Határozatképtelen volt a népjóléti bizottság kedden

Közzétéve: 2020. 11. 03. 15:21 -

• 2 perc olvasás

A bizottsági ülésen megjelent az országos tisztifőorvos, az egészségügyért felelős államtitkár, de a Fidesz-KDNP képviselői nem.

Határozatképtelenség miatt berekesztette a testület elnöke az Országgyűlés népjóléti bizottságának keddre összehívott ülését, amelyen a tervezett napirend szerint a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatos aktuális kérdésekről esett volna szó az operatív törzs képviselőinek részvételével. A bizottsági ülésen a Fidesz-KDNP képviselői nem jelentek meg.

Korózs Lajos, a testület szocialista elnöke az ülés elején közölte: egy hete tett ajánlást a népjóléti bizottság ülésének napirendjére. Felolvasta Selmeczi Gabriella fideszes bizottsági alelnök levelét, amelyben a kormánypárti képviselők egyéb kötelezettségeire hivatkozva azt kérte, a tanácskozást a jövő héten tartsák meg. Korózs Lajos hozzátette: mivel elnökként nem támogatta az ülés elhalasztását, egy újabb levelet kapott kedd délelőtt a kormánypárti képviselőktől, amelyben bejelentették távolmaradásukat.

Korózs Lajos azt mondta, azért kezdeményezte ebben a témában a bizottsági ülést, mert meggyőződése, hogy a jelenlegi járványhelyzetben a magyar társadalomnak hitelt érdemlő tájékoztatásra van szüksége. Véleménye szerint az "kevés, amit naponta a sajtón keresztül tudomásunkra hoznak".

Korózs Lajos kitért arra, hogy a kormánypárti képviselőktől "csak azt lehet hallani", hogy az ellenzék nem támogatja a kormány járványügyi intézkedéseit. "Nem tudom, mi az, ami megakadályozta a kormánypárti képviselőket most abban, hogy eljöjjenek a bizottsági ülésre" - mondta, hozzátéve: a most távol maradó képviselők mindegyike részt vett a délelőtti plenáris ülésen, tehát "itt vannak a házban".

Az MSZP-s politikus szerint a kormánypárti képviselők a saját szavazótáboruknak tartoznak magyarázattal.

A bizottsági ülésen megjelent Müller Cecília országos tisztifőorvos, Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár és Lakatos Tibor dandártábornok, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője.

Kövess minket!

ogy. népjóléti bizottság 2018-
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek