''Azt tudom felhívni, aki benne van a telefonomban''

Interjú Kincses Gyulával, az Egészségügyi Minisztérium államtitkárával.

A miniszter, a kabinetfőnök, s Ön egyaránt köthető a veresegyházi Misszióhoz, az onnan kiindult irányított betegellátási modellhez és a közvéleményben mindezek spiritusz rektorának tartott Somody Imre vállalkozóhoz. Mindez csupán a véletlen műve lenne?
- Ahogy mondani szokták, azt tudom felhívni, aki benne van a telefonomban. Matejka Zsuzsát például nem Veresegyházáról ismerem, az SZDSZ Ügyvivő Testületének tagjai pedig – akik erre a posztra jelöltek – nem veresegyháziak, s a Misszióhoz sincs semmi közük. Megtagadni természetesen nem akarom Somody Imrét, de itt nem ő mozgatja a szálakat, amennyiben a kérdése mögött ez húzódna meg. A minisztériumot nem Somody Imre irányítja, bár ahhoz kétségtelenül köze van, hogy veresegyházi lakos lettem, hiszen a települést annak idején akkor és úgy ismertem meg, hogy benne voltam a Missziót, az irányított betegellátást, mint koncepciót kidolgozó csapatban. Intézményesült formáikhoz azonban már nem kötődtem.

Sokan igencsak furcsállják az MDF-től a szabaddemokratákig futó pályáját, különösen annak SZDSZ-es végpontját.
- Amióta 1988-1989-ben elkezdtem egészségpolitikával foglalkozni, a rendszer átalakítása, megreformálása érdekel. Szerintem ebben konzekvens és egymásra építkező ívet viszek, amiben nincsenek cikk-cakkok, vargabetűk. Az pedig a körülményektől függött, hogy melyik kormányzati ciklusban vállaltam csak szakmai, vagy ehhez társulva politikai szerepet is.

Ha lassan is, de kezdünk megismerkedni a bevezetni tervezett több biztosítós rendszer körvonalaival. Amennyiben jól sejtem, zártkörű részvénytársaságokként jelennek majd meg a licit győztesei …
-…. így van…
… az állami 51 százalékos tulajdonosi részvétel mellett, 49 százalékot birtokolnak majd. A gazdasági társaságokról szóló törvény szerint azonban messze nem olyan döntő e 2 százaléknyi különbség, mint amennyit az eddigi kommunikáció során elhitetni akartak. A részletek ördöge az alapító okiratban rejlik, abban például, hogy kap-e osztalék, vagy szavazatelsőbbségi részvényt a biztosítási piacon megjelenő befektető.
- A Parlament dönthet úgy, hogy bizonyos, a működéssel kapcsolatos operatív jogokat átruház a kisebbségi tulajdonosra. De ezt akkor a magyar Országgyűlés teszi, s nem mutyiban, háttéralku keretében történik. A gazdasági társaságokról szóló törvény értelmében valóban meg lehet osztani bizonyos jogokat, de ezeket a többletjogokat nem lehet kizsarolni, erőszakkal elvenni. A többségi tulajdonosnak döntő szava marad, hogy csak egy példát említsek, az igen fontos Díjtételi Bizottságban. Mindezek mellett nem igazán életszerű az az elgondolás, hogy a kisebbségi tulajdonos fektessen be egy csomó pénzt, aminek működésére, működtetésére, felhasználására semmiféle hatással nem lehet, miközben ez az egész azért történik, hogy egy másfajta szervezeti kultúra, s tudás jelenjen meg az egészségbiztosítási rendszerben. Ez a történet nem arról szól, hogy eladjuk az összes családi ezüstöt, dobra verjük a még megmaradt társadalombiztosítást, hogy az állam némi többletpénzre tegyen szert. Az a cél, hogy hatékonyabbá váljon a rendszer, ügyfélbarát legyen a működése, s ebben hadd vállaljon feladatot az, aki ért hozzá.

Lehet már tudni, hogy milyen menedzsment jogokat kapnak a befektetők?
- Erről még nincs végleges döntés. Nem lennék egyébként meglepve, ha számos kérdés a parlamenti szakaszban dőlne csak el.

Elképzelhető, hogy később, a felvásárlások nyomán az induló, maximum 14-ből 3-5 pénztár marad csak a piacon?
- Nemzetközi tapasztalatok szerint a gazdaságos üzemméret elérése érdekében idővel valóban bekövetkezik egyfajta koncentráció, ám a német és a szlovák példák egyaránt azt mutatják, hogy a fúziók, vagy felvásárlások sora csak egy határig megy. Ennek az az oka, hogy nem csupán a gazdaságos, hanem az optimális üzemméret elérése is cél. Megeshet ugyanis, hogy bár egy üzemméret fölött stabil a működés, de a bürokratizálódó, megmerevedő struktúrájú szervezet közben elveszíti rugalmasságát, gyors reagáló képességét, vagyis épp legvonzóbb tulajdonságait.

Amennyiben a licit és toborzás eredményeként megalakuló pénztárak létszámának jelenlegi felső határát, a 2 millió lakost vesszük, akkor könnyű kiszámítani: lényegében öt pénztárral számolnak.
- Ebből az következik, hogy legalább öt pénztár megalakulására számítunk, hiszen a 2 millió lakos pénztáranként a felső határ. Nem gondoljuk, hogy a most alakuló rendszer az idők végezetéig érintetlen marad. A kereteit gondoljuk tartósnak és véglegesnek, az egyes részletszabályok viszont nyilván idővel, a bekövetkező változásokhoz igazodnak.

Ha már a jognál, s a változó szabályoknál tartunk: ez nem Németország vagy Hollandia, ahol az állampolgárok évszázadok óta jogkövetésre szocializálódnak, s ott az sem divat, hogy maguk a törvényalkotók relativizálják törvényeiket. A hazai jog- és szabálytisztelet problémája az elmúlt hónapok vitáiban is felvetődött a biztosítottak közötti esetleges válogatás, a kockázatszelekció kapcsán.
- A parlamenti ellenzék és a szakmai szervezetek éles kontroll alatt tartanak bennünket. Természetesen tudom, hogy hol vagyunk, de azért érdemes egy pillantást vetnünk a jelenlegi gyakorlatra, s feltenni a kérdést: mihez képest jelentkeznek az említett kockázatok? Megértem az elemzők felvetését, ám a kiválogatástól való félelmük szerintem akkor lenne megalapozott, ha mi most valami hihetetlenül igazságos, méltányos és mindenki számára egyenlő ellátást nyújtó rendszerben élnénk, amit meggondolatlanul kockára teszünk. Csakhogy ez nem így van. Sokan nem tudják, vagy nem akarják tudomásul venni a létező igazságtalanságokat, s amíg nem látjuk – vagy nem akarjuk látni – addig korrigálni sem lehet.

A miniszter néhány napja 2 százalékos profitmarzsról beszélt. Mivel az egészségügyi szolgáltatásokra jelenleg fordítható összeg évi 1000 milliárd forint, ez 20 milliárdot jelent. Ennyiért már érdemes licitálni. Igaz, hogy a tervek szerint a megalakuló pénztárak nem vehetik ki az esetleg keletkező profitot?
- Ma annyi biztos, hogy maximálni akarjuk a működési költséget, s nem lehet majd bújtatottan kivenni pénzt. A megtakarítás felhasználását is tökéletesen szabályozni kívánjuk, meghatározva, hogy azt mire lehet felhasználni. Az esetleg keletkező haszonnal kalkulálva azért azt is vegyük számításba, hogy mennyi milliárdot fektetnek be az egészségügyi rendszerbe, miközben senki sem garantálja ezt a bizonyos 2 százalékot. A bukás lehetősége abszolút benne van a dologban. Aki beszáll ebbe az üzletbe az hosszú távon kalkulál.