Élelmiszerbiztonság: meg kell nyerni a lakosság bizalmát

Közzétéve: 2015. 06. 28. 08:44 -

• 1 perc olvasás

Erős élelmiszerbiztonsági hatóságra van szükség, amelyben bízik a lakosság.

Így vélekedett Bognár Lajos országos főállatorvos, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára az M1 szombat esti aktuális műsorában.

A szakember hangsúlyozta: az utóbbi időben az ellenőrzés mellett egyre nagyobb feladatot jelent a lakosság tájékoztatása, a rohamosan bővülő információk kezelése.

A hivatal előtt álló feladatok közül kiemelte az ellenőrzés hatékonyságának növelése mellett a tájékoztatási munka további javítását, ezek között az egészséges életmód és táplálkozás népszerűsítését, a lakosság segítését az eligazodásban az egyre növekvő információtömegben, a fogyasztáshoz szükséges tanácsadást.

Bognár Lajos emlékeztetett arra, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti díjból tavaly 11 milliárd forint folyt be. Ebből 1 milliárd forintot fordítottak fejlesztésekre, alapvetően informatikai fejlesztésekre és a laboratóriumi munkához kötődő műszerbeszerzésekre. A kormányhivatalok élelmiszerlánc-felügyeleti feladatainak végrehajtását pedig csaknem 6 milliárd forinttal támogatták.

Az informatikai fejlesztések eredményeként jött létre az élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszer, amelyben már 300 ezer ügyfelet tartanak nyilván - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy az információfeldolgozás révén 37 százalékkal nőhetett az ellenőrzések száma, miközben hatékonyságuk is 90 százalék feletti szinten mozog.

Kövess minket!

élelmiszerbiztonság - élelmiszerbiztonsági hivatal (Nébih)
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek