Az alapképzésben részt vevő ápolók is pályázhatnak

Közzétéve: 2019. 01. 24. 07:58 -

• 1 perc olvasás

Horváth Ildikó szerint a 1,5 milliárd forint keretösszegű Mihalicza-ösztöndíjprogramban 2500 pályázóra számítanak.

Már nemcsak a mesterképzésben, hanem a felsőoktatási alapképzésben részt vevő ápolók is pályázhatnak Mihalicza-ösztöndíjra - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön. Horváth Ildikó azt mondta: a 1,5 milliárd forint keretösszegű ösztöndíjprogramban a becslések szerint 2500 pályázó között oszlik szét majd a támogatás. A nyertesek egy tanévre 640 ezer forintos ösztöndíjat kapnak, cserébe vállalniuk kell, hogy az alapképzés befejezését követő öt évből legalább kettőt az állami egészségügyben dolgoznak - fűzte hozzá.

Az államtitkár a 2018 végén Három generációval az egészségért címmel indított pályázatra is kitért: azt mondta, a program célja, hogy az alapellátásban részt vevő szereplők együttműködésével úgynevezett praxisközösségekben tudják felülvizsgálni a betegek életmódját. Az egészségügyi csapatok a krónikus betegségek kialakulásához vezető életmódtényezők feltérképezésében segítenek majd a betegeknek - ismertette Horváth Ildikó.

Kövess minket!

Mihalicza-ösztöndíj
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek