Három megyében már ellenőrzik a jogviszonyt
Közzétéve: 2006. 09. 12. 16:34 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2006. 09. 12. 16:34 -
• 2 perc olvasás
Jelenleg 1,3 millió emberről nem tudni, vajon milyen alapon rendelkezik TAJ-kártyával, s veszi igénybe az ingyenes egészségügyi szolgáltatást.
![]() |
| Király Gyula |
A helyzet nem annyira elszomorító, mint a fenti szám mutatja – tudtuk meg Király Gyulától. Az OEP informatikai főigazgatója szerint az adatok további „pucolása" – például a nappali tagozatos hallgatók számbavétele – után lényegében 700 ezer tisztázatlan jogviszonyú TAJ kártya tulajdonos marad. Király Gyula szerint ide sorolhatók a fekete munkából illetve a csak tőkejövedelemből élők, az úgynevezett „kék könyvvel" alkalmilag foglalkoztatottak, ám lényegében semmiféle nyilvántartásban nem szereplők. A vizsgálat eredményeként sokan valamilyen jogviszonyba „menekülnek", így az előzetes kalkulációk szerint hosszú távon lényegében 300-350 ezer – járulékfizetés nélkül az egészségügyi szolgáltatásokat igénybe vevő - „potyautassal" lehet számolni.
Hónap végén fejeződik be egyébként az a kísérlet, amelynek során három megyében – Zalában, Győr-Sopronban és Vasban – több mint tízezer biztosított immár elektronikus TAJ-kártyát használhatott orvosánál. A három hónapos próba során 24 egészségügyi intézményben ellenőrizték leolvasók segítségével a kártyatulajdonosok jogviszonyát. Kérdésünkre – a járulékfizetés nélküliek is kaphattak egészségügyi ellátást? – a főigazgató elmondta: annál is inkább, mivel egy frissen munkába álló akár két nap múlva is szenvedhet orvosi beavatkozást igénylő balesetet, miközben munkaadója közel másfél hónap után fizet először tb-járulékot utána.
A jogviszony mögötti járulékbefizetést az adóhatóság tartja nyilván, s képes ellenőrizni. Király Gyula szerint az ellenőrzés azt a célt szolgálja, hogy az ön- s a másokat is foglalkoztató munkaadók ne kerüljék el a járulékfizetést. A tervek szerint a nem fizető munkaadóktól nem csak a járulékot, hanem a betegellátás költségeit is behajtanák. A végcél lényegében a járulékfizetés elkerülésének megakadályozása.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek