Egészségügyi reform dán példával

Három egymást követő kormány hajtotta végre a reformot öt fő irányelv mentén

A dánok másfél év alatt rögzítették az átalakuló dán egészségügyi ellátórendszer sarokköveit, igaz, ott ciklusokon átívelő közmegegyezés és stabil politikai háttér segítette a munkát.

Napjainkban már értékelési fázisban van, így a vége felé jár a skandináv ország egészségügyi ellátórendszerének reformja. A dániai regionális egészségügyi struktúraátalakítás tapasztalatai hazánkban is útmutatók lehetnek, legalábbis így vélte ezt dr. Tótth Árpád, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt. minőségügyi és fejlesztési igazgatója, aki az IME VI. Regionális Egészségügyi konferenciáján számolt be a folyamatról.

Az alkotmányos királyság területe és népessége fele Magyarországénak, de jelentősen több GDP-t fordítanak ez egészségügyi ellátásra, mint hazánkban. Az egészségügyi szerkezetet hasonló módon alakították át ahhoz, mint a Semmelweis Tervben megfogalmazottak. A 14 tartományt öt régióra osztották, ahol háromszintű közigazgatás működik, a törvényi felügyeletet kormányhivatal látja el.

A 98 helyi önkormányzat nemcsak az intézmények tulajdonosaként, hanem többek között az idősek, az iskolások, a pszichiátriai betegek ellátásának finanszírozójaként is részt vesz az egészségügyben.

Az ellátást 85 százalékban adókból, a fennmaradó részt co-paymentből, illetve magánbiztosítók bevonásával finanszírozzák. A hatvan állami kórház mellett tíz magánintézményben is igénybe vehető az ellátás.

A fekvő- és járóbetetegek ellátásáért – a finanszírozásukkal egyetemben – a régiók felelősek, ahogyan a háziorvosi praxisokért is, amelyek magánkézben vannak. Az országban mindössze 250 patika működik, mégsincs gyógyszerhiány.

A dán egészségügyi reformot három egymást követő kormány hajtotta végre, öt fő irányelv mentén. Ezek voltak a költségvetés, a piacosítás, az irányítás és menedzsment átalakítása, amely mellett deregulációra, ügyfélközpontúságra és az e-kormányzásra helyezték a hangsúlyt. A betegutak szervezésében lazították a korábbi merev határokat, az ügyfélközpontúság került előtérbe. A hatékonyság növelésének érdekében decentralizáltak, ugyanakkor mind helyi, mind megyei szinten forrásokat is biztosítottak az átalakításhoz.

Bár a helyi önkormányzatok önállósági törekvései komoly akadályokat jelentettek, 2002-ben egy kormányzati bizottság hat alternatívát tett le a dán vezetők asztalára az ágazat átalakítását illetően. Ehhez három hónap alatt mintegy 500 szervezet adta le állásfoglalását, miközben folyt a társadalmi vita is. A reform alapköveit 2004. júniusában parlamenti diszkussziót követően rögzítették.

A következő években egyértelművé vált a feladatmegosztás, az önkormányzatok 30 ezer fős ellátási területért felelősek, a régiók adóból származó bevételeik 80 százalékát fordítja az egészségügyi ellátásra. Az ellátottak érdekeit is szem előtt tartották, így a skandináv országban született először betegbiztonsági törvény, az új struktúra nyílt és rugalmas, a finanszírozás teljesítményorientált. Az új rendszerben közel egyenlő az ellátáshoz való hozzáférés valamennyi dán állampolgár számára.