Budapesti Egészségpolitikai Koncepció - modell, ami mindenkinek tetszik
Közzétéve: 2009. 03. 27. 13:03 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2009. 03. 27. 13:03 -
• 1 perc olvasás
A jogi struktura átalakításához legalább 40-60 milliárd forintos fejlesztésre lesz majd szükség.

Az Egészségpolitikai Koncepció és Cselekvési Program a Fővárosi Önkormányzat számára a következő 15 évre jelöli ki azokat a célokat, amelyeket jobb prevenciós tevékenységgel, az ellátórendszer hatékonyabb működtetésével, fejlesztésével, valamint az egészségnek, mint prioritásnak a meghatározásával elérhet. Az alapelvek és célok eléréséhez alkotja meg a szükséges programot.
Horváth Csaba budapesti főpolgármester-helyettes még a szerdai parlamenti bizottsági ülésen elmondta, hogy két szakaszban történik majd a modell tényleges megvalósítása. Első lépésben az egységes információs rendszer, kontrolling, fejlesztéspolitika és közbeszerzés megvalósítására kerülne sor, s csupán az ezt követő szakasz érintené a „jogi struktúrát". A főpolgármester helyettese azonban nem rejtette véka alá, hogy ehhez a lépéshez mértékadó számítások szerint is legalább 40-60 milliárd forintos fejlesztésre lesz szükség, ami elérheti akár a 100 milliárdot is.
A tervezetet még a Fidesz is elfogadhatónak találta. Pesti Imre szerint „ez a koncepció siker a Fidesznek, s bölcsesség a főváros részéről, mivel belátták, eddig lehet elmenni".
Háttéranyag a A Budapesti Egészségpolitikai koncepció tervezetéről
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek