Együttműködés nincs, s nem is lesz

Közzétéve: 2008. 02. 06. 14:11 -

• 2 perc olvasás

Másfél hónapos szünet után ma folytatódott a vita az egészségbiztosítási reformtörvényről.

Weborvos Archívum

Mint közismert, a tavaly december 17-én elfogadott törvényt a köztársasági elnök nem ellenjegyezte, így kihirdetésére sem került sor. Sólyom László az Országgyűléshez címzett levelében ugyan elismerte, hogy alkotmánysértés nem érhető „tetten" a megfogalmazott paragrafusokban, ám ettől függetlenül számos kifogást sorolt fel. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának mai ülésén pro és kontra ezekre hivatkozva folytatták ellenzéki és kormánypárti képviselők a vitát.

Sólyom László kifogásolta a törvény megalkotásának módját, hiányolta a kellő számú garanciát, valamint a változást kellően megalapozó hatástanulmányt. Többek között ezekre hivatkozott Mikola István (Fidesz) is, aki szerint további gondot okoz a végrehajtási rendeletek hiánya, valamint a várhatóan jelentős működési költségemelkedés, ami a betegellátásra fordítható összeget kurtítja meg. Lényegében ugyanezeket az érveket hangoztatták a továbbiakban felszólaló ellenzéki képviselők, míg a kormánypártiak – többek között a módosító indítványokra hivatkozva – cáfolták az elhangzottakat. S bár mindkét fél a konszenzusos politika hiányának hátrányairól szólt, ezért kizárólag – akárcsak eddig – a másik felet tette felelőssé.

Lényegében ennek is tudható be, hogy a 12 bizottsági módosító indítvány – amelyek némelyike 22 ajánlási pontot is tartalmazott! – a kormány támogatása, a kormánypárti képviselők igenje, s a Fidesz-KDNP tartózkodása mellett úgy ment át, mint kés a vajban. Ezek talán legfontosabbika szerint a pénztárak öttagú felügyelő bizottságának egyik tagját az Országos Érdekegyeztető Tanács javaslatának figyelembevételével nevezik majd meg. A Fidesz képviselői ugyanakkor bejelentették, hogy ismét beterjesztik alternatív egészségbiztosítási törvényjavaslatukat.

Kövess minket!

Sólyom László több biztosítós törvény
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek