Fejlesztés és likviditási gondok a mentőknél

Közzétéve: 2007. 06. 19. 14:02 -

• 2 perc olvasás

A folyamatos likviditási gondok ellenére sem fordulhat elő, hogy üzemanyaghiány miatt leálljon egy mentő.

Györfi Pál

A korábbi gyakorlattal ellenétben, ezekben a gépkocsikban már nem az elavult, hanem a tavalyi, mintegy félmilliárd forint értékű egyszeri, központi műszerbeszerzés révén, a legkorszerűbb műszerek, eszközök – többek között, EKG-defibrillátorok - szolgálják az akut ellátást. Mindehhez, a mentő szakemberek magas színvonalú tudása társul – hangsúlyozta Györfi Pál.
Elmondta: a miniszter asszony nyilatkozata szerint, elkülönített és uniós források bevonásával prioritást élvez a mentőautók további, folyamatos beszerzése, cseréje. A gépkocsi-csereprogramban évente átlagosan csaknem 100 új mentőautó - köztük mintegy 30 rohamkocsi - bővíti az állományt. Jelenleg ugyan még 174 cserére érett kocsit tartanak nyilván, ám ez nem veszélyezteti a mentést, mert a teljes flottát alkotó 1130 autó közül jelenleg is 779 a futó kocsi, s van mintegy 100 mentésre nem, de szállításra még alkalmas gépkocsi.

Minőségi változást eredményezett az a gyermekmentésben indult három program is, melynek nyomán napjainkban már valamennyi eset-rohamkocsiban a kicsiket is szakszerűen, biztonságosan tudják kezelni. A Markó utcában létrejött és bevált egy speciális, gyermekellátást végző egység, ugyanakkor folyamatban van az átlagos eset-rohamkocsiknak a kisgyermekek ellátására alkalmas, újraélesztő készülékekkel történő felszerelése. S, hogy a sima, mentőápolóval futó kocsik se álljanak tétlenül, ha gyermeket kell menteni, az úgynevezett KIM-program (kiemelt mentő egység) keretében ezeket is felszerelik a gyermekek lélegeztetésére alkalmas ballonokkal, vérnyomásmérőkkel.

A gyermekmentés régi gondja oldódik meg azzal, hogy a mentőautókban rendelkezésre áll majd az úgynevezett intraosseláris tű, melynek segítségével a mentőápolók is a csontvelő üregébe juttathatják az életmentő infúziót. Korábban ugyanis nem volt kompetenciájuk a vénás infúzió bekötésére, a gyermekek vénáját is csak nagy nehézségek árán tudták eltalálni, megszúrni. A folyamatosan beszerelésre kerülő új, korszerű eszközzel bejuttatott infúzió éppen úgy felszívódik, mint a vénán át bejuttatott.

A koraszülött mentés körüli huzavonát követően Györfi Pál állítja: már ez az ellátási forma is jól működik. Olyannyira, hogy számos, hozzánk képest fejlettebb ország szakemberei meg is jegyezték, milyen gazdag ország vagyunk, hogy erre külön apparátust tartunk fönn. Mindaddig azonban, amíg hazánkban, szemben az említett országokkal, népegészségügyi probléma a koraszülés, azaz a 100 szülésből nem csak 0,2, hanem minden tizedik baba jön idő előtt világra, az állam biztonságosan akarja működtetni a koraszülött mentést.

Az pedig, hogy a közeljövőben immár nem csak a koordináció, szakmai felügyelet, hanem a konstrukció, végrehajtás szintjén is az OMSZ végezné a feladatot, azon múlik, sikerül-e kialakítani a szükséges infrastruktúrát, biztosítani a humán – elsősorban neonatológus – erőforrást – mondta Györfi Pál.

Kövess minket!

OMSZ finanszírozás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek