Tüdőrák: lassítani a homokórát | Weborvos

Amikor megjelenik a tüdőrák, már késő latolgatni, mit kellett volna másként tenni: a homokóra felgyorsul, megindul a küzdelem az idővel, az időért.

Egészen biztosan tüdőrákos vagyok. Ugyan sem korom, sem füstmentességem nem indokolja, ám egészségüggyel foglalkozó újságíróként sok kivételt láttam már a statisztikák alól, s nem egyszer olvastam fiatal rákbetegek elkeseredett leveleit. Falfehéren ülök a deszki tüdőkórház várójában, ahová azért jöttem, mert úgy éreztem, terhelésre mintha nem úgy szuperálna a tüdőm mint korábban. Kezemben a frissen készült tüdőkapacitás-vizsgálat eredménye és a röntgenfelvétel: pontosan ugyan nem emlékszem, hogy a fehér vagy a fekete folt jelenti a bajt, de mindegy is, mert mindkettőből van a képen, így szinte biztos a diagnózis. A várakozás végtelennek tűnik, közben arra gondolok, hogyan mondjuk le a nyárra kitűzött esküvőt, s mihez kezdek a hátralévő időben. A vérnyomásom kétszáz felett lehet, a szívem majd kiugrik a helyéről, amikor a professzor beszólít. Ránéz a felvételre, s megállapítja: az osztályán ritkán lát ennyire egészséges tüdőt. Nem tüdőrákos vagyok, hanem félművelt hipochonder.

Önbeteljesítő félelmek

A fenti vizsgálatnak immár két éve, a panaszom ahogy jött, úgy el is múlt. Az ambulancián töltött két óra viszont kitörölhetetlenül megmutatta, miként fogyhat el a levegő egyik pillanatról a másikra egy ember körül, s értékel át mindent az is, akinek utólag vaklármának bizonyul ijedtsége. Én felszabadultan hagytam ott a kórházat, ám a többség ezt nem tehette meg. Mi lehet azokkal, akik akkor ott velem ültek a folyosón? És mi lesz azokkal, akik ezekben a percekben ülnek keresztbe font karral, maguk elé nézve valamelyik tüdőkórház vagy onkológia várójában?

– A tüdőrákkal diagnosztizált betegek negyedére műtét vár, a többség viszont túl későn kerül hozzánk ahhoz, hogy a sebészek eséllyel vehessék fel a harcot a rák ellen – ad tömör, egyben mellbevágó választ dr. Vincze Árpád, a gyulai Pándy Kálmán Kórház aktív tüdőgyógyászati osztályának vezető főorvosa.

A legjobb hír, amit egy daganatos beteggel az orvosa közölhet, hogy operációra készülhet. Ez ugyanis az esetek többségében azt jelenti, hogy a tumor még nem terjedt szét a szervezetben, nem kapaszkodott össze szétválaszthatatlanul a környező szervekkel, így esély nyílik a rosszindulatú elváltozás eltávolítására és a daganatmentesség elérésére. Bármennyire is félelmetes kés alá feküdni, akinek az általános állapotát megfelelőnek tartják, a műtétet pedig technikailag kivitelezhetőnek, az esélyt kaphat a teljes gyógyulásra. Ezért lenne fontos, hogy az elváltozásokat még tünetmentes állapotban felfedezzék, illetve az emberek ne bagatellizálják el a panaszaikat. Sokszor működik az önbeteljesítő jóslat: a diagnózistól félve nem merünk orvoshoz fordulni, csak akkor szánjuk rá magunkat, amikor már igazán rosszul vagyunk, s ekkor szembesülünk azzal, hogy immár tényleg nagy a baj. Visszacsinálni pedig semmit sem lehet.

Senkit sem egyetlen orvos gyógyít meg

A tartós eredmények eléréséhez nem elég a sebész szaktudása, az onkológia fegyvertára is nélkülözhetetlen. Ma egy daganatos betegnek nem egyetlen orvosa van, hanem jó esetben majdnem féltucat: onkológiai bizottságban tárgyalja meg a patológus, az onkológus, a sebész, a sugárterápiás szakember mely kezelések és milyen sorrendben lehetnek a legcélravezetőbbek. Már operáció előtt indíthatnak gyógyszeres kúrát vagy sugárkezelést, hogy a daganatot kisebbítve elősegítsék a műtét sikerét – neoadjuváns terápiának hívják ezt az orvosok. Arra pedig még gyakrabban van példa, hogy az operációt követő hetekben kezdődik kemoterápia, illetve sugárkezelés, aminek a célja az esetlegesen a szervezetben maradt daganatsejtek pusztítása, ezzel a kiújulási és áttétképződési kockázatok csökkentése, e negatív folyamatok késleltetése. Ez az adjuváns terápia. A sugárkezelés és a kemoterápia hatása egymást is erősítheti, mert a sugárkezelt tumort jobban képes támadni a gyógyszer is, illetve a gyógyszertől is válhat a daganat sugárérzékenyebbé.


A biológia sokkal bonyolultabb, mint gondolnánk. Amint azt Vincze főorvos ecseteli, a tüdőrák sem egyetlen betegség, hanem sok rosszindulatú daganatos folyamat gyűjtőneve. Laikusként persze nem érezni különbséget, ám nem mindegy, hogy valakinek kissejtes vagy nem kissejtes rákja van, a tumor a megtámadott szerv hámjából vagy mirigyeiből indult ki, s a tumorsejteken a patológusok miféle receptorokat képesek felfedezni – ez nem szőrszálhasogatás, hanem sorsdöntő, akár életévekben mérhető különbség.

Amíg egy-két évtizeddel ezelőtt minden tüdőrákos betegnek nagyjából ugyanazt adták, ami vagy használt valamit vagy nem (többségében nem), addig az utóbbi években a kezelések elindultak a személyre szabott terápiák irányába. Ahogyan a kutatók egyre inkább megismerik a tumorsejtek működését, úgy próbálkoznak célzottan, a betegség ellenében manipulálni is azokat. Amíg az emlőrák vagy a prosztatarák esetében idehaza is több tízezer gyógyult ember tanúsíthatja az onkológia eredményességét, a tüdőrák – a hasnyálmirigyrákkal egyetemben – sokáig fekete folt volt: az előrehaladott, műthetetlen esetekkel nemigen tudtak mit kezdeni, a betegeknek nem tudták érdemben, s elfogadható életkörülmények között meghosszabbítani az életét. Mára változott a helyzet, s ha a súlyos állapotú pácienseknél a gyógyulás vágyálom is maradt, a betegséggel való együttélést a korábbinál némileg hosszabb ideig tudják biztosítani az orvosok az előrehaladottabb stádiumú tüdőrákos betegek számára is.

Kemoterápia és célzott gyógyszeres kezelések

A gyógyszeres terápiák közötti alapvető eltérés a hatásmechanizmusokban rejlik. A klasszikus kemoterápia során sejtmérgeket, szakszóval citotoxikus vegyületeket alkalmaznak, amelyek a szervezetben az átlagosnál gyorsabban szaporodó sejtekre fejtenek ki pusztító hatást. Azonban ebbe a csoportba nemcsak daganatsejtek, hanem a szőrtüsző, a nyálkahártya, a vér egyes összetevői is beletartoznak, ebből erednek a mellékhatások. A citotoxikus kezelések célja a sejthalál minél gyorsabb kiváltása, ezzel a tumor méretének csökkentése.

A másik nagy csoportot a citosztatikus kezelések jelentik: ezek a célzott daganatterápiás gyógyszerek, biológiai válaszmódosítók nem a közvetlen sejtpusztításra törekednek, hanem a daganatsejteken azonosított receptorokhoz tapadva igyekeznek akadályozni a tumor burjánzását, elsorvasztani a tápanyag-utánpótlást. Mivel utóbbi készítmények képesek kifejezetten a daganatsejtek működését akadályozni, általában jóval enyhébb mellékhatást okoznak – bár az is igaz, hogy utóbbi gyógyszereket jellemzően az előbbiekkel kombinációban alkalmazzák, hogy ezzel fokozzák a hatékonyságot, így a beteg számára nemigen érződhet a különbség.

Amint Vincze Árpád beavat, a tüdőrákos betegeknél jelenleg kétféle célzott kezelés érhető el Magyarországon. Szigorúan behatárolt, hogy melyik daganattípusra melyik vethető be – mással próbálkozni értelmetlen is volna, mert hosszú évek klinikai tesztjei során bizonyították, hogy melyik betegségfajtára mi hat, s mi nem. Az egyik kezelést infúzióban adják az előrehaladott, nem kissejtes tüdőrákos betegeknek, hogy ezzel a daganat által önmaga táplálására és oxigénellátására kialakított kóros ereket elsorvasszák. A terápiát egyes emlőtumorok és vastagbéldaganatok esetén is eredménnyel vetették be, majd tüdőrákban is bizonyították a hatékonyságát, azaz hogy túlélési előnyt jelent a betegek számára. A másik terápia ugyancsak a nem kissejtes daganatok egy altípusában lehet hatásos, ám csak akkor alkalmazható, ha más, korábbi kezelés hatástalannak bizonyult.

Ez egy tablettás kezelés, amelynek előfeltétele az is, hogy a szövettani vizsgálat alátámassza: a daganatsejteken vannak olyan növekedési receptorok, amelyekhez hozzá tudnak tapadni a gyógyszermolekulák. Ezeknek a receptoroknak a gátlásával érhető el ugyanis, hogy a daganatsejtek szaporodása, ezáltal a daganat növekedésének üteme lassuljon, esetleg leálljon.

Méltányosságból finanszírozott kezelések

Amikor egy terápiát szakmailag eredményesnek találnak a kutatók, az még nem válik automatikusan hozzáférhetővé a betegek számára. A nemzetközi tudományos engedélyezés után következnek az országonkénti tárgyalások és alkudozások, hogy egy-egy egészségbiztosító (idehaza az Országos Egészségbiztosítási Pénztár) miként tudja finanszírozni a kúrák gyakran milliós költségét. Az óriási biotechnológiai fejlődés ugyanis költségrobbanást is hozott, a gyógyszerkeret pedig véges, rangsorolni kell – nemcsak itthon, mindenhol a világban. A tüdőrák célzott terápiáiról sem dönthetnek az onkológusok önmaguk: méltányossági eljárás keretében részletesen indokolt szakmai kérelmet kell benyújtaniuk az egészségpénztárnak, ahol újabb szakértők is megvizsgálják, ők is indokoltnak látják-e a kezelést.

– Bonyolultsága ellenére az orvoslásnak a biokémia a könnyebbik része. A nehezebb behívni a beteget a folyosóról, és közölni vele vagy a családtagokkal a diagnózist. Egy súlyos állapotban kórházba kerülő, ám a korszerű terápiák révén jó eséllyel akár egy-két év haladékot kapó beteget és a családját ugyanis nem vigasztalja az, hogy korábban már az egy-két hónapos túlélés is eredménynek számított – érzékelteti az idő és az eredmények relativitását Vincze Árpád.

Hogy kinek mennyi időt adhatnak az onkológiai terápiák? Ez az a kérdés, ami elől az orvosok rendszerint kitérnek. A gyógyszervizsgálati adatokat ugyan valamennyien ismerik, ám a statisztikákban fellelhető nagy egyéni eltérések miatt ezt nem szívesen vetítik az előttük álló betegre: túl sok a bizonytalansági tényező, túl sok mindenen múlik, hogy mit sikerül elérni, s ez legtöbbször csak a kezelés közben dől el.

A gyulai főorvos azt mondja: „a betegségben megváltozik az időszámítás, felgyorsul az idő. A súlyos stádiumban lévő betegeknek és családjuknak nagyon fontos, mennyi időt és milyen körülmények között tölthetnek együtt, mennyire adatik meg a betegnek, hogy rendezhesse dolgait, szeretteivel együtt élhessen át fontos családi eseményeket, örülhessen unokája érkezésének vagy ott lehessen az esküvőjén. Ha a végkimenetelt ma még sok esetben nem is tudjuk megváltoztatni, nem mindegy, mennyire tudjuk lelassítani a homokórában a homokszemeket."

Csak az élet számít

A tüdőrák stigmának számít, hiszen ez az egyik olyan daganatos betegség, amit az esetek többségében bizonyítottan az életmód okoz, nevezetesen a dohányzás. A kockázatokat bagatellizáló füstölgők persze előszeretettel példálóznak azzal, hogy ismernek 93 éves cigis öreget, sőt sokan önmaguk teljes feloldozásának lehetőségét látják abban, hogy a tüdőkórházakban fekszenek olyanok is, akik soha életükben nem gyújtottak rá. Kétségtelen tény, hogy a légszennyezés, a por, a kipufogógáz, a munkahelyi ártalmak is okozhatnak tüdőrákot, ám nem kevésbé fontos leszögezni azt sem: tíz tüdőrákosból kilenc dohányos vagy korábban az volt.

A betegek ellátásában ugyanakkor a sürgősségi elvnek kell érvényesülnie: a baleseti sebészeten sem nézheti az orvos, hogy az ágyon fekvő beteg a megtörtént karambol felelős okozója vagy vétlen résztvevője-e, egy ember öngyilkossági kísérlet elkövetőjeként vagy rablótámadás ártatlan áldozataként sérült-e meg. Az egyéni felelősség alól senkit sem lehet felmenteni, ám egy segítségre szoruló betegnél nemcsak a traumatológián, hanem az onkológián is értelmetlen minden mondat, ami úgy kezdődik: „mi lett volna, ha..." Egyedül az élet védelme számít, s az, mit lehet még tenni.