Bokros Lajos szerint nincs szükség alapcsomagra

Összeomlott a finanszírozási rendszer, amelynek háttérintézményeit felszámolták, s nem tartották karban forintértékeit.

Sajátos szempontból, a foglalkoztatási adatokból kiindulva, vizsgálta a járulék és potyautas problémát a Central European Management Intelligence (CEMI) munkatársa, a Magyar Önkéntes Egészségpénztárak Szövetségének mai konferenciáján. Míg az unióban 68, addig nálunk csak 56,8 százalék a 15-64 év közöttiek átlagos foglalkoztatása. Ezen belül három csoportot emelt ki Vadas László: az európai országokban lényegesen több 15-24 év közötti fiatal van jelen a munkaerőpiacon, mint nálunk. A „lemaradás" e korcsoportnál 200 ezerre tehető, akik főiskolára vagy egyetemre járnak, hogy utána olyan diplomát szerezzenek, amellyel sehol sem tudnak elhelyezkedni. Csak kicsivel jobb a helyzet az 55-64 év közöttiek esetében, ahol 100 ezres a foglalkoztatási lemaradásunk, míg a 25-34 év közötti nők esetében ez az uniós országokhoz viszonyítva 7 százalékpont.

A minőségi egészségügy luxusjószág, s bár Magyarország szegény, egy-egy jómódú ország méretének megfelelő összeget költünk egészségügyre. Más kérdés, hogy – Vadas László szerint – ezt nem igazán hatékonyan tesszük. Ami az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat (OEP) illeti, két kritikus kassza van: a gyógyszerkiadás illetve a rokkantnyugdíjak finanszírozása. Ami az előbbit illeti: 2003-ban az egy főre jutó gyógyszerkiadás nálunk 398 USA dollár volt. A kassza kiadása évről évre 15 százalékkal nő, s nincs egyértelmű válasz arra, hogy miért. Bár a dobozszámot tekintve nem nőtt a fogyasztás, terápiás napokra számítva több gyógyszert „eszünk", több hatóanyagot vásárolunk. A kis magyar abszurdok sorába tartozik, hogy míg 1997-ben a hazai gyógyszerpiacon belül 31,1 százalékos volt a generikus készítmények részaránya, ez 2005-re 26,2 százalékra csökkent. (Bár időközben generikus programot hirdettek… a szerk. megjegyzése)

A CEMI szakértői szerint négyféle módon lehetne növelni a járulékbevételt. A járulékkedvezmények csökkentésével – bár ezek forint hozadéka meglehetősen csekély lenne. A 400 ezerre tehető „potyautas" járulékfizetéséből körülbelül 30 milliárdos bevétel remélhető. Ennél nagyságrendileg jobb eredményt hozna a foglalkoztatás növelése – 150 milliárd -, illetve az eltitkolt jövedelmek (amelyek nagyságát minimum 1000 milliárdra teszik) kifehérítése és járulékoltatása. Ebből szintén 150 milliárdos bevételre lehetne szert tenni. (Mindehhez nem árt tudni, hogy az egészségbiztosítási alap tavalyi kiadása 1579,9 milliárd forint volt, míg bevétele csupán 1204,7 milliárd. A különbség – hiány – 375,2 milliárd forint!)

Nagy érdeklődés kísérte a volt pénzügyminiszter, Bokros Lajos előadását, aki először a nyugdíj- és az egészségügyi rendszert hasonlította össze. Az előbbi – mint mondta – sokkal egyszerűbb, hiszen járulék formájában pénz megy a rendszerbe, ami járadékként kerül ki onnan. Az egészségügyben már a bemenet (input) is bonyolultabb, hiszen nemcsak pénz, hanem szaktudás, „humán erőforrás" is megjelenik az egyik oldalon, miközben nehéz meghatározni mi számit a kimeneti oldalon (output) eredménynek: az egészség helyreállítása, az egészség javulása? További sajátosság, hogy költségek tekintetében az egészségügyben szétválik a finanszírozás és a szolgáltatás. Bokros szerint nem az a kérdés, hogy sok vagy kevés az egészségügy rendelkezésére álló pénz, hanem az, hogy mihez képest sok vagy kevés ez az összeg. Bár e tekintetben szerinte a legfontosabb mérőeszköz a betegek elégedettsége lenne, ám sokan azt sem tudják pontosan megmondani, hogy mi a betegségük. Alulinformáltak, s ennek következében igen gyenge alkupozíciójuk is. Ez olyan általános strukturális probléma, amelyre Bokros Lajos szerint nincs ideális, legfeljebb csak optimális megoldás.

Az egészségügyben még mindig hiánygazdaság van, hozzátéve: minden olyan közjószág esetében túlzott kereslet mutatkozik, amelyekért nem kell azonnal fizetni. A túlzott igény sorban állást eredményez, ahol pénz- illetve kapcsolati tőke segítségével igyekeznek előre „ugrani". A megjelenő hálapénz „kőkemény" közgazdasági probléma. A bokrosi megfogalmazás szerint az a legnagyobb gond, hogy az állami és a magánpénzek (hálapénz) nem erősítik, hanem épp ellenkezőleg: gyengítik, kioltják egymást. Hatására azok is igyekeznek kikerülni a fizetést – annak járulék formáját – akiknek ez nem okozna problémát, mondván: miért fizessek kétszer ugyanazért?…

Ismét a nyugdíjrendszert hozva példaként, megoldás a több biztosítási rendszer megjelenése, a verseny lehet, amelyben az állami kényszerszolidaritás és az öngondoskodás között egyfajta egyensúly alakulhat ki.

Mint mondta, nem ért egyet a járulék fejében igénybe vehető alapszolgáltatások meghatározásával. Szlovákiában évekig, késhegyig menő vita zajlott az alapcsomag tartalmáról, ami „mozgó célpontként" könnyen politikai erők játékszerévé válhat. Ráadásul tartalmának átírása – amit az állandóan fejlődő, változó egészségügy szükségessé tesz – együtt jár a mögötte meglévő finanszírozási arány, érdekeltségi rendszer folyamatos újragondolásával. Bokros Lajos szerint minden egyes szolgáltatást érdemes több csatornán finanszírozni. A nyugdíjrendszerhez hasonló három – állami, kötelező magán és önkéntes – pillérű egészségbiztosításban az állami és a magántőke nem egymás ellen hat, hanem „felfűtik", szaporítják, erősítik egymást.

Nem az egészségügyben keletkezik, s vész el az egészség. Ahol azonban rosszabbra fordul a gazdasági helyzet, szegényedik a társadalom, romlik az állampolgárok egészségi állapota is – szögezte le Jávor András. Az egészségügyi minisztérium volt közigazgatási államtitkára szerint épp ezért soha nem volt nagyobb szükség egy széles körű Népegészségügyi Programra, mint most. Erről azonban egy szó sincs a konvergencia programban. Az viszont szerepel a fenti dokumentumban, hogy 2006-2009 között 0,9 százalékponttal csökkenteni kívánják az egészségbiztosítási alap kiadásait, akárcsak a háziorvosok, s szakorvosok díjait. Arra a sajátos tendenciára is felhívta a figyelmet, hogy az orvosi tudás egyre inkább high-tech-ként jelenik meg, s mivel egyre több orvos megy külföldre, tíz év múlva nem lesz elegendő vezető az ágazatban.

Jávor András nem ért egyet azzal, hogy a későbbiekben megvalósítani tervezett jogosultsági ellenőrzés során orvosi rendelőben legyen vita tárgya jár-e az ingyenes ellátás a betegnek vagy sem. Szerinte egy karban tartott, egységes TAJ nyilvántartás segítségével ennek már előbb ki kell derülnie. A szakember úgy véli, hogy mára összeomlott a finanszírozási rendszer, amelynek metodológiai háttérintézményeit felszámolták, s elmaradt az egyes beavatkozások forintértékeinek karbantartása akárcsak egy megfelelő ellenőrzési rendszer kiépítése. Jávor szerint erősíteni szükséges az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vásárlói szerepét, s fent kell tartani a szabad orvos és intézményválasztást.