek során kutatták ki azt a metodikát, amely nagy biztonsággal képes igazolni a betegség meglétét éppúgy, mint a gyógyulás tényét, mert ez utóbbi is sok bizonytalanságot okoz.

A módszer megbízhatónak bizonyul a gyógyulási folyamat ellenőrzésére is: az ambulancia adatai alapján a kezelt, tünetmentes (magukat gyógyultnak remélő) betegek mintegy 10 százalékában még fennáll a betegség, a kezelést tehát ismételni kell.

Különösen fontos a betegség létének igazolása vagy elvetése, amikor az úgynevezett post Lyme szindróma gyanújával jelentkezik a beteg: újabb és újabb tüneteket tapasztal, s panaszai hátterében a betegség kiújulását sejti. Az utóbbi két évben az ambulancián megvizsgált háromszáz, a visszaesés gyanújával jelentkező páciens mindössze 2 százalékánál lehetett igazolni az aktuálisan zajló betegséget, ami azért nagyon fontos, mert így a tünetek alapján kirajzolódó betegségek valódi kivizsgálására volt irányítható a páciens, remélhetőleg még időben megkezdhették az arra szolgáló terápiát.

A Lyme-kór viszonylag könnyen gyógyítható, (sőt, magától is meggyógyulhat), csak felismerése, illetve igazolása mutat nehézséget, így veszélye is ebben rejlik. Felesleges, fájdalmas és drága vizsgálatoknak, illetve kezelésnek vethetnek alá olyan betegeket, akiknél reumatológiai, szív-érrendszeri, neurológiai, bőrgyógyászati és egyéb kórképeket gyanítanak a fel nem ismert Lyme-kór helyett, vagy a másik oldalon egy nemlétező betegséget bombáznak antibiotikummal, miközben a panaszok valódi oka rejtve marad, a beteg nem kapja meg az adekvát terápiát.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a minták tárolása, az ismételt vizsgálatok, az eljárás önkontrolljának lépései, egyszóval a magánrendelőben alkalmazott módszer háromszor-négyszer költségesebb a másutt elérhetőnél, ezért a mai finanszírozási lehetőségek mellett képtelen biztosítani az állami-önkormányzati egészségügy. Lakos doktor szerint pedig mégiscsak a módszerek tökéletesítése, a tesztek tesztelése volna a költséghatékony és betegkímélő megoldás.