Transzplantációs helyzet a botrány után | Weborvos

Van, akit csak azért tartanak a várólistán, mert nem akarták tőle elvenni az utolsó reményt.

- Anélkül, hogy minősítenénk azt a helyzetet, ami hetek óta óhatatlanul is árnyékot vet a Hungarotransplant Kht. eddigi tevékenységére, az ügy mennyiben érintette a hazai transzplantációs szakmát, sűrűbben kérdeznek-e vissza a betegek?
- Nem vettünk észre bizalomvesztésre utaló jeleket, de őszintén szólva itt Pécsett eddig is megpróbáltunk mindent megtenni azért, hogy a betegek gyógyulásban vetett hitét megőrizzük. Miután csak a saját központunkról tudok ez ügyben véleményt mondani, ezért nyugodt szívvel állíthatom: a Hungarotransplant körül kirobbant sajnálatos ügy nem érintett meg bennünket.

- Milyen volt a szakmai kapcsolat a pécsi transzplantációs központ és a Hungarotransplant közöt?
A mai napig jó a kapcsolatunk a Hungarotransplant-tal. Az, hogy a többi működő Kht.-hoz hasonlóan a Hungarotransplant is átalakul, szerintem független a körülötte kavart hírveréstől. Ezért bízom abban, hogy az átalakulás nem változtatja meg a szervezet korábbi működésének minőségét, valamint a transzplantációs központoktól való függetlenségét, amivel – mint említettem - elégedettek voltunk. Nem csak Európában, de a világon mindenütt működnek a Hungarotransplanthoz hasonló szervezetek, melyek feladata a donorok szervezése, s hogy e tevékenységükkel segítsék a transzplantációs intézetek munkáját. Mindegy tehát, hogy később majd minek hívják a hazai koordináló szervezetet, számunkra csak az a fontos, hogy megőrizze azt a szakmai színvonalat, amit eddig a Hungarotransplant biztosítani tudott. Azt azonban most még nem tudom megmondani, hogy a Kht. körüli botrányos hírverés okozta-e, hogy az utóbbi két hónap alatt érezhetően visszaesett a donorok száma. A korábbinál ugyanis kevesebb jelentést kapunk.

- A botránnyal együtt számos probléma is napvilágot látott. Közülük például az, hogy a várólistán szereplők nem sorrendben kapják a szerveket, esetünkben a vesét. A vesebetegek szövetségének elnöke szerint ez komoly bizalmatlanságra ad okot. De időközben kiderült még, hogy a várólistán olyan betegek is szerepelnek, akik alkalmatlanok szervátültetésre.

- Valóban szükség lenne arra, hogy „tisztítsuk" a listát. Azaz: a műtétre alkalmatlan, ám humanitárius okok miatt felkerült betegeket ki kellene venni a regiszterből. Ez a dolog azonban nem egyszerű. Jómagam is tudok például olyan betegről, akit csak azért tartanak a várólistán, mert nem akarták tőle elvenni az utolsó reményt, holott orvosi szempontból sajnos tudjuk róla, hogy nem kaphat új szervet. Ez a beteg azonban azt mondta: ha lekerül a listáról, öngyilkos lesz. Nos, ezért mondom, hogy a helyzet bonyolultabb annál, ahogy azt az egyszerű logika diktálná.

Egyrészt nehéz a nephrológus orvosnak e hírt közölnie páciensével, akivel naponta találkozik, de súlyos az ilyen döntés azoknak a regionális várólistákat felügyelő bizottságoknak is, amelyek tagjai a beteget nem is ismerik. Mi orvosok tudjuk, hogy ez egy olyan döntés, amivel valóban az utolsó reményt oszlatjuk köddé. A legszörnyűbb mindig azt kimondani: sajnáljuk, nem tudunk segíteni. Sajnos, a jövőben mégiscsak az látszik az összes vese transzplantációra váró beteg érdekét szolgáló megoldásnak, hogy csak azok maradhatnak a vese transzplantációs várólistán, akik alkalmasak a transzplantációra és akiknek a transzplantáció valóban előnyösebb alternatíva a művese kezeléshez képest.

- Ön kiválóan ismeri a nemzetközi gyakorlatot, hiszen a hasnyálmirigy transzplantációt éppen Angliában sajátította el. Miként működik a szervek odaítélése a nálunk jóval fejlettebb szervezettségű, és gazdagabb egészségügyi rendszerekben?

- Ahány ország, annyi allokációs gyakorlat létezik, más-más szervezeti formában, de mindenütt arra törekednek, hogy az elosztás minél igazságosabb legyen. Ezt diktálja egyrészt az orvosok esküje, kontrollként pedig mindenütt ott vannak a kiválóan működő betegszervezetek, amelyek pontosan figyelemmel kísérik az egész folyamatot. Ha valami problémát észlelnek, annak azonnal hangot is adnak. De e rendszer nem is működhetne másként, hiszen mindenütt óriási hiány van transzplantálható szervekből. Példaként az angol szisztémát tudnám említeni, mert azt ismerem. A szervelosztás ott úgy működik, hogy egy központi iroda ajánlja fel a transzplantációs központ számára a donációra alkalmas szervet, ugyanúgy, mint nálunk. A helyi központ megkérdezi a kezelőorvost, hogy a beteg milyen állapotban van, minden tekintetben készen-áll-e a beültetésre. Amennyiben az ehhez szükséges összes feltétel együtt áll, és a páciens is vállalja a beavatkozást, akkor megtörténhet a transzplantáció. Azt azért megjegyezném: folyamatos szakmai kapcsolatban állok angol kollegáimmal, de nem hallottam ottani botrányokról, mert a rendszer transzparensen, átláthatóan működik.

- Mi a helyezet jelenleg a pécsi központban, hiszen évek óta küzdenek azért, hogy tüdőt és májat is átültethessenek.
- A Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának orvosai és mi szinte egy időben, 1998-ban jelentettük be, hogy a hazai tüdő transzplantációs program megindításának feltételei adottak és egy hazai tüdő transzplantációs program megindítására szükség volna. A bejelentésünkre a fővárosi kollégák és a minisztérium illetékesei részéről egyfajta „Magyarországon bárhol lehet, de vidéken ott nem" reakciót észleltem. A szegedi kollégákkal nagyon jó a kapcsolatunk és megbeszéltük, hogy szerencsés volna, ha Szegeden meg lehetne valósítani a tüdő transzplantációs programot. Támogatjuk tehát azt a törekvésüket, hogy ott induljon el az első magyar tüdő-transzplantációs program. Remélem e lehetőséget meg is kapják, mert szerintünk Szeged e beavatkozás szempontjából mindenben feltételnek megfelel. Ez a személyes véleményem is.

A programra végül is a budapesti Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetet jelölték ki azzal az indokkal, hogy ott jobbak a feltételek. Csakhogy az említett intézetben nincs e célra megfelelő műtő, ezért azt tervezték, hogy a tüdőátültetéseket a szív-, és érsebészeti klinikán végzik majd el. Ez szerintem már bonyolítja az ügyet. Az igazi gondot az jelentette, hogy személyi okok miatt a Korányi intézetből időközben távozásra kényszerült a tüdőátültetésre kiképzett szakorvos. Ő ma már Bécsben végzi a tüdő-transzplantációkat. Ezek a tényezők is mind azt erősítik, hogy a program Szegeden induljon el. A májátültetésről viszont nem mondtunk le Pécsett. Bár a dolgunk nehéz, mert olyan minimumfeltételeket szabtak, ami miatt valóban az az érzésünk, hogy a szabályzók ellenünk szólnak.

- Melyek ezek?
- Három éve már olyan minimumfeltétel van érvényben a máj transzplantációra, amely szerint egy intézeten belül legalább két orvosnak járatosnak kell lennie az élő donorból történő máj transzplantációban. Ez azért furcsa számomra, mert hazánkban minimális számú élő donoros májátültetésre kerül sor. Két évig egyáltalán nem történt ilyen beavatkozás, ezért kérdés: mit értenek a jogszabálykészítők jártasságon? Szintén érthetetlen az a kikötés is, amely egy-egy központon belül négy máj transzplantáló csoport meglétét írja elő. Mi Pécsett ketten tudnánk a májtranszplantációt elvégezni, s amennyiben a program beindul, évente akkor is csupán 15-20 májátültetésre számítunk. Ehhez pedig igazán nincs szükség négy csapatra.

- Az elmúlt hetek történései egyre inkább azt erősítik még a laikusban is, hogy itt egyfajta presztízs küzdelemre zajlik.

- A központok közötti versengésre szükség van. Egy egészséges verseny mindenkinek kedvez: a szakma fejlődésének is és a betegeknek is. Emellett persze emberek vagyunk és szeretnénk a másiknál kicsit szebbnek, kicsit jobbnak mutatkozni. Érthető, hogy a magam szebbé tételébe a másik leszólása és egy kis svindli is segíthet. Igaz, hogy nem nagyon elegáns. Azt is hozzá kell azért tenni, hogy a transzplantációs műtétek megfelelően finanszírozottak és, ha az intézet jól dolgozik, akkor, rentábilisak, azaz biztosítják az adott intézmény megfelelő anyagi bevételét. Azt igazán sajnálom, hogy a központok közötti egészséges versenyben a „bíró" szerepét játszó minisztérium illetékes tisztviselője számára a budapesti transzplantációs központ egy kicsit kedvesebb versenyző.

 
- Nemzetközi összehasonlításban hol áll Magyarország az elvégzett transzplantációk tekintetében?
- A minőség tekintetében nyugodtan állíthatom, hogy az élvonalban vagyunk. Ezeket a műtéteket ugyanis mindenütt a világon azonos technikával, megegyező gyógyszerezés mellett végzik. Tehát ebből a szempontból nagy eltérések nincsenek. A számok tekintetében viszont a középmezőnyhöz tartozunk. Létezik jelenleg néhány olyan ország – Ausztria és Spanyolország – ahol kiugróan magas e beavatkozások száma.

Tulajdonképpen minden ország elérhetné a spanyol mutatókat, ha a transzplantáció mögött biztosított lenne az ehhez szükséges anyagi forrás. Ott például szinte minden kórházban működik egy fizetett koordinátor, akinek az a feladata, hogy az egész intézményt felügyelje. Ha valaki potenciálisan donorrá válik, azt azonnal jelezze, és tegyen meg mindent azért, hogy a szervek átültethetők legyenek. Ők beszélnek a hozzátartozókkal, humánusan, empatikus beszélgetések során meggyőzik arról a családot, hogy a szervkivételre való beleegyezésükkel életet mentenek. Ilyen módon tehát nem hagyják a koordinátorok, hogy a felhasználható szervek elvesszenek. Úgy, ahogy az Angliában, vagy éppen Magyarországon történik.

Bár hangsúlyozom, hogy a Hungarotransplant működése alatt a helyzet sokat javult nálunk is. Mindez annak ellenére igaz, hogy Magyarországon a közlekedési járműpark korszerűsödésével, illetve a problémás útkereszteződések megszüntetésével szerencsére jóval kedvezőbb az a baleseti statisztika, ami a 90-es évek elején még jellemzően magas volt. Tehát a korábbi években a közlekedési balesetek miatt jóval több potenciális donor volt, mint manapság.

- A Hungarotransplant határozott szándéka volt az Eurotransplanthoz való csatlakozás, amit Ön is kívánatosban tartott…

Miután ma már kiváló gyógyszerek állnak rendelkezésünkre, és már nincs szükségünk a vesék nemzetközi cseréjére, vese transzplantációk terén már nem látom értelmét az Eurotransplanthoz való csatlakozásnak. Szerintem két terület az – a szív, -és a májátültés - amelynél a gyorsan kapott szerv átültetése életet menthet. Ezekben az esetekben szükség lehet egy nemzetközi együttműködésben való részvételre. Ezért gondolom úgy, hogy éppen az említett két területeken lenne érdemes csatlakoznunk.

Addig azonban nem látom értelmét a csatlakozásnak, amíg a hazai jogszabályokat nem változtatják meg úgy, hogy egy európai országban bejegyzett transzplantáló szakember hazánkban is távolíthasson el szerveket, ha az szükséges. És természetesen fordítva.

A mostani hazai jogszabályok - melyek véleményem szerint e tekintetben nem harmonizálnak a nemzetközi transzplantációs szabályzókkal - lehetővé teszik, hogy a külföldi doktorokat itthon büntetőeljárás alá vonják. Sőt, akár el is ítéljék. Úgy gondolom, hogy ez nem használ majd sem a magyar transzplantációs szakmának, sem Magyarország nemzetközi megítélésének, a csatlakozási szándékunknak pedig végképp nem.