Az egészségügy vezetése nem egy babazsúr | Weborvos

"Választások előtt mindig nagy ambíciók vannak" - interjú Mikola Istvánnal.

Az egészségügyi rendszer problémáinak megoldásához egy hosszú távú, társadalmi közmegegyezésen nyugvó stratégiára van szükség - hangsúlyozta a Portfolio.hu-nak adott interjújában Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa, korábbi egészségügyi miniszter.

A legnagyobb baj az egészségügyben a forráshiány mellett a kiszámíthatatlanság, mondta Mikola. Egy költségvetési éven belül is folyamatosan változik a pénzellátás. 2003-ban bevezették a teljesítményvolumen-korlátot, ami teljesen idegen rendszer a teljesítmény elvű finanszírozástól, kezelhetetlen. Most ezt megszüntették, bevezettek egy ún. "vegyes" finanszírozást, amilyen a világon sehol nincs. Az új technika lebegő súlyszámos degresszív része pedig végképp kiszámíthatatlan. Teszik mindezt egy költségvetési időszak kellős közepén.

A volt egészségügyi miniszter szerint a kórházak helyzete nagyon nehéz, már nem nagyon vannak olyan módszerek, menedzsmenttechnikák, amelyekkel ezt a helyzetet kezelni lehet. A kormányzat hiába igyekszik megőrizni a nominális forint-költségvetési paramétereket, a finanszírozás reálértékben egyre kevesebb, a kórházak nem tudnak kijönni ebből a pénzből, ezért megszorító intézkedéseket kell tenniük. Ez viszont már közvetlenül veszélyezteti a betegellátást. A legnagyobb súlyponti kórházak bezárják a kapuikat a területen kívüli betegek előtt, ami önmagában abszurd, hiszen a magyar egészségügy progresszív rendszer. A helyzet dekompenzációval fenyeget, valószínűleg több kórház ellehetetlenül vagy legalábbis csőd közeli állapotba jut, ha nem történik valamilyen beavatkozás.

Ebben a helyzetben csak generális megoldás van - hangsúlyozta a Fidesz szakpolitikusa. A kórházaknak vissza kell adni az elvont összegeket. Oda kell adni az idei kb. 30 milliárdot, a gyógyszergyári befizetéseket. Ennek nem a kormányzat jó szándékán kellene múlnia, hiszen az Alkotmány kimondja, hogy minden állampolgárnak biztosítani kell a lehető legmagasabb szintű ellátást és az ellátásokhoz való hozzáférést. A gondok egyébként messze nagyobbak a kórházak gazdasági nehézségeinél. Rendbe kellene tenni az egészségügyi ellátórendszert, a neoliberális politika teljesen szétzilálta nemcsak a struktúrát, a finanszírozást, hanem - a legnagyobb kár - az orvosok lelkét is, szétdúlta az orvos-teameket. Nagy károk történtek, ezek rendbe hozása nem lesz egyszerű, de nem lehetetlen.

A rendszer alakításának népegészségügyi megalapozása halaszthatatlan, véli Mikola István. Hatalmas különbségek vannak az életkilátásokban, vannak olyan területek az országban, ahol egy férfinak a születéskor várható élettartama nem haladja meg az 50 évet. Ugyanakkor vannak olyan területek, ahol ezek a mutatók németországi vagy svájci léptékűek, pl. a bel-budai kerületek vagy az ország északnyugati része. Népegészségügyi tényekre, adatokra, trendekre épített egészségügyi politika mellett érvel az egész világ, ezt úgy hívják, hogy evidence based health policy. Azt jelenti, hogy meg kell nézni, hogy az ország különböző térségeiben milyenek a népegészségügyi viszonyok, a születéskor várható átlagos élettartam, megbetegedési, halálozási viszonyok, gyermek-, csecsemőhalandóság. Mikola István szerint Magyarországnak is ebbe az irányba kell építkeznie, persze ez a járulékfizetésen alapuló kötelező általános egészségbiztosítási rendszerre vonatkozik. A felett virágozzék minden virág. Ha valaki akarja, akkor fizessen a luxusszolgáltatásokért, kössön kiegészítő biztosítást. Egy ilyen programot Magyarországon is ki lehet építeni, de legalább tíz évig tart.

A volt miniszter úgy látja, a kórházbezárás nem megoldás, nem lesz belőle pénz, csak kár, izgalom és frusztráció. Azt lehet mondani, hogy tízéves távlatban ilyen struktúrát építünk ki Magyarországon, szigorúan népegészségügyi adatokra alapozva. Ebben lehetnek egyéves, kétéves stb. szakaszok. Mindenki látja a célt, tudja előre, hogy merre megy a hajó. Ezt türelmesen, sok oldalú egyeztetések után, ugyanakkor végig kell vinni. Az egészségügyben szigorú központi szabályozás szükséges. A baleseti sebészet például szinte félkatonai rendszer. Ha hoznak egy sérültet, ott nem lehet okoskodni. Ott kellenek a protokollok, az eljárásrendek, azok az orvosok, akik ebben felkészültek. Mindenkinek tudnia kell a feladatát. A jogszabályozás is azt mondja, hogy az Egészségügyi Minisztérium, ezen belül a miniszter egyszemélyi felelősséggel bír az ellátás biztonságáért. "Nem mondom, hogy az irányításnak diktatórikusnak kell lennie, hiszen folyamatosan egyeztetni kell a szakmai szervezetekkel. Az orvosi kamarát nem szétdúlni kell, hanem partnerként kezelni. Tehát a közmegegyezésre törekvő, de szigorú központi irányítás kell."

Leálltak a kormányzati címzett-, céltámogatások, az önkormányzatoknak pedig nincs pénzük. Az intézmények tőkehányad nélkül működnek, ami annyit jelent, hogy egyéb források bevonására közgazdasági értelemben lehetőség sincs, hiszen például a magánbefektetések megtérülése közgazdasági értelemben nem lehetséges. Egy ezzel kapcsolatos kérdésre válaszolva Mikola István elismerte, hogy a HospInvest csődje eleve benne volt a rendszerbe, bár nem csak az övék. 14-15 intézményt működtetnek magáncégek, és ha ez így megy tovább, valamennyi csődbe fog jutni. Csak az később fog megtörténni, mert nem akkora birodalmat üzemeltetnek.

A kiszervezések során voltak ügyes cégek, amelyek bejöttek a rendszerbe, és trükkökkel érték el, hogy a befektetéseik megtérüljenek, ugyanakkor feltornázták a díjtételeiket az európai szintre. Az OEP ezt kifizeti, de honnan veszi el a pénzt? A torta egy, tehát a többi, állami-önkormányzati területtől. Így ezek ellehetetlenülnek. A rendszer működtetésében súlyos elosztási zavarok támadnak. Komolyan felmerül, hogy a finanszírozást szektorsemlegessé kell tenni: a multicéget ugyanúgy kell finanszírozni, mint az állami-önkormányzati tulajdonban lévő intézményeket. Ehhez viszont az kell, hogy a rendszerben megjelenjen a tőkehányad. Ha ez nincs, akkor hiába beszélünk fenntarthatóságról, hiszen a kórház nem tudja kicserélni az elromlott berendezést, mert nincs olyan tőketartaléka, amiből ezt meg tudná tenni. Látni kell tehát, hogy a mostani kórházfinanszírozási gondok mögött nagyon mély strukturális problémák húzódnak meg a magyar egészségügyben.

Bár a magántőkének van létjogosultsága a hazai egészségügyben - ez egyébként a nemzetközi gyakorlat is - a jelenlegi helyzetben azonban sehogy sem tudnak érvényesülni, először a közgazdasági alapokat kell rendbe hozni. A HospInvesttel még egy nagy probléma volt, nagyon erőszakosan mentek bele az egri privatizációba. Ilyen lépést csak a térségben kialakított közmegegyezéssel lehet megtenni. De a legnagyobb probléma az, hogy az ágazat konszolidációja elmaradt, nincs meg a tőkemegtérülés esélye.

Mikola szerint az egészségügyben helye van a magánforrásnak. A kórházműködtetés nem idegen Európában, ez létező jelenség más országokban, nem utálni kell, hanem kezelni. Az egészségügyi intézmények a legnagyobb üzemek ma Magyarországon, ezek működtetése csak korrekt szakmai szabályozások betartásával lehetséges. Van olyan önkormányzat, amelyiknek az éves költségvetésének a fele a kórház saját költségvetése. Ha ezeknek a kórházaknak a likviditása meginog, az önkormányzatok elkezdenek aggódni és kiküldik az önkormányzati biztost, akinek sokszor fogalma sincs az egészről, aminek komoly következményei lehetnek. "Aggódom, hogy leváltják a professzionális felkészültségű kórházigazgatókat, akik semmivel nem rosszabbak, mint az amerikai vagy belga kollégáik."

Mikola István ugyanakkor határozottan elvetette a térítési díjak újbóli bevezetését, mondván, a kötelező rendszerben nem ért vele egyet. Az emberek - tette hozzá - elég sokat fizetnek az egészségügyért. Ezzel kapcsolatban kiemelte, a legnagyobb potyautasok nem az egyszerű emberek, hanem az állami nagyvállalatok. Hová lett a több mint 100 milliárdos MÁV-járuléktartozás? Jóváírták egy kézmozdulattal? Állami nagyvállalatok sokszor nem fizettek járulékot, ezek a pénzek eltűntek a rendszerből. A közteherviselésben is rendet kell tenni!

Korrekt közteherviseléssel lehet feloldani, nehogy a Fidesz programban szereplő járuékcsökkentés nyomás alá helyezze a tb alapok bevételi oldalát. Érvényt kellene szerezni a bismarcki alapelvnek: a szolidaritás tárgyiasulása a jövedelemarányos járulék befizetése. Mikola szerint itt mindenki úgy bújik ki a közterhek alól, ahogy tud. A gazdaságélénkítő adó- és járulékcsökkentés nagyon jó dolog, de csak akkor működik, ha közteherviselési fegyelem van az országban. Az emberek mikor lesznek jogkövetők? Ha tudják, hogy az a pénz, amit befizettek, az ő javukat szolgálja. De ma azt mondja, hogy minek fizesse be, mert egyre kevesebbet kap cserébe.

Arra a kérdésre, hogy kik jöhetnek szóba az új kormány fontosabb posztjain, diplomatikus választ adott Mikola István. Mint mondta, választások előtt mindig óriási ambíciók vannak. "Én már voltam miniszter, tudom, hogy ez miből áll. "A legtöbben azt hiszik, hogy a miniszter azt csinál, amit akar. Azok a személyek, akik majd odakerülnek, nemcsak a politikában kell, hogy felkentek és járatosak legyenek, hanem a szakmában és a vezetésben is. A leadership egy szakma. A Fidesz kormányképes erő, valamennyi területen több olyan embert van, akik képesek lennének egy kormányban ilyen szemlélettel működni. "Én már nem úgy vagyok, mint sok "külső" aspiráns, akik a glóriát látják a miniszterségben. Tudom, hogy ebben a helyzetben az egészségügyet vezetni nem lesz egy babazsúr. Kőkemény munkát és sok szenvedést is jelent."