Egészségügy várólistán

Meghívó az Önkormányzati Egészségügyi Napok Téli Szimpóziumára. Frissített program!

"Talán soha ekkora szükség nem volt még az egészségügy szereplői közti nyílt és őszinte párbeszédre, mint éppen most egy közelgő választások küszöbén, amikor a politikai szimpátiától és pártos érdekektől áthatott információs zűrzavar kellős közepén kell rendet vágni a részigazságok, értelmetlen bűnbak keresések és a felelőtlen ígérgetések káoszában.

„Létezik egy magyar recept az egészségügy megújítására. A magyar egészségügy válasza a válságkezelésre hosszú távon fenntartható rendszert eredményez…– mondta Szócska Miklós államtitkár egy, - az Európai Bizottság által támogatott - egészségpolitikai fórumon." Lehetséges. Csakhogy a megvalósítás hosszú ideje alatt minden szereplő részéről természetes elvárás, hogy a gyógyítás biztonsága ne károsodjék, színvonala ne essék, miközben soha nem látott humán erőforráshiány és működési forráshiány sújtja az egészségügyet. Miközben az ország azzal szembesül, hogy a források szűkössége miatt mérsékelni kell a jóléti kiadásokat, a megoldatlan egészségügyi feladatok mennyisége exponenciális sebességgel egyre csak nő.

Valóban alkalmas-e a magyar recept e bonyolult problémaözön egyidejű kezelésére?

A Semmelweis Terv ötvözi mindazokat az elképzeléseket, elvárásokat, amelyek alkotógárdája és az egészségügy aktív szereplői részéről megfogalmazódtak: „a rendszert akkorára igazítani, amelyet az állam még éppen működtetni képes". Fájdalom, de ki kell mondani; sajnos nélkülözi mindazokat a garanciális elemeket, amik biztonságot, bizonyosságot jelenthetnének a terv megvalósítására. Éppúgy nélkülözi a megvalósítás alapfeltételeit – részletes hatástanulmányok, elkötelezett, motivált szakemberek sokasága a megvalósításban, jóváhagyott pénzügyi ütemterv, kormányzati, költségvetési garancia-, egyértelmű politikai támogatás, - mint korábban elődei. Ugyanakkor mérföldkő jelentőségű a tekintetben, hogy a működőképesség fenntartása és a hatékonyság érdekében szisztematikusan átrendezi az ellátórendszer struktúráját.

Elévülhetetlen érdeme, hogy soha ekkora szakmai és társadalmi(?) konszenzussal nem alkottak még stratégiai tervet a magyar egészségügyben. Ezzel együtt korántsem egyértelmű, hogy a kormány ezt az utat választotta, továbbra is kérdés: merre tartunk?
„A változások irányára következtetni részben a Kormány által elfogadott Semmelweis tervből, részben a kormány politikai szándékaiból lehet." Az alaptörvény egészségről, társadalombiztosításról szóló cikkelyének módosítása, a munkáltatói tb. járulék szociális hozzájárulási adóvá alakítása, az előzetes konzultáció nélküli államosítás, vagy a „lex Szijjártó", (munkáltatók számára köztehermentessé tett dolgozói egészségbiztosítás) a forráshiány fenntartása stb. arra enged következtetni, hogy a Kormány nem csupán abban a keretrendszerben gondolkozik, amiben az egészségügyért felelős államtitkárság.

Több közismert egészségpolitikus véleménye szerint, míg a hétköznapi ember – beleértve az egészségügy dolgozóinak többségét is - egyszerű, költségvetést érintő pénzügyi kérdésnek tekinti az egészségügy megújulását, (ami szükséges, de önmagában nem elégséges feltétele az összeomlás elkerülésének) a kormány a Semmelweis Tervtől eltérő/vagy azzal párhuzamos változások sorára készül: a rendszer fenntarthatósága érdekében gyökeres változásokat akar (!)

A kérdés csak az: mit, mikor, miből és hogyan?

A ciklus végéhez közeledve megvizsgáljuk mi változott az évek során az ellátórendszerben, mi nem? Milyen eszközfejlesztések, beruházások valósultak meg az ellátórendszerben? Kik a kedvezményezettei, kik a kárvallottai a fejlesztési programnak? Mit tett a kormányzat az egészségügy megmentése érdekében és milyen eredménnyel? Mit kell tenni a nem kívánatos jelenségek megszüntetése érdekében és mi az, amit lehet? Mi az, amit sürgősen meg kell tenni, mert halogatni tovább nem lehet? Alkalmas-e a magyar recept a spontán folyamatok és a rendszer alapvető ellentmondásainak rendezésére?

Olyan világban élünk, amikor az emberek többsége rettegve gondol saját jövőjére – és őszintén szólva, van miért aggódnia. A társadalom egyre nagyobb hányada kiszolgáltatottnak érzi magát, ha egészségügyi ellátórendszer hiányosságaira, szervezetlenségére, útvesztőire gondol, - és őszintén szólva, van miért aggódnia. Az egészségügyi dolgozók jelentős többsége viszont depresszióban szenved az egészségügy szétziláltsága, saját munkakörülményeinek romlása, a gyógyítás alapvető feltételeinek hiánya, nem utolsó sorban betegeinek sorsa miatt. Nincs más eszközünk, nyíltan ki kell mondani, hogy mi folyik az egészségügyben! A terápia: a bajok és teendők ki- és megbeszélésével kezdődik. A mi dolgunk, hogy szóljunk mindenről, megvitassuk és értékeljük a jelenségeket, majd szerény eszközeinkkel és a sajtó nyilvánosságával ösztönözzük a döntéshozót a helyes döntések meghozatalára. „A magyar egészségügy jövője, mindannyiunk közös felelőssége!" (Magyar Orvosok Szövetsége Együttműködési Megállapodás)" - írta a szervezőbizottság nevében dr. Kovács Zoltán, a Partnerség Egészséges Társadalmunkért Közéleti Társaság elnöke.  

A konferencia programja.