Drága és bonyolult, viszont hiteles

Több milliárd forint értékben nem váltanak ki közgyógyreceptet a rászorulók.

Bár az új közgyógyellátási rendszer bevezetésének dátumát 2006 nyarában határozták meg, ám mire valóban lezajlott az igazolványok revíziója, s minden rászorulónak kialakították saját, új elektronikus pénztárcáját több mint egy év telt el. Lényegében 2007 októberére fejeződött be az átállás. Ennek eredményeként 539 ezerről 337 ezerre csökken a közgyógyellátásban részesülők száma, miközben az egészségbiztosítási alap, a központi költségvetés és a települési önkormányzatok együttes ráfordítása 52,3-ról 58,8 milliárd forintra nőtt.

A reformot megelőző években folyamatosan napirenden szerepelt a közgyógyellátás átalakítása. Az elemzők leginkább e sokszereplős rendszer hatékonyságát, s főként igazságosságát kérdőjelezték meg. Az utóbbival kapcsolatban többször fölemlegették azokat a vizsgálatokat, amelyekből kiderült: a gazdagabb települések akár ajándékként is osztogatják idős lakóiknak a bizonyos gyógyszerekhez való hozzáférést ingyenessé tevő igazolványt, míg a hátrányos, szegény településeken azoknak sem jut, akiknek valóban létszükséglet lenne. Az átalakítást nyilván az is nehezítette, hogy a közgyógyellátás mélyen gyökeredzett a hazai szociális ellátórendszerben, amelynek 1942-től része volt. A „közgyógy" egyébként nem magyar sajátosság, számos európai országban létezik: van ahol bizonyos betegségek esetén, máshol egy meghatározott életkor elérése után vagy egyes életszakaszokban – gyermekkor, terhesség, kisgyermek nevelése stb. – járnak ingyen a gyógyszerek. Abban viszont egyedi a magyar közgyógyellátás, hogy az állami támogatás mértékét, s nem a betegterhet maximálja.

Az évente megújítandó közgyógyellátási igazolványhoz három jogcímen lehet hozzájutni. Alanyi jogon – tehát automatikusan – jár az állami gondozottaknak, a rendszeres szociális valamint a központi szociális segélyben részesülőknek, a hadigondozottaknak, a rokkantsági járadékosoknak, az emelt családi pótlékra jogosultaknak, valamint az I-II-es csoportú rokkantaknak, baleseti nyugdíjasoknak. A közgyógyellátottak egészét tekintve ez a csoport a legnépesebb, az ide sorolhatók száma – az Állami Számvevőszék jelentése szerint - 2008 júniusában 206 047 volt. Normatív alapon 58 318-an, míg méltányosságból 72 674-an részesültek ugyanekkor közgyógyellátásban.

Normatív címszó alatt az jogosult közgyógyellátásra, akinek havi gyógyszerkiadása – pontosabban annak az a része, amit ő fizet, vagyis a térítési díjak összege – meghaladja a mindenkori nyugdíjminimum (ami jelenleg 28.500 forint) 10 százalékát. A feltételek között szerepel azonban az is, hogy az adott családban a nyugdíjminimumnál nem lehet nagyobb az egy főre eső jövedelem, illetve egyedül élő esetében ennek 150 százaléka. E szigori előírásnak tudható be, hogy e csoportban jutnak a legkevesebben közgyógyellátáshoz.

A települési önkormányzatok ugyanakkor meglehetős szabadsággal dönthetnek arról, kinek adnak, s kinek nem méltányosságból közgyógyellátási igazolványt. Ezzel a lehetőséggel korábban igen nagyvonalúan bántak, hiszen egy-egy kiadott igazolvány után évente egyetlen alkalommal kellett befizetniük – ha befizették egyáltalán! – a nyugdíjminimum 75 százalékát, vagyis csupán néhány ezer forintot. Az új rendszerben megszűnt az egységes tarifa, mivel a közgyógyellátott gyógyszerkeretének 30 százalékát kell átutalniuk az egészségbiztosítási alapba. Ennek ellenére az önkormányzati befizetési kötelezettség jelentős mértékben 3,3-ról 2 milliárd forintra csökkent. Ez a vizsgálatot végző számvevők szerint arra vezethető vissza, hogy drasztikusan csökken – közel 60 százalékkal – a méltányosságból kiadott igazolványok száma. Az önkormányzati befizetések országos nyomonkövetése azonban még mindig megoldatlan.

Az új rendszer megszüntette azt a korábbi gyakorlatot, miszerint a közgyógyellátottaknak kizárólag az úgynevezett közgyógylistán szereplő készítményekből lehetett ingyenes gyógyszert rendelni. Ehelyett – legalábbis elvileg – a rendelkezésre álló gyógyszerpaletta egészéből szemezhetnek az orvosok. Ez azonban csak papíron van így.

A közgyógyellátottak elektronikus pénztárcájából havonta legfeljebb 12 ezer forintot lehet a krónikus betegségek kezelésére használatos medicinákra költeni, illetve ehhez járul egy évenkénti egyszeri 6 ezer forintos összeg, amiből a váratlan megbetegedéseket – például influenza – gyógyszerköltségei finanszírozható. A madicinákat a kezelőorvos szedi csokorba, mégpedig a rendelkezésére álló program segítségével, amely a napi terápiás költség és a referencia termék alapján jelöli ki a legolcsóbb készítményeket – amit rendelni hivatott. Ez a lista kerül el a megyei egészségbiztosítási pénztárakhoz, ahol a hivatalos beárazást végzik, itt azonban már egy, a háziorvosok számára láthatatlan másik programot használnak, amely a havi gyógyszeres kúra költségét veszi alapul. Ennek segítségével nyesegetik a háziorvosok által összeállított kereteket.

A zűrzavart tovább növeli, hogy bizonyos gyógyszereket háziorvosok és szakorvosok egyaránt rendelhetnek (utóbb a keretet kétszer 6 ezer forintra bontották, amely felett a háziorvos illetve a szakorvos diszponál) eltérő támogatási kulccsal, így a keret „telítettsége" attól is függ, melyiket veszik figyelembe. Országosan egységes szabályozás erre nincs. Többen kifogásolják azt is, hogy a nem támogatott termékeket – például vitaminokat – teljes áron számolják el a rendelkezésre álló keretben, holott ezek nem hoznak akkora egészségnyereséget, amely megérni a kedvezményt. Az új rendszer kétségtelen előnye viszont, hogy végre hiteles lista áll rendelkezésre a közgyógyellátásban részesülőkről.

Vélhetően a fentieknek tudható be, hogy a tavalyi félévben lejárt több mint 200 ezer közgyógyellátási igazolványon több mint 5 milliárd „,maradt", vagyis ekkora értékben nem váltották ki a közgyógyellátásra rendelt gyógyszert.

Az új rendszert egyébként az orvosok és a betegek egyaránt túl bonyolultnak tartják. Az igény végigfuttatása több lépcsős rendszeren – háziorvos-megyei egészségbiztosítási pénztár (mep)-települési jegyző – igen hosszadalmas, akárcsak az esetleges fellebbezés. Ráadásul a rendszer működtetése a korábbinál jóval többe kerül az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak. Nem véletlen, hogy az eljárást próbálták egyszerűsíteni. Így például két évig érvényes a közgyógyellátási igazolványa azoknak az alanyi jogosultaknak, akik nem kérték gyógyszerkeretük újbóli megállapítását. Más esetekben sincs szükség új, a mep-ek által kiadott új szakhatósági állásfoglalásra, ha a terápia nem változott, s a korábbi állásfoglalás nem régebbi 18 hónapnál.