Gyógyturizmus: az árelőny kevés az üdvösséghez
Közzétéve: 2010. 08. 05. 10:46 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2010. 08. 05. 10:46 -
• 2 perc olvasás
A gyógyvíz mellé a ténylegesen hozzáadott érték ma már nem a lángos, hanem az orvosi szolgáltatás.

Az orvosi szolgáltatásokra épülő gyógyturizmus a világ egyik legdinamikusabban fejlődő üzletága. A világ erről már rég nemcsak okoskodik, hanem csinálja is, magyarázta dr. Kincses Gyula, az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet (ESKI) korábbi főigazgatója (akit dr. Surján György váltott megbízott főigazgatóként nemrégiben) az IME-META negyedik országos konferenciáján június végén.
A gyógyturizmus a turizmusnak az az ága, ahol a legmagasabb az egy vendégéjszakára jutó fajlagos költés, több pénzt hoz, mint a wellness. Számokra lefordítva: 2007-ben a gyógy- és wellness-szállók vendégei összesen 29,8 milliárd forintot hagytak nálunk, míg az orvosi szolgáltatásokra épülő turizmus már akkor is legalább 35 milliárd forintot hozott, de ez az összeg akár elérheti az 55 milliárd forintot is.
A gyógyturisztika zászlóshajója ma a fogászat, Európában piacvezetők vagyunk, hangsúlyozta Kincses Gyula. Lényegében a külföldi páciensek tartják el a hazai fogorvosokat, és valahol a magyar lakosság is profitál ebből, hiszen színvonalasabb ellátáshoz juthat. Feljövőben az esztétikai sebészet és a szemészet, is, ám a fogászatot és az esztétikai sebészetet leszámítva nincs megfelelő mennyiségű minőségi kínálat.
A startpozíciónk jó, a világtendenciák prosperitást ígérnek, ami persze nem jelent automatikus növekedést Magyarországon, figyelmeztetett a szakember. Ahhoz, hogy növekedésbe forduljon, szemléletváltásra, állami támogatásra is szükség van.
A mai piaci pozíciónk elsősorban az árelőnyre van alapozva, ám az olcsóság nem lehet stratégiai cél, ezért fontos, hogy hazánk az árelőny típusú szolgáltatási csoportból minőség-előny/hiánypótló szolgáltatást nyújtó csoportba kerüljön.
Magyarország számára kitörési pont az egészségipar, és azon belül az egészségturizmus. Evidenciaként kell elfogadni, hogy hazánkban a gyógyvíz mellé a ténylegesen hozzáadott érték ma már nem a lángos, hanem az orvosi szolgáltatás, tette hozzá Kincses Gyula.
Az egészségturizmus fejlesztését szorgalmazza a nemrég napvilágot látott Új Széchenyi Terv vitairata. A dokumentum szerint olyan programokra van szükség, amelyek az életminőség javítását szolgálják, az egész országra kiterjednek, térségeket ölelnek át, a gazdaság felemelkedését, a munkahelyteremtést, az egészséges életmód terjedését, a környezet fenntartható fejlesztését egyaránt elősegítik.
További tanulmányok, érdekességek az ESKI honlapján
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek