Bacilusok, vírusok és a többiek…

A bakteriológia történetének három, talán legjelentősebb felfedezése a kutatókra jellemző trehányság eredménye volt.

A baktériumok felfedezése:
A történet mintegy 300 évvel ezelőtt kezdődött, amikor a kosárfonó és serfőző családból származó, majd posztókereskedő-inas, későbbi posztókereskedő, a szülőhelyének Delft holland város városházának portása a maga által csiszolt nagyítólencsékkel fel nem fedezte az addig láthatatlan világot, a - mai néven - mikroorganizmusok világát.

Az első "baciluscsősz" neve Antony Leeuwenhoek (1632-1723) volt. Kíváncsisága hajtotta, amikor minden, a környezetében található anyagot, a bolháktól a gyapjúfonalakig összetett nagyítójával, a mikroszkóppal megvizsgált. Így vizsgálta meg fogainak lepedékét, az állott esővizet is és bennük milliónyi mozgó állatkát, közöttük sok pálcika alakú élőlényt fedezett fel. Az, hogy ezek a parányi lények betegséget okozhatnak, a náluk sokmilliószor nagyobb élőlényeket el is pusztíthatják, álmában sem fordult meg.

Abban az időben még erősen tartotta magát az " ősnemzés" elmélete, mely szerint élőlények keletkezhetnek külső körülmények hatására, természetes környezetben. Ezt az elméletet végérvényesen döntötte meg tudományos kísérleteivel Lazzaro Spallanzani (1729-1799). Spallanzaninak nem ez volt egyetlen hallatlan nagy érdeme, hanem az is, hogy bebizonyította, ezek az apró élőlények szaporodásra is képesek. Több mint fél évszázaddal később fogalmazta meg Rudolf Virchow (1821-1902) a sejtek szaporodására vonatkozó nézetét: Omnis cellula e cellula, azaz, minden sejt sejtből származik. A baktérium maga is sejt.
Theodor Schwann (1810-1882) szellemes kísérlettel bizonyította be, hogy a levegőtől elzárt hús nem romlik meg, és a megromlását a levegőből származó láthatatlan élőlények (mikrobák) idézik elő.

A pasztörizálás:
Leeuwenhoek és Spallanzani felfedezése után csaknem fél század telt el, amíg az arbois-i tímár fia, Louis Pasteur ( 1822-1895) - aki képzettségét tekintve vegyész és nem orvos volt - rá nem jött, hogy ezek az apró lények rendkívül hasznos tevékenységet is folytatnak. Lille-ben a pálinkafőzők a szeszt cukorrépából állították elő, gyakran megesett aonban, hogy az erjedés nem a megfelelő úton haladt és nem alkohol, hanem tejsav keletkezett. Ezt vizsgálva ismerte föl Pasteur, hogy a cukrot az élesztőgombák alkohollá, a bacilusok tejsavvá alakítják át.

Pasteur valószínűleg nem ismerte Leeuwenhoek és Schwann írásait és ő is felfedezte, amit Leeuwenhoek is tudott, hogy ezeket az apró élőlényeket hővel el lehet pusztítani. De Pesteur azt is tudta, hogy ezeknek az élőlényeknek szerepe van az ételek megromlásában. Ezért a lombikba (üvegedénybe) töltött tejet hosszú ideig forró vízfürdőben melegítette, majd légmentesen lezárta. És a tej még fél év múlva sem romlott meg. Innen származik a máig is alkalmazott élelmiszertartósítás, a pasztörizálás.

Azóta a hőkezeléssel történő tartósítás számos módszerét és fajtáját dolgozták ki, és a mindennapi életben az ételek felforralásától a befőttek „dunsztolásáig" alkalmazzuk is. Pasteur volt talán az első, akik igazolta, hogy a tudomány szolgálja a gazdaságot. Ennek egyik példája volt, amikor bebizonyította, hogy a bor megromlását, megecetesedését ugyancsak parányi élőlények bacilusok okozzák, de ha a bort felmelegítik - azaz pasztörizálják - a baktériumok elpusztulnak és a bor minősége megmarad. Így mentette meg Franciaországnak a boripart, Dél-Francia országnak a selyemipart, amikor a selyemhernyók betegségét és annak megelőzését több éves munkával tisztázta.

A kézmosás apostola: Semmelweis
Búcsúzzunk el egy időre a neves franciától és forduljunk a hazai tudósok felé. Bűn lenne megfeledkezni Semmelweis Ignácról (1818-1865). Budapesten született, szülőházában rendezték be a róla elnevezett Orvostörténeti Múzeumot, részben Budapesten, részben Bécsben folytatta tanulmányait. Fiatalon lett szülészmesterré és Bécsben dolgozott. Itt figyelt fel arra, hogy az egyetem két szülészeti klinikáján a gyermekágyi láz gyakoriságában jelentős különbség van. Megfigyelte, hogy ott gyakori a nagy halálozással járó betegség (néha elérte a 30 %-ot is!), ahol a szülő nőket az orvostanhallgatók is vizsgálták, míg a másik klinikán, ahol csak a bábák képzése folyt, lényegesen alacsonyabb volt. Ezt arra vezette vissza, hogy az orvostanhallgatók a bonctermi gyakorlatok és boncolások után vizsgálták a szülő nőket, a bábák boncolásokon nem vettek részt. Arra gondolt, hogy a betegség az orvostanhallgatók keze útján terjed a fiatal anyákra. Tette ezt annak ellenére, hogy a baktériumok betegséget okozó szerepéről fogalma sem volt.

Nem kis nehézség árán kötelezővé tette a szülő nők vizsgálata előtt a klórmeszes kézmosást. Intézkedésének köszönhetően a gyermekágyi láz gyakorisága a korábbi 10-20%-ról 1-2%-ra csökkent, sőt a pesti Rókus kórházban 1% alá sikerült csökkentenie! Megfigyelése csak lassan terjedt el az orvoslásban, de addig milliók haltak meg szerte a világban, akiket meg lehetett volna menteni. Méltán nevezik Semmelweist az anyák megmentőjének. Hallatlan érdemeit a skót Lister is mindig hangsúlyozta, szobrát (az egyetlen magyar orvosét ) megtalálhatjuk a chicagói orvostörténeti múzeumban is.

Semmelweis haláláról több feltételezés is létezik, többek között, hogy ugyanannak a betegségnek áldozata lett egy véletlen sérülés miatt, ami ellen küzdött, hogy elmebetegségben hunyt el, a legutóbbi feltételezések szerint az elmegyógyintézetben - ahová bezárták - bántalmazás miatt szenvedett erőszakos halált. Előbb Bécs mellett, majd a Kerepesi úti temetőben a családi sírban temették el, 1965-ben hamvait a róla elnevezett múzeum kertjében ( Apród utca) helyezték el.

Ma is bizton állíthatjuk, hogy a fertőző betegségek leghatásosabb módja, amit a zseniális Semmelweis már 150 évvel ezelőtt is bizonyított, a kézmosás. És ennek a fontosságát a hétköznapi életben nap mint nap elfelejtjük.