Egészségügyi bizottság: a hazai vérkészlet-gazdálkodásról

Közzétéve: 2008. 09. 24. 14:49 -

• 2 perc olvasás

Szükséges lenne a vért adni már nem tudó idős korosztály helyett a fiatalokat bevonni a véradásba.

Weborvos Archívum

A magyarországi vérvételek számát jelentősen nem lehet növelni a rendelkezésre álló eszközök és környezeti tényezők miatt, és szükséges lenne a vért adni már nem tudó idős korosztály helyett a fiatalokat bevonni a véradásba - derült ki az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szerdai ülésén, ahol a témában tájékoztatót hallgattak meg.

Miskovics Eszter, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója elmondta: a donorbázis több mint negyven százaléka a 50-60 éves korosztályból kerül ki, és sajnos ezen korosztályban a különböző megbetegedések miatt emelkedik a véradásra alkalmatlanok száma.

Az egységes donoradatbázisról szólva a főigazgató elmondta: idén októberben fejezik be annak az informatikai rendszernek a kiépítését, amelynek segítségével országos nyilvántartásban tartanák számon a donorokat. Magyarországon 300-350 ezer donor van a rendszerben, akik folyamatos és régi véradók, és évente 450 ezer véradás történik.

A főigazgató képviselői kérdés kapcsán kitért arra is, hogy az OVSZ-nek nincs konkrét információja a szervezettől kikért vérkészletek felhasználásáról. Egy informatikai rendszerre viszont már pályázott a szervezet, amely kiépülése esetén a nagy vérigényű intézményekkel online kapcsolatot tartana, így az OVSZ már visszajelzést kaphatna a vérkészletek felhasználásáról.

Miskovics Eszter szintén képviselői kérdésre válaszolva azt mondta: nincs vérexport, a vérkészleteket Magyarországon használják fel, ugyanakkor az unió országai adott esetben kisegíthetik egymást.

Puskás Tivadar (KDNP) a véradók alacsony társadalmi megbecsültsége kapcsán azt mondta, szerinte adókedvezményt vagy tb-járulékcsökkentést kellene annak kapnia, aki rendszeres véradó.

Miskovics Eszter ehhez hozzátette: a véradók társadalmi megbecsültségével maga az OVSZ is elégedetlen, de anyagi források híján a kisebb ajándékokon és a donorünnepségeken kívül mással nem nagyon tudják meghálálni a véradást.

Kövess minket!

egészségügyi bizottság - parlamenti vérellátás - transzfúzió
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek