Ellátási hiba: fájdalmas tanulópénz

Minden tizedik beteg ellátási hiba áldozata lehet a kórházi tartózkodása során.

Egy amerikai kutatók által készített úgynevezett veszélyességi skálán az egészségügyi ellátás megelőzi például a hegymászást, az autóvezetést és a repülést. A betegellátás biztonsága tehát alapvető kérdés, hiszen sok beteget érint, hiánya akár súlyos következményekkel járhat. A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja által életre hívott betegbiztonsági fórum szervezőjével, dr. Belicza Éva szakmai vezetővel a betegbiztonságról, a fórum jelentőségéről, az ajánlások napi gyakorlatba való átvitelének lehetőségeiről beszélgettünk.

– Az egészségügyi ellátásban mindig is voltak és lesznek elkerülhetetlen hibák. Mióta foglalkoznak a szakértők ezzel a kérdéssel?
– A betegbiztonság az utóbbi néhány évben került a figyelem előterébe a fejlett nyugati országokban. 1999-ben Amerikában tettek közzé egy később széles nyilvánosságot kapott tanulmányt. Ebben a szerzők felhívták a figyelmet arra, milyen gyakran fordul elő olyan nem kívánatos esemény a kórházakban, amely az ellátók szándékától függetlenül kárt okoz a betegnek. A tanulmány kimutatta, hogy a felvett betegek átlag tíz százalékát érinti valamilyen ellátási hiba. Ebbe például beletartozik két vitamin felcserélése is, ami nyilván nem veszélyezteti a beteg gyógyulását, de olyan esetek is idesorolandók, amelyek miatt megnyúlik az ápolási idő, szövődménnyel járnak, sőt, a beteg akár bele is halhat.

Extrém példaként említem, hogy a betegben felejtenek egy eszközt a műtét során, vagy olyan gyógyszer-túladagolást kap, ami az egészségi állapotát kedvezőtlenül befolyásolja. A példákkal is érzékeltetni szeretném, hogy nagyon széles palettája van a nem kívánatos eseményeknek. A különböző, szintén ezen témát taglaló nemzetközi tanulmányok is hasonló gyakoriságot mutattak ki. Minden tizedik beteg érintett a kórházi ellátás során kisebb-nagyobb mértékben valamilyen nem kívánatos eseményben. Az amerikai tanulmány még arra hívta fel a figyelmet, hogy hihetetlenül magas a halálozási arány ezekben az ellátási hibákban, jelentős tehát a következmény.

– Sokszor ugyanakkor olyan tévedésről beszélhetünk, amelyekből leginkább tanulni kellene. Tehát nem annyira a „ki követte el", hanem inkább a „miért következett be" kérdésre adott válasz a fontos, hiszen abból vonható le a tanulság.
– A nem kívánatos események bekövetkezését nem lehet és nem is szabad minden esetben az ellátó rendszer vagy az egyes emberek hibájaként felróni. Azt kell vizsgálni, hogy az esetek hány százalékát lehetett volna megelőzni kellő szabályozással, fizikai környezettel, létszámmal, oktatással, odafigyeléssel. Ezeknek az aránya változó, de elmondhatjuk az esetek ismeretében, hogy körülbelül a fele. Tehát ha például elesik egy beteg, az egy nem kívánatos esemény, de egyáltalán nem biztos, hogy az ellátó hibájából következett be. Vannak véletlen események, amelyekre nem lehet felkészülni. Például egy előre nem látható állapotrosszabbodás következtében megszédül és elesik a beteg.

Ezért mondjuk, hogy ezeknek a nem kívánatos eseményeknek egy részét meg lehet előzni, ebben szerepe van a minőségbiztosításnak, és azoknak a programoknak, amit mi csinálunk. Ugyanakkor van egy része, ami továbbra is elő fog fordulni, hiszen az ember biológiai lény, szubjektív egyéniség, nem mindig lehet felkészülni a reakciókra, biológiai válaszreakciókra, viselkedésre.

– Az ellátási hibák ellen akkor lehet fellépni, ha pontosan ismerik az előfordulási gyakoriságukat, jellemzőiket, előidéző okaikat. Hogyan állnak az adatgyűjtést szolgáló jelentési rendszerrel?
– A WHO 2005-ben közzétett egy ajánlást a tagországai számára, hogy alakítsanak ki a nem kívánatos eseményekre vonatkozóan egy jelentési rendszert. Csak akkor vagyunk ugyanis képesek megelőzést célzó intézkedéseket kidolgozni, ha megismerjük az eseményeket: hol fordulnak elő, mi áll az előfordulás hátterében, mik a rendszeres okok. Ha nem elemezzük, nem szembesülünk ezekkel a problémákkal, szándékosan nem beszélek hibákról, akkor nem tudjuk felderíteni, hogy mit kell változtatni az ellátórendszerben a napi rutinon, hogy ezek minél ritkábban forduljanak elő.

Ezért dolgozott ki a WHO egy ajánlást a tagállamok számára, milyen elvek mentén javasolja kialakítani ezek jelentési rendszerét. Erre kaptunk felkérést, hogy ezt próbáljuk adaptálni hazai környezetre. A kórházszövetséggel együttműködve hét kórház vállalkozott, hogy ebben az adaptációban részt vesz, és egy kicsit tovább léptünk, mert el is indítottuk a jelentési rendszert. Elektronikus felületen oldjuk meg, interneten keresztül lehet feltölteni az adatokat, és kialakítottuk az elveit.

A kórházak a napi rutinjuk alapján ajánlották, milyen eseményeket vonjunk be a körbe, és azt, hogyan lehet megoldani az anonimitást, ami azért lényeges, hogy a jelentési hajlandóságot fokozzuk. Vizsgáltuk, milyen következtetéseket lehet levonni, milyen okok járulhatnak az eseményekhez. Rendszeresen leültünk kidolgozni a kérdőíveket. A beérkező adatokat közösen értelmezzük. Az első adatgyűjtési kör eredményeit az április kórházszövetségi kongresszuson közzé is tettük, illetve a Kórház című lapban publikáltuk. Az első év után a kórházak úgy gondolták, ez egy hasznos dolog, sokat lehet tanulni belőle, a belső napi rutinban a saját adataik elemzésével tudnak intézkedéseket megfogalmazni a hasonló eseteket elkerülése érdekében, és ajánlják országos kiterjesztésűre a programot.

– A betegbiztonság kérdéseire mennyire fogékonyak kórházvezetők?
– Azt gondolom, az elkötelezett vezető felismeri, hogy milyen jelentősége van a nem kívánatos események elkerülésének. Az egyik téma a decubitus, a kórházban szerzett felfekvés. Vannak tudományos bizonyítékokra támaszkodó ajánlások, hogy miként kell a magas kockázatú betegeket ápolni annak érdekében, hogy csökkentsék a decubitus kialakulásának kockázatát. Tehát megelőzhető, ám mégis kialakul a kórházakban fekvő betegeknél. Kifejezetten olyan eset, amiben jellemzően nem egy ember felelős, hanem a szabályozatlanság vagy a munkaerőhiány. Ha egy éjszakai műszakban egy nővér egyedül van hatvan beteggel, biztos, hogy nem fogja tudni azt a két-három magas kockázatú beteget kétóránként forgatni, mert más dolga van. Végig lehet gondolni, ha kialakul a decubitus, mennyibe kerül az intézménynek, és mennyibe kerül beszerezni az eszközöket és ápolót fizetni, hogy ne alakuljon ki.

Vannak nem kívánatos események, amelyek ha bekövetkeznek, kiadásként jelennek meg a kórházban, és akkor még nem beszéltem az emberi oldaláról, hiszen a betegnek ez nagyon rossz, de a kórházi dolgozókat is nagyon frusztrálja. A motiváció szempontjából is fontos, hogy olyan intézkedéseket hozzon a kórház vezetése, ami hozzá segíti az orvosokat, nővéreket, hogy ilyen nem kívánatos események ne forduljanak elő.

Az antibiotikumok alkalmazása nagyon költséges. Ilyen szempontból is érdeke a kórház vezetésének, hogy koncentráljon azokra a nem kívánatos eseményekre, amelyek megelőzhetőek és amelyek nagy számban fordulnak elő szisztematikus okok miatt, ezek kezelésére ugyanis tud intézkedéseket hozni. Ha ezt egy kórházvezető felismeri, érdemes belefektetnie, ráállítani embereket, időt, tudást adni nekik, hogy ezek a programok elinduljanak egy-egy osztályon több témában.