Bedros Róbert válthatja László Imrét

Közzétéve: 2011. 04. 06. 13:46 -

• 2 perc olvasás

A Szent Imre Kórház főigazgatói állására ketten biztosan pályáznak.

Weborvos Archívum

Lapunk információi szerint Bedros Róbert jó eséllyel pályázik a fővárosi Szent Imre Kórház főigazgatói posztjára. Az aspiráns jelenleg a kistarcsai Flór Ferenc Kórház főigazgató-főorvosa, miután hiába bírt erős hátszéllel, nem sikerült az ÁEK főigazgatói székét megszereznie a menesztett Szilvásy István után tavaly nyáron.

A Szent Imre Kórházat jelenleg László Imre vezeti (immár tíz éve), ám a fővárosi közgyűlés – másik két kórházzal együtt – pályázatot írt ki az intézmény főigazgatói posztjára. Mint korábban lapunknak László Imre elmondta, a pályázaton indulni kíván. Az elmúlt politikai érában mintakórházként kezelt intézmény vezetőjét a kollektíva politikai hovatartozástól függetlenül szakmailag elismeri, és korábban még aláírásgyűjtésbe is kezdtek vezetőjük megtartásáért, mint arról lapunk beszámolt.

Bedros Róbert már régebbről ismert egészségügyi vezető, hiszen a BM kórház főigazgatója volt 2001 és 2005 között, amikor is több, kiváló szakmai múlttal rendelkező főorvost bocsátott el az intézményből nem kis botrányt keltve. Később, az átszervezéseknek köszönhetően 2007-ben létrejött ÁEK vezetői posztjára is pályázott, ám nem tudta megszerezni – ebbe vélhetően közrejátszott, hogy olyan ellenállást váltott ki esetleges kinevezése a dolgozók körében, amire a döntéshozóknak is tekintettel kellett lenniük.

A Weborvos további információi szerint nagy felbolydulást okozott a Szent Imre Kórház munkavállaló körében Bedros pályázatának, különösen támogatottságának híre. Sokan attól tartanak, hogy hasonló eljárásra/tisztogatásokra számíthatnak részéről, mint korábban.

A személyi kérdésekre biztos válasz a budapesti kórházak főigazgatói pályázatának elbírálásakor születhet, várhatóan április végén.

Kövess minket!

Szent Imre Kórház fővárosi egészségügyi bizottság személyzeti hírek EBP - fővárosi kórházstruktúra - szuperkórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek