Együtt-PM: halasszák el a pénztárgépek bevezetését!

Közzétéve: 2013. 12. 14. 14:03 -

• 1 perc olvasás

Március végére halasztaná az Együtt-PM az online pénztárgépek bevezetését.

Weborvos Archívum

Az Együtt-PM szövetség törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy az adóhatóság március 31-éig ne büntesse a vállalkozásokat az online pénztárgépek bevezetésének elmaradásáért. Erről Tordai Bence, a PM elnökségi tagja, az Együtt-PM országgyűlési képviselőjelöltje beszélt szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hangsúlyozta, javaslatukkal azt szeretnék elérni, hogy a parlament még a jövő héten fogadja el az erről szóló törvénymódosítást. Az Együtt-PM szerint ugyanis ha ez nem történik meg, akkor a jövő év első napjától benzinkutak, gyógyszertárak és vendéglátó-helyek is zárva maradhatnak.

Tordai Bence szerint mindez a kormány hibájából történhet, mivel még november végén sem állt rendelkezésre olyan pénztárgép, amely a számukra alkalmas lehetne.

Hozzátette: a pénztárgépek bevezetésének határidejét azért szeretnék most elhalasztani, mert az ünnepek alatt és között szerintük reálisan nem várható el, hogy az érintettek, így például a kétezer benzinkút és a több ezer gyógyszertár beüzemelje új készülékeit.

Kövess minket!

patika Együt t- a Korszakváltók pártja
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek