A magyar egészségügy ördögi köre | Weborvos

Az egészségügyet teljesen alárendelték a rövidtávú gazdasági és politikai érdekeknek.

A magyar egészségügy a 90-es évek közepe óta egy „ördögi körben" mozog, nemcsak a lakosság egészségügyi állapota, a közkiadások szintje, hanem az egészségpolitikai paradigmaváltás is elmaradt az unió 15 tagállamához képest. Ezt vallja Orosz Éva, neves egészségügyi szakértő, aki szerint mindezek miatt már nem finanszírozható a rendelkezésre álló forrásokból az egészségügy jelenlegi struktúrája és a mostani ellátási csomag sem.

Az ELTE Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Tanszékének vezetője úgy véli, csak akkor lehet kitörni az ördögi kőrből, ha többek között megtörténik egy őszinte helyzetértékelés, aminek alapján reális stratégiát dolgoznak ki, beleértve a magánkiadások átgondolt növelését is. Ezen kívül nem lehet megkerülni a „fájdalmas" intézkedések meghozatalát sem, ami például kórházbezárást, a tb szolgáltatási csomag szűkítését, a co-payment szélesítését jelenti.

Orosz Éva az Önkormányzati Egészségügyi Napokon tartott előadásában arról beszélt, hogy a magyar egészségügy ördögi köre leginkább a közkiadások szűkülése és a szabályozás hiányosságai miatt alakult ki. Emiatt a két tényező miatt a struktúra aránytalanná, elavulttá vált, számos hiányosság alakult ki a koordinációban, és pozitív helyett negatív ösztöntőket alkalmaztak. Mindez pedig humánerő válsághoz és a betegellátás zavaraihoz vezetett. Nem csoda, hogy jelenleg felelősség-, és bizalmi válság van az egészségügyben, ami visszahat és tovább erősíti az alaptényezők romlását.

A szakember szerint az ágazatban tapasztalható válságot mélyítette, hogy az egészségügyet az utóbbi 15 évben teljesen alárendelték a rövidtávú gazdasági és politikai érdekeknek. Az egészségügy vesztese volt a gazdaságpolitika „választási-ciklusai" fel- és lemenő ágának is. Ártottak a köz- és magánegészségügy szerepére vonatkozó előítéletes ideológiai közhelyek is. Nem kedvez a jelenlegi nemzetközi és hazai gazdasági, társadalmi, politikai környezet sem. Hiszen az egész világon eltűnt a „jövőbe vetett bizalom" és valószínű, hogy bekövetkezik a W alakú válság második hulláma. Magyarországon az elhibázott gazdaságpolitika mellett a már említett jövőbe vetett bizalom hiánya is jelentősen nehezíti a helyzetet. A Gallup felmérése szerint ugyanis a megkérdezett 120 ország közül csak Zimbabwéban, Haitin és Burundiban látják sötétebben a világot, mint a magyar emberek.

Kik fizessenek?
Orosz Éva felhívta a figyelmet arra is, hogy a 90-es évek elején azt a célt tűzték ki Magyarországon, hogy az egészségügyben a közfinanszírozás domináljon, mindenki férjen hozzá az alapvető szolgáltatásokhoz, legyenek kiegészítő biztosítások és co-payment, valamint szektorsemlegesen finanszírozott vegyes szolgáltatási szektor. Ehhez képest erodálódott a közfinanszírozás, hiszen az egészségügy szerepe a GDP-n belül 1992-2009 között 6,6 százalékról 5,1 százalékra csökkent.

Nem alakult ki világos koncepció a kiegészítő biztosítások szerepéről, népszavazás törölte el a co-paymentet, és a magánszektort csupán „fekete-fehér" megközelítésben taglalták.

Pedig a számok azt bizonyítják, hogy a lakosság egyre többet fordít saját zsebből az egészségügyre. Az egészségügyi magánkiadások reálértékben az utóbbi 20 évben megnégyszereződtek, miközben ugyanezen időszak alatt a GDP alig több mint másfélszeresére nőtt, az egészségügyi közkiadások pedig még ennél is kidebb mértékben emelkedtek. A pontos adatok szerint 2009-ben a lakosság közvetlen egészségügyi kiadása hálapénzzel együtt már csaknem 686 milliárd forint volt.

A szakember szerint számos pozitív hatása lehet a magánszektor erősítésének. Hiszen így fejlődhet az ágazatban a high-tech, új, hatásosabb gyógyszerek kerülhetnek forgalomba, ez a szektor a páciensek igényeihez jobb tud alkalmazkodni, versenyre ösztönözheti a közintézményeket is a hatékonyabb működésére. A magánegészségügy szerepének növekedése utat adhat a szervezeti innovációknak, a magasabb jövedelmű rétegek tb-szolgáltatásokon felüli igényeinek kielégítésére, az egészségügyi dolgozók kiegészítő jövedelemhez juthatnak.

Van azonban az éremnek negatív oldala is. Az új technológiák egy része ugyanis nem költséghatékony, torzulhat a tb költségvetés allokációja, konfliktus alakulhat ki a profitérdek és szükségletek kielégítése között. Előállhat a munkaerő-elszívás veszélye, negatív hatást gyakorolhat a közkórházak működőképességére, negatív megítélése lehet a köz- és magánszektorban egyszerre dolgozó orvosoknak.

A kormányzat dillemmái
Nincs könnyű helyzetben a mindenkori kormányzat sem, hiszen a nemzetközi szakirodalom és a tapasztalatok szerint is könnyen kudarcot vallhat a központi egészségpolitika. Kormányzati kudarcról beszélnek ugyanis akkor, ha a hatékonyságot biztosító beavatkozáshoz képest a kormányzat túl sokat vállal a szolgáltatás terén, de akkor is, ha túl keveset avatkozik be az információ, szabályozás, finanszírozás terén. A kormányzati kudarc okai lehetnek a politikai alkuk befolyása, a korrupció, az információ-hiány, az érdekek, célkitűzések sokfélesége és az is, hogy a központi beavatkozás nyerteseket és veszteseket teremt.

Nem segíti a központi egészségpolitika sikerét az sem, hogy többnyire akadozik a kormányzati területek közötti együttműködés, nem mindig veszik figyelembe az egészség-hatásvizsgálatok eredményeit, de nehézségekbe ütközik a teljesítmények mérése is. Nem alakultak ki arra sem megfelelő mechanizmusok, hogy hogyan lehet bevonni a döntésekbe az egészségügyi szakmát és a pácienseket. A nemzetközi tapasztalatok valójában arra sem adnak egyértelmű választ, hogy mi a legjobb megoldás az állami szerepvállalás módjára.
A nemzetközi példák és a hazai spontán folyamatok alapján többféle módon lehet növelni a magánszektor szerepét a finanszírozásban. Például a kórházi és orvosi finanszírozás szétválasztásával, azzal is, ha a beteg fizet a szabad orvosválasztásért.

A tapasztalatok szerint reálisabban kellene szabályozni a kórházak fizetős ellátását, szükséges ösztönözni a költségfedező magánbiztosításokat és szelektívvé kellene tenni a co-paymentet úgy, hogy a legszegényebbek mentességet kapjanak. Mindennek árnyoldalai is vannak, hiszen például az egyenlőtlenségek így jobban manifesztálódnak, megnő a kockázata a munkaerő-elszívásnak és mindez negatív hatást gyakorolhat a közkórházak működőképességére.

Ahhoz azonban, hogy alapvető változás történjen az egészségügyben a leginkább arra van szükség, hogy erősítsék egyaránt és egyidejűleg az egészségügy minden szereplőjének (kormányzat, piaci szereplők, szolgáltatók, egészségügyi dolgozók és az egyének) felelősségét, bizalmát. Egyaránt és egyidejűleg szükség van a közkiadások és a magánkiadások szerepének a növelésére. A bizalom erősítéséhez pedig az a legfontosabb, hogy a helyzetet, a kormányzat korlátozott mozgásterét világosan és őszintén beszéljék meg az egészségügy szereplőivel, a társadalommal.