Az egészségügyiek is kaphassanak mozgóurnát

Közzétéve: 2014. 10. 08. 13:00 -

• 1 perc olvasás

A közalkalmazottak is kaphassanak mozgóurnát, ha a választás napján dolgoznak.

Az MSZP azt kéri a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB), engedélyezze, hogy a közalkalmazottak is kaphassanak mozgóurnát, ha vasárnap, az önkormányzati választás napján dolgoznak. Erről Laskovics Diána, az MSZP országos elnökségének tagja beszélt szerdán Budapesten sajtótájékoztatón, amelynek hanganyagát a párt sajtóosztálya juttatta el az MTI-hez.

Az ellenzéki párt politikusa szerint széles körű választási jogsértés emberek egy csoportját megfosztani attól a jogától, hogy szavazhasson. A szabad választás joga minden választópolgárt megillet, és az államnak kötelessége gondoskodnia arról, hogy ez a joga senkinek se sérüljön - mondta.

Laskovics Diána szerint többek között ezért is találták ki a mozgóurnát, amelyez azonban jelenleg csak a járóképtelen betegek, a fogyatékossággal élők és a fogvatartottak vehetnek igénybe - tette hozzá.

"Egészségügyi dolgozóként mélységesen felháborít, hogy a jelenlegi hatalom számára a mi szolgálatunk nem ér annyit, hogy egy mozgóurnát biztosítsanak azoknak, akik vasárnap az embertársaikat szolgálják" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az ügy kivizsgálását kéri az NVB-től.

Kövess minket!

választás 2014
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek