Őrizzük a szemünket!

Közzétéve: 2006. 12. 10. 12:14 -

• 2 perc olvasás

Hazánkban a nem veleszületett és a nem sérüléses eredetű vakság második számú okozója a diabéteszes retinopátia.

a Cukorbeteg Élet magazin

A diabéteszes retinopátiára különösen azért célszerű figyelni, mert szoros összefüggés van a betegség fennállásának időtartama és a folyamat különböző stádiumainak kialakulása között. Nehezíti a helyzetet, hogy retinakárosodás általában a betegség első tíz évében nem fejlődik ki. Ez csapda, hiszen ha valaki nem tud cukorbetegségéről, nyilvánvalóan azt sem tudhatja, hogy szervezetében már kialakultak a kór másodlagos szövődményei. Ráadásul a retinopátia csak nagyon előrehaladott állapotban vezet a látás észrevehető romlásához. Túl késői diagnózis esetén még az is előfordulhat, hogy az orvosok már nagyon keveset vagy szinte semmit sem tehetnek a látás megmentéséért.

A beteg és az orvos helyzete egyaránt könnyebb, ha mód nyílik a szövődmények kialakulásának megelőzésére, a folyamat késleltetésére vagy legalábbis lassítására. Az idő ebben az esetben különösen fontos tényező. A cukorbetegség szövődményeinek elkerülése szempontjából a legfontosabb követelmény a vércukorszintek normális értéken tartása. Az orvostudomány ma már sok mindenre képes, kiváló gyógyszerek és beavatkozási lehetőségek állnak rendelkezésre, ám mindezek hatástalanok maradnak, ha a beteg – gyógyítója segítségével és tanácsait szigorúan betartva – nem képes a vércukorszintjét kordában tartani.

A diabéteszesek számára a kiegyensúlyozott anyagcserevezetés szó szerint „életfontosságú".

A korai diagnózis a retinopátia esetében is fél gyógyulás. Ha időben felfedezik a szemfenék károsodását, tehát még a háttér-retinopátia szakaszában megoldást hozhat a gyógyszeres kezelés. Később, az érburjánzás kezdetekor, lézeres beavatkozással igen gyakran sikerül az állapotot stabilizálni. Ám bármennyire áldásos terápiás eszköz a szemészek kezében a lézer, azt tudni kell, hogy egyrészt gyógyít, másrészt a beavatkozás helyén a retinát tönkreteszi, ahol a beteg már többé nem lát. Ezért nem lézereznek az éleslátás centrumában.

Ha a bevérzések miatt az üvegtest véglegesen elhomályosul, utolsó lehetőségként eltávolítják, de ez a beavatkozás az éleslátást nem adja vissza. Mindezekkel együtt tény, hogy az optimális anyagcsere-vezetéssel párosuló lézeres beavatkozások elterjedése hazánkban lényegesen hozzájárult a diabétesz által okozott látásvesztés visszaszorulásához, amit a cukorbetegek és hozzátartozóik egyaránt nagyra értékelnek.

A vázolt általános megállapítások hozzávetőlegesen a cukorbetegek 80 százalékára érvényesek, mivel a diabéteszesek tíz százalékánál a gondos orvosi kezelés és a megfelelő anyagcsere-állapot ellenére is korán kialakul a retinopátia. A szerencsésebb tíz százalékot viszont nem fenyegetik a másodlagos szövődmények, s köztük a retinopátia sem. Az „immunitás" oka valószínűleg az örökletes adottságokban keresendő. De nem érdemes kockáztatni, inkább vállaljunk egy „fölösleges" vizsgálatot, mint a későn felismert baj súlyos következményeit.

Kövess minket!

cukorbetegség - diabétesz - diabetes - IR
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek