A biztosítási reform alternatívája?

A MOK honlapján megjelent javaslat megörzi a monopolhelyzetű állami biztosítót és nem nyújt választási lehetőséget az embereknek.

A Magyar Orvosi Kamara honlapjára kikerült az a javaslat, amely, szándékai szerint, alternatívája lenne az Országgyűlés előtt lévő törvénytervezetnek. A javaslat legnagyobb baja éppen az, hogy csak a Kormány reformjával szemben kíván alternatívát megfogalmazni, a jelenlegi rosszul működő állami rendszerhez képest nem.

Úgy legyen változás, hogy minden legyen a régi, sőt a még régebbi

A jelenlegi egészségügyi rendszer még mindig őrzi a szocializmus örökségét: nem nyújt jó minőséget mindenkinek, igazságtalan és meghatározó eleme a hálapénz. Az Egészségügyi Minisztérium meggyőződése, hogy ezen kis változtatgatásokkal nem lehet segíteni, a rendszer alapvető működési módját kell megváltoztatni. Ehhez képest a Kamara honlapján lévő tervezet megőrzi a monopolhelyzetű állami biztosítót, nem nyújt választási lehetőséget az embereknek, a változtatás lényegében csupán arra terjed ki, hogy milyen irányítás alatt működjön az állami szervezet.

Vissza a múltba

Igy foglalható össze a javaslatban leírt irányítási modell, amely valójában nem más, mint az 1992-1998-ig működő, kormánytól független, a szakszervezeti és munkaadói küldöttekből álló önkormányzati testület rehabilitálása. Erről a modellről egy dolgot biztosan lehet tudni: kipróbáltuk és megbukott. A 90-es évek sajtója tele volt az önkormányzat által felügyelt „biztosító" botrányaival: a valódi tulajdonos hiánya miatti felelőtlen gazdálkodással, a drágán vásárolt, nem működő szoftverekkel, a székházügyekkel, a tőzsdei veszteségekkel. Eközben az ellátás minősége és a hozzáférés igazságtalansága nem változott, ahogy a hálapénz szerepe sem csökkent.

1997-ben az Országgyűlés külön határozatban (21/1997. (III.19.) mondta ki: „az Egészségbiztosítási Önkormányzat és az OEP a gyógyító-megelőző ellátások területén számos esetben (pl. egészségügyi ellátások befogadása, betegszállítás finanszírozása, egészségügyi kockázatkezelés) gondatlanul járt el, az önkormányzati vagyont pedig törvénysértő módon és veszteségesen kezelte". Ezt a határozati javaslatot az Országgyűlés közel egyhangúan fogadta el, végül a Fidesz 1998 nyarán felszámolta az önkormányzati működést. Igaza volt.

Érdemi változás helyett hatalmi játék

Nem hiszünk abban, hogy az egészségügyi ellátás területén bármilyen pozitív változás elindulna, ha a változás kimerülne abban, hogy az állami „biztosító" irányítása a minisztériumtól a javaslatban megfogalmazott 21 tagú önkormányzathoz kerülne, amit az Országgyűlés felügyelne. Ettől az egészségügy finanszírozása nem távolodna el a pártpolitikától, sőt az érdekképviseleti szervek jelenléte miatt nehezen elszámoltatható, a szigorú gazdálkodási szabályok betartásában nem érdekelt korporatív testületté változna. Különösen aggasztó mindezek tükrében, hogy a javaslat kimondja: a társadalombiztosítás esetleges hiányát az állam köteles pótolni, szemben a Kormány tervezetével, amely biztosítja azt, hogy rossz gazdálkodás esetén nem a költségvetésnek lesz hiánya, legfeljebb a pénztárnak vesztesége.

Az „alternatív" javaslat államot hozna létre az államban, miközben a kívánatos cél éppen a politikai függés megszűnése és a racionális működés megteremtése lenne, ami csak új, független szereplők (az önálló pénztárak) megjelenésével lehetséges.

A javaslat csak beszél a versenyről

A javaslat arról beszél, hogy szükség van az egészségügyi szolgáltatók közötti versenyre, ami azzal érhető el, hogy az állami „biztosító" különböző szempontok figyelembevétele mellett mérlegelhet milyen szerződést köt az egyes intézményekkel. Ha ez megvalósítható lenne, miért nem tudott versenyt teremteni az önkormányzat által felügyelt egyetlen „biztosító" 1992 és 1998 között?

Hogyan tudna a „biztosító" szelektálni, ha az őt felügyelő testületben jelen vannak az érintett és sok esetben ellenérdekelt szolgáltatók képviselői? Ha a javaslattevők is elismerik, hogy a szolgáltatók közötti verseny javítja a minőséget, miért nem alkalmazzák ezt az elvet magára a finanszírozó biztosítóra is?

Honnan tudjuk, hogy a legjobban végzi a munkáját, ha versenytársak híján nincs összehasonlítási alap? Mi garantálja azt, hogy a döntéseit a biztosítottak érdekében hozza, ha a biztosítottak úgy sem választhatnak más biztosítót, legyenek bármilyen elégedetlenek?

Az Egészségügyi Minisztérium teljes mértékben egyetért azzal, hogy a verseny jobb minőséget kényszerít ki a szereplőkből, ezért meggyőződése szerint nem csak a szolgáltatók, hanem a biztosítók versenyére is szükség van. Az Egészségügyi Minisztérium tervezetében az egészségbiztosítási reform lényege két elemből áll: egyrészt választási szabadságot adunk az embereknek, másrészt a társadalombiztosítás és a nemzeti kockázatközösség működtetését új, egymással versenyző szereplőkre bízzuk.

Az új szereplők új szemlélet hoznak, a köztük lévő szabályozott verseny pedig folyamatosan javuló minőséget és hatékonyságot eredményez. Nyilvánvaló: mindenki olyan pénztárat választ majd, amelytől több és jobb szolgáltatást kap. A pénztárak ezért kikényszerítik, hogy a velük szerződött kórházak a betegeknek jó minőségű ellátást nyújtsanak. Így és csak így jöhet létre a szolgáltatók versenye.

Érdekesnek tartjuk, hogy amikor idén tavasszal az OEP úgy viselkedett, ahogy a MOK által támogatott javaslat elvárja, és biztosítóként meghatározta mely intézményekkel milyen finanszírozási szerződést köt, így a korábbitól eltérő kapacitásokra szerződött a kórházakkal, a mostani javaslatot támogató szervezetek ez ellen hangosan tiltakoztak, sőt azt követelték, hogy a biztosító minden kórházzal a lehető legnagyobb kapacitásra szerződjön. Vajon miért mondják most mégis azt, hogy ez lenne az állami biztosító kívánatos működése?

Egy szó sem esik a kiszolgáltatottság és a hálapénz megszüntetéséről

A Kormány az egészségbiztosítási reformmal olyan célokat is el akar érni, amelyről a MOK honlapján lévő javaslat nem vagy alig beszél. Az „alternatív" javaslatban a meghirdetett célkitűzések között nem szerepel az ellátás minőségének javítása, a kiszolgáltatottság és a hálapénz megszüntetéséről az egész javaslatban egyetlen szó sem esik. A magyar egészségügy meghatározó eleme a hálapénz: a korrupciónak ez a formája társadalmi szempontból rendkívül káros és igazságtalan, gyakran befolyásolja a szakmai döntéseket, rontja az ellátórendszer működésének hatékonyságát, megalázó helyzetbe hozza a beteget és az orvost is.

Önmagában az a tény, hogy a magyar egészségügy egyik legnagyobb problémájáról, a hálapénzről és annak megszüntetéséről egyetlen szó sem esik a javaslatban, megkérdőjelezi mennyire tekinthető a jelenlegi helyzetben alternatívának.

A választás szabadsága

Mi hiszünk abban, hogy az emberek demokratikus jogának része az, hogy a lehető legszélesebb körben dönthessenek az életüket meghatározó kérdésekben. Ha az állam eléggé felnőttnek tekinti a polgárait ahhoz, hogy eldönthessék kiben vagy miben bíznak, amikor élelmiszert vásárolnak, iskolába íratják gyermeküket, autót vesznek vagy a választásokon szavaznak, akkor miért ne dönthetnének arról is, mely biztosítótól várják el a jobb egészségügyi szolgáltatásokat?

Meggyőződésünk szerint egy demokratikus piacgazdaságban nem az szorul indoklásra, hogy az emberek választhassanak, hanem az, hogy ezt ne tehessék meg. A MOK honlapján lévő javaslat, szemben a térségünkben lévő országok gyakorlatával, ettől a szabadságtól fosztaná meg az embereket.