Fidesz: a kormány egészségügyi reformja deform

Közzétéve: 2008. 07. 14. 16:26 -

• 3 perc olvasás

A Fidesz szerint az egészségügyben 2006 óta zajló reform valójában deformitást okozott az ellátásban. A szaktárca szerint az átalakítás minőségi javulást eredményezett.

Weborvos Archívum

Ezt Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa mondta hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A politikus szerint a helyi megbetegedési és halálozási mutatók figyelembe vétele nélküli, "egyfajta geometriai reform" történt, "hiszen körzővel kirajzoltak ötven kilométeres köröket, amelyek közepébe kijelölték az úgynevezett súlyponti kórházakat".

Pesti Imre közölte: a súlyponti kórházak nem tudják ellátni azokat a feladatokat, melyeket a kormány szánt ennek a hálózatnak, és ezt számos tragikus esemény támasztja alá. Hozzátette: nem telik el hét, hogy ne lehetne tragikus eseményekről hallani az egészségügy kapcsán. Úgy vélte, ez jelzi a teljes káoszt, szervezetlenséget.

Kijelentette: a kisebbségi kormánynak sem ereje, sem felhatalmazása, és lehetősége sincs arra, hogy az egészségügyi válságot kezelje és megoldja.

A képviselő furcsának nevezte, hogy a súlyponti kórházak kijelölésekor az első fordulóban egyetlen fővárosi kórház sem került be ebbe a körbe. Megjegyezte: a Fidesz "kórházmentő akciója" után öt kórház vált súlyponti intézménnyé Budapesten. Szerinte ez is jelzi, milyen mértékben volt átgondolatlan a súlyponti kórházak megnevezése, illetve az átalakítás.

Magyarország legnagyobb gyermekkórháza, a Heim Pál kórház jelenleg sem súlyponti kórház - hangsúlyozta Pesti Imre.

A politikus kitért a súlyponti kórházak gazdasági helyzetére is. Mint mondta, ezen intézmények adóssága folyamatosan nő.

Emlékeztetett arra, hogy Rácz Jenő, volt szocialista egészségügyi miniszter maga mondta: van olyan súlyponti kórház, amelynek adósságállománya egyetlen év alatt 600-700 millió forinttal növekedett. Az összesített adatokat nézve elmondható, hogy a magyar kórházak adósságállománya egy év alatt megduplázódott - tette hozzá.

Pesti Imre fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szakmai anyaga szerint 2008 első féléves kifizetése azt mutatja, a márciusi népszavazás miatt kieső vizitdíjat nem a költségvetésből pótolták. Viszont az aktív ellátásból 8,5 milliárdot vontak ki, éppen annyit, amennyi szükséges volt a vizitdíj pótlására. Emlékeztetett arra is, hogy szintén az aktív ellátásból vontak ki kétmilliárd forintot, amivel a mentőszolgálat anyagi gondjain kívántak enyhíteni.

A szocialista Kökény Mihály az MTI-nek nyilatkozva minderre úgy reagált, hogy a 2006-2007-ben meghozott intézkedésekre szükség volt és azoknak nem volt és ma sincs alternatívájuk.

A parlament egészségügyi bizottságának elnöke hozzátette, hogy 39 súlyponti kórházat jelöltek ki és ezen nem szándékoznak változtatni, de pontosan meg kell határozni, hogy ezeknek az intézményeknek milyen követelményeknek kell megfelelniük.

A volt egészségügyi miniszter elmondta, hogy éppen ezért esetenként szükség lehet volumenátcsoportosításra, illetve az egészségügyi alap többletbevételeiből többletforrásokat bocsáthatnak egyes intézmények rendelkezésére.

A kórházak adósságállományáról a szocialista politikus azt mondta, hogy annak eloszlása egyáltalán nem egyenletes.

Kökény Mihály egyúttal hangsúlyozta, hogy nem a vizitdíjat pótolták amikor új alapellátási rendet vezettek be, mert egészen más feltételekkel jutnak a háziorvosok a többletforrásokhoz.

Véleményét úgy összegezte, hogy az elmúlt napokban az egészségügyi tárca felmutatott néhány elképzelést és a politikai viták helyett inkább arról kellene beszélgetni, hogy ezek közül a pártok melyeket tudnák elfogadni.

A Fidesz állításával szemben az egészségügyben 2006 óta reformlépések zajlanak. Az átalakítás célja az volt, hogy az egészségügyben világszerte folyamatosan megjelenő technológiai változások hatása érvényesüljön a magyar betegek számára is. A szakmai szervezetek is egyetértettek az átalakítás szükségességében - reagált Pesti Imre szavaira az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztálya.

A tárca szerint a súlyponti kórházak kijelölésével megindult egy új, a szükségleteknek és a feladatoknak is megfelelő ellátórendszer kialakulása, hogy ne a kórházak száma és azon belül a relatív nagyon magasnak mondható ágyszám által diktált bevételi igény határozza meg, hogy a betegek milyen ellátásban részesüljenek. Ha egy beteg meggyógyítható korszerű technikai eszközökkel, módszerekkel egynapos ellátás keretében, vagy a járóbeteg-szakellátásban, akkor ne kelljen befeküdnie a kórházba csak azért, mert az ellátórendszer tehetetlensége miatt az érdekek ezt kívánják.
Az átalakítás nem veszélyeztette az ellátás biztonságát, sőt az ellátás minőségének javítását eredményezte.
Az átalakítás folyamata azonban nem ért véget, az elmúlt egy év tapasztalatainak hasznosulniuk kell, a rendszer pedig további „finomhangolásra" szorul. A tárca álláspontja szerint a progresszivitás rendszerében kiemelt szerepe van a súlyponti kórházi rendszernek. Ezeket a kórházakat az igazságos, egyenletes hozzáférés érdekében meg kell erősíteni, ez azt is jelenti, hogy egyértelműbbé kell tenni a súlyponti kórházakkal kapcsolatos szakmai elvárásokat, melyek alapját a 24 órás sokszakmás ügyeleti működés adja.
Az egészségügyi miniszter már a múlt héten felkérte az országos tiszti főorvost, hogy folyamatosan ellenőrizze, rendelkezésre állnak-e a súlyponti kórházakban a működéshez szükséges minimumfeltételek és, hogy valamennyi konkrét panaszügyet vizsgálja ki.

Kövess minket!

Fidesz
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek