A gazdasági válság hiusította meg a felzárkóztatási programot
Közzétéve: 2009. 07. 06. 12:43 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2009. 07. 06. 12:43 -
• 1 perc olvasás
A közmunkaprogram segítségével több mint háromszáz munkanélküli jutott álláshoz az ágazatban.

Az egészségügy humánerőforrás problémáinak rendezéséhez versenyképes fizetés, megfelelő munkakörülmények és a szakmai kompetenciák felülvizsgálata szükséges - mondta Székely Tamás, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági válság meghiúsította a tervezett felzárkózási programot.
A szakdolgozók esetében két olyan uniós finanszírozási programot indítottunk, amelyek legalább a hiányszakmákban többletbérezést biztosítanak, ugyanakkor fedezik a képzés és a képzőhelyekre való utazás költségeit - mondta Székely Tamás az eredményekről szólva.
A miniszter kitért arra is, hogy közmunkaprogram segítségével több mint háromszáz munkanélküli jutott álláshoz az ágazatban. Az érintettek munkájáról, elkötelezettségéről az intézmények vezetői egyöntetűen pozitívan nyilatkoznak - jegyezte meg.
A miniszter eredményként értékelte a nemrég megjelent rezidens rendeletet, ami véleménye szerint előrelépést jelenthet az orvoshiány kezelésében.
Úgy érzem - mondta -, a minisztérium és a szakmai szervezetek között is rendeződött a kapcsolat, ha megkeresnek, akkor nyitott vagyok a párbeszédre, a szakmai egyeztetésre. Mint mondta, további lényeges terület az uniós források felhasználása és a pályázatok felgyorsítása, ahol sokat lépett előre a tárca.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek