Drága kezelés – szomorú jelen

E betecsoportot egyszerre sújtja a krónikus betegség, az öregség, a magány és a szegénység minden következménye.

Ma Magyarországon körülbelül 5 ezer ember szorul dialízisre, s további kétezren élnek átültetett vesével. Ugyanakkor több százezerre tehető azon betegek száma, akiknél valamilyen fokú veseműködési zavar, károsodás mutatható ki. Az életminőség romlása különösen nagymértékű a végstádiumú veseelégtelenségben szenvedőknél, akiknek az életben maradáshoz elengedhetetlen a rendszeres művese kezelés. Ma már az is tudható, hogy ezért jobbára lelki és szociális problémák okolhatók.

56 művese állomás 4321 betege közül több mint három és félezren válaszoltak 2006-ban arra a kérdőívre, melyben a Magyar Nephrológiai Társaság rehabilitációs bizottsága mérte föl a dializáltak szociális és pszichés helyzetét. A válaszok tanúsága szerint a betegek, leginkább súlyos betegségük következtében igen nehéz családi és szociális helyzetben vannak, alapvető megélhetési gondokkal küszködnek, életminőségük rossz és 46 százalékuk depressziósnak érzi magát. Állapotukon csak hatékonyabb szociális ellátással, komplex rehabilitációs eszközökkel lehetne segíteni, ami nagyságrendileg kevesebb pénzbe kerülne, mint amennyit az állam ma életfenntartó kezelésükre fordít.

Mint kiderült, a súlyos állapoton túl az életminőségüket nagyobbrészt olyan pszicho-szociális problémák befolyásolják melyek megoldásához a társaság szakembereinek véleménye szerint a szociális ellátás feltételei már ma is adottak lennének, de szükség volna az ellátás különböző szintjei közötti együttműködés kiépítésére. Ennek mikéntjéről rendeztek ma szakmai tanácskozást a szakorvosok, beteg-, és civilszervezetek képviselőinek jelenlétében.

A felmérés adataiból kiderült, hogy a művese kezelésben részesülők 58 százaléka 60 éven, 35 százaléka pedig 70 éven felüli, 46 százalékának nincs saját családja, 18 százaléka egyedül él. A havi havi gyógyszerköltsége aránytalanul magas (9060 FT.), mégis, csak minden negyedik beteg ismeri el, hogy nem tudja megvenni az előírt gyógyszerét. A válaszolók többségének olyan társbetegsége is van, amely jelentősen befolyásolja az életminőséget, mintegy 30 százalékuk cukorbeteg, 18 százalékuk esett már át szívinfarktuson, másik 18 százalék maradandó idegrendszeri károsodást okozó keringési zavaron. 8,4 százaléknak volt valamilyen fokú végtag-amputációja. A veseelégtelenség mellett a felmérésben részt vevő betegek 44 százaléka közepesen vagy súlyosan mozgáskorlátozott, 43 százalékukat közepes vagy súlyos látáscsökkenés, 17 százalékuknál halláscsökkenés jellemzi.

E súlyos helyzet magyarázza azt, hogy a dializált betegek csupán egyharmada nem feküdt kórházban a felmérés előtti évben, a többiek legalább egyszer (23,8%) vagy kétszer (14,2%), illetve ennél is többször (26%) igényeltek kórházi ellátást.
A 65 évesnél fiatalabb betegek mindössze 12 százaléka dolgozik, közülük is csak 4 százalék teljes munkaidőben, ami azzal is magyarázható, hogy jelentős részük már nem képes a munkavégzésre, 35 százalékuk a bevásárlószatyrot sem bírja el, 25 százalékuk az önálló járásra is képtelen.

Ezek után nem meglepő, hogy a betegek 46 százaléka érzi depressziósnak magát, márpedig más vizsgáltok eredménye arra mutat, hogy a depresszió a betegek testi állapotát is jelentősen befolyásolja, rontja az együttműködésüket, így önmagában a túlélés esélyét is csökkenti.

A Margit Kórházban működő dialízisállomás saját összesítése szerint 2007-ben a házi segítségnyújtásra, a szociális étkezésre és a gyógyászati segédeszközök megszerzéséhez nyújtott segítségre volt a legnagyobb igény. Ezen kívül az állomáson dolgozók, illetve az ahhoz kötődő betegklubok, civilek annak elintézésében segítettek, hogy a betegek hozzájussanak az egyébként a szociális ellátásban létező segélyekhez, támogatásokhoz és mentességekhez.

A tanácskozás szünetében megtudtuk: a felmérés eredményeit minél szélesebb körben ismertetve nem csak az a cél, hogy akiknek ez dolguk lenne, megteremtsék a komplex rehabilitációnak az erre a betegcsoportra érvényes mlehetőségeit, hanem az is, hogy a társadalom egésze felfigyeljen erre az egyre szélesedő problémára. A vesebetegek jórésze ugyanis annak a rendszerbetegségnek az áldozata, mely más esetben infarktust, cukorbajt vagy magas vérnyomást okoz, csak éppen erről a veszélyről kevesebb szó esik, mint ahogyan a társadalom figyelme sem terjed ki e betegek problémáira.