Biztosítási reform: kérdések vannak, válaszok másfél hét múlva
Közzétéve: 2007. 10. 05. 11:04 -
• 4 perc olvasásKözzétéve: 2007. 10. 05. 11:04 -
• 4 perc olvasás
A MDF-nek minimum 48 kérdése van csak a tervezett biztosítási reformmal kapcsolatban.

A Magyar Demokrata Fórum népjóléti kabinetjének vezetője a Weborvosnak elmondta: 15 napja van a tárcának, hogy válaszoljon a kedden benyújtott kérdéseikre. Pusztai Erzsébet hozzátette: mivel a szokásos parlamenti eljárásban tették fel kérdéseiket, a szakminisztériumnak szintén írásban kell válaszokat adnia, mégpedig a házszabályban rögzített határidőn belül.
A kisebbik ellenzéki párt egészségpolitikusa mai tájékoztatóján a szolgáltatók jövőbeli működésével kapcsolatos kételyeket ismertette. Mint mondta, véget kell vetni annak, hogy egymásnak ellentmondó híresztelések keringjenek a tények helyett, hiszen a bizonytalanság ellehetetleníti a minőségi munkavégzést.
Pusztai Erzsébet portálunknak azt is elmondta, hogy mivel az Egészségügyi Minisztérium tervei szerint egy hónapon belül benyújtja a törvényjavaslatot és hamarosan tárgyalni fog a biztosítókkal, felszólít-ják, hogy haladéktalanul vonják be az egyeztetésekbe a szakmai szervezeteket is.
Az MDF-nek a szolgáltatókkal kapcsolatos, minisztériumhoz benyújtott kérdései:
Kérdések az egészségügyi intézmények és orvosok nevében:
Az elmúlt hónapokban az egészségügyi ellátórendszer átalakítása során minden döntés azt a célt szolgálta, hogy csökkentsék a kapacitásokat, átalakítsanak intéz-ményeket. Ezek a lépések megszüntették a „párhuzamos" ellátásokat, és egyben kizárták a versenyt az egészségügyi intézmények között. Ezt erősítette a teljesítmény korlát, a merev beutalási rend is.
Vidéken, sok területen csak egyetlen ésszerű időn belül elérhető egészségügyi intézmény maradt. Milyen válogatási lehetősége maradt a biztosítóknak ilyen körülmények között? Ha ugyanazzal az egy intézménnyel kénytelen valamennyi biztosító szerződést kötni, akkor hogyan lesz verseny a biztosítók között a nyújtott szolgáltatásban? Miért gondoskodnának drágább, magasabb színvonalú szol-gáltatásról, ha úgyis mindenki ugyanazt nyújtja?
Az Önök által tervezett rendszerben a biztosító majd a beteg helyett válogat az orvosok, a szolgáltatók között.
Ha egyáltalán lesz intézmény, orvos, amelyek közül a biztosítók válogat-hatnak, mi lesz a válogatásban a döntő szempont? A szolgáltatás ára vagy a munka minősége? Mi történik akkor, ha a legolcsóbb szolgáltatást választják? Hogyan garantálják Önök a minőségi ellátást ebben a rendszerben?
Az elmúlt években kialakult háziorvosi rendszer és praxisjog hogyan viszonyul majd a több biztosítós rendszerhez.
Köteles lesz-e a területen lévő biztosító szerződést kötni valamennyi —praxisjoggal rendelkező — háziorvossal?
Változtathat-e a biztosító a háziorvosi praxisok számán, ellátási területén?
Köteles lesz-e a háziorvos szerződést kötni valamennyi biztosítóval, amelynek akár egyetlen betege is van az adott területen?
A háziorvost eddig a hozzá bejelentkezett betegek után járó un. kártyapénz illette meg havonta, azaz a betegek ellátásáért átalánydíjat kapott. A járóbeteg szakrende-léseket pontrendszer alapján, a kórházakban betegségcsoportra megállapított áta-lánydíj (HBCs), a krónikus, rehabilitációs és ápolási osztályokat napidíj szerint fizették. E rendszer az egész országban egységes tarifákat tartalmazott.
Az Önök által tervezett biztosítási rendszerben több biztosító fizeti majd a betegek ellátását.
Változatlan marad–e a finanszírozás módszere? Egységes marad–e a tarifa-rendszer, vagy biztosítónként különböző lehet? Ki és hogyan állapíthatja meg a díjakat? Egymás alá ígérhetnek-e a biztosítók? Az árkartell lehetőségét ho-gyan kívánják kizárni? Milyen szerepe lesz a díjak megállapításában a szolgáltatóknak?
Az egészségügyi ellátáshoz való egyenlő hozzáférhetőség minden egészségügyi el-látórendszerben meghatározóan fontos. Hiába van biztosítás, hiába vannak korszerűen felszerelt egészségügyi intézmények, ha a betegtől olyan távolságra vannak, hogy annak igénybevétele erősen korlátozott.
Hogyan kívánják szabályozni a biztosítók azon kötelezettségét, hogy a köz-lekedési viszonyokat és lehetőségeket figyelembe véve kössék meg szerződé-seiket az egészségügyi szolgáltatókkal?
Ma valamennyi, az intézmény ellátási területén élő beteget kötelesek fogadni az egészségügyi intézmények. A több biztosítóra épülő rendszerben az egészségügyi intézmények csak azt a beteget látják el, amelynek biztosítójával az intézménynek szerződése van.
Az Önök által tervezett rendszerben hogyan alakul majd a háziorvosok, kórházak és egészségügyi szolgáltatók területi ellátási kötelezettsége? Meg-marad egyáltalán a területi ellátási kötelezettség?
A lakosság ellátását biztosító gyógyszertárak az egészségügy integráns részét ké-pezik, azaz egészségügyi szolgáltatóknak minősülnek. A nyilvánosságra került információk szerint az újonnan megalakuló pénztárak nem lesznek kötelesek mind-egyik egészségügyi szolgáltatóval – így mindegyik gyógyszertárral – szerződést kötni.
Milyen alapon válogathatnak a pénztárak a gyógyszertárak között? Egy adott pénztárhoz tartozó beteg csak a szerződött gyógyszertárban válthatja-e ki gyógyszerét? Amennyiben igen, hogyan kívánják megoldani az országhatá-ron belüli migrációból eredő problémákat? Pénztáranként változhat majd a gyógyszerhez, gyógyászati segédeszközhöz nyújtott támogatás? Amennyiben igen, hogyan kívánják megakadályozni a támogatással megvalósítható kockázat szelekciót?
A védőnői hálózat működését az anya és csecsemővédelmet, Önök – helyesen - az állampolgári jogon járó ellátások közé sorolják. Ennek ellenére az ellátás fedezetét nem a költségvetésből, hanem az egészségbiztosítási kasszából biztosítják.
A védőnői hálózat működésének kifizetése az Önök által tervezett rendszerben a biztosítók vagy a költségvetés feladata lesz?
A fertőző betegségek elleni küzdelem, a járványos betegségek felderítése, megelőzése állami feladat. Ma a megelőzést, a felderítés nagy részét az ÁNTSZ feladataként az állami költségvetés fizeti, a fertőző betegek ellátását azonban az egészségbiztosí-tás.
A fertőző betegek ellátása az állami kötelezettségek sorába tartozik-e majd a tervezett biztosítási rendszerben, azaz a biztosítók vagy az állam fizeti majd?
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek