Kiköphetetlen gyógyszer a pszichiátriában

Mentolos szájízesítő pasztillához hasonló, mégis fordulatot hozhat a skizofrén betegek terápiájában.

Csakhogy a betegség természetéből adódóan a gyógyszer bevétele számtalan akadályba ütközhet: sok beteg téves eszmét kapcsol a tablettához és szándékos mérgezéstől tartva elutasítja azt, illetve a skizofrénekre jellemzően hiányzó betegségbelátás miatt úgy véli, nincs is szüksége rá. A szakorvosi tapasztalatok szerint a betegek egy népes csoportja nem ennyire elutasító, egyszerűen csak állapotából fakadóan képtelen arra, hogy rendszeresen szedje gyógyszerét, s ha néha-néha beveszi is, kiköpi.

Hazánkban százezerre tehető a skizofrén betegek száma, kezelés alatt 50-60 százalékuk áll, 5-10 százalékukat intézeti körülmények között gyógyítják, a többiek járóbetegként jutnak terápiához. Ezért figyelemre méltó az a szakorvosi becslés, amely szerint 30-70 százalékuk sorolható a nem együttműködő körbe. Nem véletlen, hogy a kórházi gyógyszerezés fontos mozzanata a gyógyszerbevétel ellenőrzése, rosszabb esetben a tablettaosztást és ellenőrzést az injekciózás váltja fel.

Erre a problémára kínál megoldást egy új fejlesztés, a már jól ismert és sikerrel alkalmazott olanzapin hatóanyagú készítmény liofilizált, azaz folyadékkal érintkezve azonnal oldódó változata, amelyet a ma kezdődő, kétnapos Nemzetközi Szkizofrénia Szimpóziumon ismerhet meg a szakma. A készítmény leginkább egy mentolos szájízesítő pasztillára emlékeztet, ami a szájba téve azonnal szétesik, s már a következő nyelésnél a gyomorba jut.

Gondolhatnánk, ami könnyebbség a kezelőorvosnak, illetve nővérnek, még nem biztos, hogy elfogadható a betegnek, ám a gyógyszer klinikai kutatása során kiderült, hogy a kórházi körülmények között megkezdett újfajta gyógyszerezést a korábban nem együttműködő betegek hazabocsátva is folytatták. Szervezetükben a hatóanyag szintje nem csökkent, (80-90 százalékuknál a minimum hatásos szint felett volt), a szétolvadó gyógyszert tehát önként, otthon is bevették. Erre természetesen nem pusztán a gyógyszerforma, hanem annak hatása is magyarázatot adhat: a vizsgálatba vont páciensek 60 százalékának már az első hét után javult az állapota, ezért is vélekedhettek pozitívan az alkalmazott terápiáról.

A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai Klinikája szervezte, akkreditált továbbképzésnek számító szimpóziumon természetesen nem csak a legújabb kezelési módszerekről számolnak be neves külföldi és hazai szakértők, hanem magáról a betegségről legújabban kikutatott tényekről is – ismertette Bitter István professzor, a klinika igazgatója.

Mint elmondta: a skizofrénia-betegség már legelső leírásakor viták kereszttüzébe került. Az egyik iskola a beteg környezete által is felismerhető ún. pozitív tünetek (téves eszmék, hallucinációk, viselkedési zavarok) alapján sorolta ide a pácienseket. A másik a veszteségből indult ki, abból tehát, hogy a jellemzően a húszas évek derekán jelentkező kór miatt hogyan reked meg a személyiség, s miként veszíti el korábbi életét és minden későbbi életlehetőségét a beteg, miközben lehet, hogy nincsenek is különösebb tünetei.

A betegséget korai leépülésként definiáló megközelítés szerint a logikus gondolkodás, az érdeklődés és az örömérzet elveszítése (mely lehetetlenné teszi a tanulást, a munkavállalást, a családalapítást, felszámolja az emberi kapcsolatokat) a betegség kimenetelét tekintve súlyosabb, mint az olykor valóban ijesztő tünetek. A kezelés elmaradásával a betegség prognózisa romlik (a skizofrének 8-10 százaléka lesz öngyilkos), és a leépülés is súlyosabb.

Ma már a képalkotó diagnosztikai módszerekkel bizonyítható a második generációs antipszichotikumok agyat védő hatása, miként az egyik előadásban elhangzik majd: tudható, mely agyi területeket, s ennek következtében mely funkciókat ér károsodás a betegség következtében. (A betegség jelentkezése után egy évvel az agy egyes területeinek térfogata csökkent, s e csökkenés ma már gyógyszeres úton fékezhető). A legújabb kutatási eredmények a terápia megválasztásában is segítenek a kezelőorvosnak, megmutatva, hogyan ismerje fel a valóban skizofrén beteget, s hogyan sorolja be a kórkép különböző típusaiba pácienseit.

Ugyancsak alapvető kérdés a kórjóslat megállapítása, hiszen a kórkép várható alakulása is hatással van a választandó kezelésre. Mivel a pszichiáterek jóslással nem foglalkoznak, a tanácskozáson ismertetett, több évtizedet felölelő követéses vizsgálatok eredményeiből levont következtetéseket hívhatják ehhez segítségül.