A Fidesz az egészségügyi bizottsági rendkívüli ülését kezdeményezi
Közzétéve: 2006. 09. 10. 14:00 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2006. 09. 10. 14:00 -
• 2 perc olvasás
A Fidesz parlamenti frakciója kezdeményezi, hogy már a jövő hét folyamán rendkívüli ülést tartson az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága.
![]() |
Erről Cser-Palkovics András országgyűlés képviselő, a Fidesz helyettes szóvivője számolt be vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus pártja nevében felkérte a kormányt, hogy "ne tekintse presztízskérdésnek" a Fidesz értékelése szerint egészségügyi reformnak nem tekinthető intézkedéseket, illetve vonja vissza a "Gyurcsány-csomag" egészségügyre vonatkozó pontjait.
A Fidesz kezdeményezése értelmében az egészségügyi szakmai szervezetek, kamarák, szövetségek, szakszervezetek, valamint az önkormányzati testületek vezető képviselői is meghívást kapnának a rendkívüli bizottsági ülésre.
Az önkormányzatok kapcsán úgy fogalmazott a helyettes szóvivő, hogy "keresve sem lehet olyan kórházat találni", amelyik kijön a jelenlegi finanszírozási keretből, így több helyen, például az ő lakhelyén, Székesfehérváron, a Fejér megyei kórház esetében "kénytelen-kelletlen" privatizáción gondolkodnak, s ezt tervezik más, főleg szocialista vezetésű városok és megyék is.
Cser-Palkovics András kiemelte a gyermekkórházak helyzetét, amelyek értékelése szerint jóformán csak a sürgősségi betegellátást és műtéteket tudják felvállalni, a többi esetben, így a tervezhető műtétek terén, hosszú várólistákra kerülnek a gyermekek.
Ebből kifolyólag bírálta az egészségügyi minisztert, aki megfogalmazása értelmében "cinikusan" csak annyit mond, hogy a jelenlegi rendszerben nem lehet tovább finanszírozni az egészségügyet, így "nem ad több pénzt", sőt olyat is mond, hogy nincs szükség ennyi gyermekkórházra, gyermekágyra.
A finanszírozási problémák mellett a képviselő megjegyezte, hogy az egészségügyi dolgozók bére "nagyon-nagyon alacsony".
Közlése értelmében, a fentiek mellett, a gyermekkórházak, a gyermekek egészségügyi ellátásának biztosítását kéri a kormánytól a Fidesz-frakció.
Cser-Palkovics András idézte Kökény Mihály szocialista politikus 2006. április 6-án elhangzott szavait, amelyek értelmében "az egészségügy nem lesz fizetős". A legnagyobb ellenzéki párt képviselője hozzáfűzte, hogy ezzel szemben a "betegadó" különböző formái: vizitdíj, ágydíj bevezetésére készül a kormány.
Kökény MihályKövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek