Gyógyászati segédeszköz: nem futja rá a betegeknek | Weborvos

Az idei költségvetésben alaposan megnyírt gyógyászati segédeszköz kasszát 4,5-5 milliárd forinttal lépik túl év végéig.

Eddig 1,5 milliárd forintos többletköltséget könyvelhet el az egészségbiztosítási pénztár gyógyászati segédeszköz kasszája, derült ki az Országgyűlés egészségügyi bizottságának mai ülésén, ahol arról is szó esett: év végére akár 5 milliárdot is elérhet a túlköltés.

A témáról konzultációs jelleggel tárgyaló képviselők többek között szóvá tették, hogy miközben a háziorvosi kompetencia növelését tűzi zászlajára az egészségügyi kormányzat, erősen szűkítették – példaként a kötszerek felírását említve - gyógyászati segédeszköz rendelési lehetőségeiket. Hasonló helyzet alakult ki más területen is. Így például nem társul korszerű segédeszköz ellátás az ugyancsak kormányzati elsőbbséget élvező komplex rehabilitációs programhoz. Ez utóbbit a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke, Hegedűs Lajos tette szóvá. Az MDF-es Csáky András úgy vélte, hogy a támogatott eszközök számának drasztikus csökkenése azt mutatja: a törvényalkotók átestek a ló túlsó oldalára. Lényegében ugyanez volt a véleménye az Orvostechnikai Szövetség elnökének. Hornyák László közölte: idén a betegeknek a tavalyi összeg dupláját kell kifizetniük segédeszközeikért, s elengedhetetlen, hogy a jövő évi költségvetésben 42-45 milliárd forintot különítsenek el a finanszírozásra. Úgy vélte, a támogatási rendszer átalakítása során nem vették figyelembe a segédeszköz piac sajátosságait, s a betegek érdekeit, akik közül egyre többen nem tudják megfizetni a térítési díjat sem.

Az, hogy a gyógyászati segédeszköz piac megnyugtató rendezése még hátra van, mutatja a minisztérium által készített jelentés néhány passzusa. Az, hogy a sztómával élők számára már napi két sztómazsákot támogatnak, hogy a súlyos vizelettartási (inkontinencia) problémával küzdő rászorulók nadrágpelenkáinak és betétjeink támogatását párba kellett állítani a kisebb kapacitású inkontinencia termékek támogatásának csökkentésével – vagyis az egyik betegcsoport terhére támogatni a másikat – is ezt bizonyítja. Szemléletváltozást sürget továbbá, hogy az analóg – korszerűtlen – hallókészülékek támogatásának csökkentésével, s nem a modern, lényegesen jobb életminőséget – munkaképességet – garantáló digitális készülékek árkiegészítésénak növelésével igyekeznek ösztönözni a korszerűbb termék felírását. Jelenleg ugyanis mindkettő 50-50 százalékos támogatást kap.