Elköszönt az elnök

Közzétéve: 2009. 12. 15. 13:13 -

• 2 perc olvasás

Lehetett volna rosszabb is, jobb is, ám nincs ok az elégedetlenségre a bizottsági munkát nézve.

Weborvos Archívum

Zsúfoltnak és hektikusnak minősítette az elmúlt négy esztendőt Kökény Mihály, az egészségügyi bizottság elnöke a mai évértékelő sajtóbeszélgetésen, hozzátéve: sok eredményt is sikerült elérniük, mint például a pneumococcus védőoltás bevezetése vagy a gyermekek számára is lehetővé vált hazai szívtranszplantáció. Szintén a sikerlistára kívánkozik a súlyponti kórházi rendszer létrehozása, az Egészségbiztosítási Felügyelet megalakítása, és hogy a válság előtt sikerült az E-Alap egyensúlyát megteremteni. A kicsit korainak tűnő búcsúzkodást az indokolja, hogy a tervek szerint ez a parlament már nem tárgyal egészségügyi témájú előterjesztéseket, így a bizottságot sem hívják már össze ebben a ciklusban.

Az idei évet véleménye szerint a finomhangolás jellemezte, a bizottság javarészt jogharmonizációt, jogalkotást segítő tevékenységet végzett. Kudarcként értékelte, hogy a bizottság által benyújtott, a nem dohányzók védelme érdekében készült törvénymódosító javaslatot a parlament rövid távú politikai megfontolások miatt végül is nem tűzte napirendjére, s várhatóan már nem is lesz rá fogadókészsége a hátralévő időben. Hiányérzete is lehet a bizottságnak, ugyanis az elnök szerint nem sikerült igazán kellő mértékben foglalkozniuk például az ápolás ügyével, a kapacitásokkal, az alapellátás teljesítményelvű átalakításával. Az átpolitizáltság sem mérséklődött, idén különösen az új influenza kapcsán mutatkozott meg.

A precíz számvetésből a számok sem hiányozhattak: 37 alkalommal ülésezett a bizottság és 83 napirendi pontot tárgyalt, négyszer ruccantak ki terepszemlére (Debrecen, Semmelweis Egyetem, Uzsoki Kórház, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház), és természetesen szóba került a tegnap este elfogadott salátatörvény is, amelyről rövid összefoglalást adott Kökény Mihály.

A módosítások szellemében nem lesz álruhás álbeteg a rendelőkben, de próbavásárlást végző ellenőrök jelenhetnek meg a patikákban és a gyógyászati segédeszközöket forgalmazóknál. A rákregiszter megbízhatóbbá tételét, pontosítását szolgálja, hogy a KSH kötelezően adatokkal segíti a rendszert. A patikaalapítás feltételei egyelőre nem szigorodnak, a teljes liberalizáció 2010 helyett 2011-re csúszott hosszas vitákat követően.

A generikus verseny ösztönzését szeretnék elérni a referenciaárazással: kikerül a támogatotti listáról az a gyógyszer, amelynek a termelői ára negyven százalékkal meghaladja az Európai Unióban forgalmazott öt, azonos hatóanyagú gyógyszer árának számtani átlagát. Kökény Mihály szerint ez a hosszú egyeztetések során elért kompromisszumos javaslat (amit korábban maga a bizottság is elvetett) nem érinti kedvezőtlenül a hazai gyártókat, és a betegek, valamint a tb-kassza számára is kedvezőbb lesz. Számos gyógyszernek jövőre lejár a szabadalma, így nagyobb számú generikus gyógyszer megjelenése várható. A felszabaduló helyekre pedig új innovatív termékek kerülhetnek a befogadói listán. A gyógyszerkassza is jól áll, kis túllépéssel, de teljesült az előirányzat, tette hozzá az elnök.

Kökény Mihály meggyőződése szerint nem kerülhető el a következő parlamenti ciklusban a politikai erők közötti kiegyezés, a szakmapolitikai egyezség, ugyanis a finanszírozási kényszer miatt elodázhatatlan a betegellátó struktúra átalakítása.

További részletek a törvénymódosításról

Kövess minket!

gyógyszer-gazdaságossági törvény salátatörvény2009ősz
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek