Hogyan építjük a jövőt?

Jelenről és jövőről beszélgettünk Leitner Györggyel, a GlaxoSmithKline Kft. ügyvezető igazgatójával.

– Igazgató úr, hogyan értékeli az idei évet?

– Ez az év érdekes volt, abból a szempontból is, hogy kormányváltás valósult meg. Nagy várakozás volt azzal kapcsolatban, hogy a hazai gyógyszerpiac elmúlt években folyamatosan citált anomáliai megoldódnak. Ilyen volt az új termékek problémás befogadása, adminisztratív eszközökkel történő sorba állítása, és az OEP finanszírozási problémái. Sajnos, ezen a területen nem látszik előrelépés. Azt vártuk, hogy a gyógyszeripari szereplők szabályozásával kapcsolatban lesz némi előrelépés. Hiszen néhány olyan, eléggé restriktív szabályzótól szenvedünk, amely sújtja a gyógyszeripart: ilyen az orvoslátogatói regisztrációs díj, a 12%-os befizetés, vagy a K+F befizetések levonhatósága, amely nagyon negatív módon fog megváltozni a jövőben. De a kijózanodás hamar jött, hogy a bankadó, telekomadó és a kiskereskedelmi adók mellett nem várható, hogy könnyítés következzék be a gyógyszeriparban. Egyébként ebben az évben több mint 50 milliárdot fizetnek be többletadóként az ipar szereplői.

– Hogyan látja a kutatás-fejlesztési környezet változását?

– Még az előző kormányzat negatív döntésének ítélem, hogy a kutatás-fejlesztési kiadások levonhatóságát nagyon magas küszöbértékhez kötötték. Ez azt jelenti, hogy a Magyarországon jelen lévő, itthon gyártást folytató nagy cégeken kívül gyakorlatilag senki sem képes K+F költségeket leírni. Pedig a támogatási filozófia része lenne az is, hogy nem csak a hazai ipart, hanem a kutatás-fejlesztést is ösztönözzük. Egyetértek azzal, hogy ösztönözni kell a hazai ipart, de nem lehet a teljes iparágat demotiválni abban, hogy K+F beruházásokat hozzon Magyarországra. Ma még éppen nem tudjuk, hogy mi lesz, hiszen a költségvetési szavazás még hátra van, de az eredeti elképzelés nagyon nem tűnik kedvezőnek.

– Látszik-e valami egységes stratégia?

– Ez volt a harmadik téma, amiben változást vártam, mert korábban nem volt egységes ágazati iparpolitika. Külön szeletként működik az iparági politika, amiben a kormányzat újabb és újabb beruházásokra próbálja ösztönözni a gyógyszeripart. Ettől függetlenül dőlnek el kormányzati szinten olyan fiskális, az ágazatot egyéb területeken érintő, akár támogatáspolitikai döntések, amelyek az iparpolitikával köszönő viszonyban sincsenek. Azt várom az új kormányzattól, hogy mint ahogyan az egyablakos rendszer a közigazgatásban, úgy az egészségiparban is kialakuljon egy olyan koordinált ágazati politika, amelyik mindegyik korábbi célrendszer részévé válik, és nem történhet meg, hogy az egyik kezemmel adok, a másikkal pedig fiskális intézkedésekkel visszaveszem a dupláját.

– Pedig a kormányzat kimondta, hogy az egészségipar fontos számára.

– Valóban nagy pozitívum az a kormányzati kijelentés, hogy a magyar gazdaságnak nagyon nagy szüksége van az egészségiparra. Azt viszont még nem hallottam markánsan kimondani, hogy erős gyógyszer- és biotechnológiai iparra is szüksége van a magyar gazdaságnak. Ennek, a hagyományok miatt, a gyógyszeripar a legerősebb lába, ezért lenne jó, ha az egységes iparpolitika a kormányzati gondolkodásban is markánsabban jelenne meg.

– Mennyire szimpatikus a jelenlegi egészségpolitikai kormányzat hozzáállása?

– A transzparencia, a döntések átláthatósága területén van előremozdulás, az egészségügyi vezetésben egyértelmű a szándék arra, hogy sokkal átláthatóbb módon, a korrupció csírájának elfojtásával folyjanak a beszerzések és a döntéshozatal. Ezen a területen van lehetőség párbeszédre a jelenlegi egészségpolitikai kormányzattal. Ez egyértelműen pozitívan élem meg. Sőt, úgy érzem, hogy az ágazatvezetésben is van igény egy empatikusabb, a másik fél helyzetének, szándékainak megértésére irányuló gondolkodásra. Ez is egyértelmű előrelépés, bár egyelőre nem képes feledtetni az új termékek nehézkes befogadását, illetve a fiskális szemlélet változatlanságát.

– Hogyan érzékeli a magyarországi gyógyszerpiac fejlődését, változását?

– Azt látjuk, hogy a magyarországi gyógyszerpiac három százalékkal bővül, ez a nyugat-európai növekedési ütemnek felel meg, de jóval alacsonyabb, mint a környező kelet-közép-európai országokban. A bolgár, román vagy lengyel piac bővülése jelenleg többszöröse a magyarénak. Növekedés tekintetében tehát érettnek tűnik a piac, az új termékek megjelenése kapcsán viszont még mindig feltörekvő piacnak számítunk, mert hosszú időre van szükség az legújabb termékek befogadására, a terápiás arzenál bővülésére. Ugyanezt a feltörekvő jelleget mutatja a generikus piac is, hiszen a magyar gyógyszerpiacon található generikus termékek árai magasak, és nem teremtik meg az innovatív szerek helyét.

– Milyen mértékben csökkent versenyképességünk az elmúlt években?

– Ha csak a kelet-közép-európai országokkal hasonlítjuk össze Magyarországot, akkor sem túl pozitív a kép. Tudomásul kell venni, hogy egy nemzetközi gyógyszervállalat számára, ha termelő beruházás, klinikai vizsgálatok, helyi kereskedelmi tevékenység vagy kutatás-fejlesztés területén befektetési döntést akar hozni, nem Magyarország a célpont. Az öt-tíz évvel ezelőtti helyzethez képest sokkal inkább Romániában, Bulgáriában, a volt Jugoszláv tagköztársaságokban valósulnak meg a gyógyszeripari fejlesztések. Magyarország lemaradóban van, és ez a helyi szervezeteket mindenképpen negatívan érinti. Különösen egy olyan globális környezetben, amelyben a nagy gyógyszeripari vállalatoknál a szervezeti hatékonyságnövelési törekvések jellemzőek, magyarul világszerte több ezer kollégától válnak meg. A felületes szemlélő számára Magyarország sokkal inkább nyugat-európai piacnak tűnik, ahonnan globális szinten forrásokat szeretnek kivonni a vállalatok. A következő éveket tehát ez a változási irány fogja meghatározni, ha nem lesz jelentősebb előrelépés ezen a területen.

– Várható előrelépés?

– Nem látni, hogy az új termékek, új technológiák befogadása megújulna. A legújabb technológiákat nem sikerül Magyarországon befogadtatni, több tucat új készítmény áll sorba, befogadási támogatásra várva. Nem látni, hogy ez a helyzet elmozdulna, és a következő években jelentősen növekedne a gyógyszerkassza. Ezt az egyik oldalról, a költségvetési hiány lefaragásának célrendszerében értjük, de a harmadik éve fennálló befagyasztás nagyon rossz helyzetet eredményez a morbiditási és mortalitási mutatók szempontjából. Egyáltalán nem vagyok optimista a következő éveket tekintve, félek, hogy a forráskivonás állapotában marad a magyar egészségügyi szektor.

– Milyen eredményeket ért el ebben a környezetben a GSK?

– Idén a GSK a piaci növekedéssel megegyező mértékben tudott növekedni. Ez a csekély, 2-3 százalékos növekedés elmarad várakozásainktól, hiszen számos olyan új készítmény került ki a kutatás-fejlesztési pipeline-ból, ami már a magyar betegekhez is eljut. A befogadás nehézségei miatt új gyógyszereink egy részéről csak remélni tudom, hogy minél hamarabb bekerülnek az urológiai, onkológiai, hematológiai terápiába. Nem tagadom, van egy másik terület is, ahol csalódottak vagyunk: idén nem újult meg a kötelező védőoltási tender, így azok az új védőoltási technológiák, amelyek a környező országokban már rendelkezésre állnak, például a méhnyakrák, bárányhímlő, hepatitis-B elleni küzdelem területén, egyelőre nem jelennek meg szélesebb körben itthon. Jó lenne, ha ezek a vakcinák minél hamarabb beépülnének a magyar kötelező védőoltási rendszerbe, hiszen relatíve kis befektetéssel javíthatóak lennének az epidemiológiai mutatók. Reméljük, hogy a következő években pozitív irányú elmozdulást tapasztalunk, hiszen ez a magyar társadalom érdeke.

– A jövőben milyen együttműködésre törekednek a magyar kórházakkal?

– A GSK, mint a kórházak egyik jelentős beszállítója, változatlanul fontosnak tartja, hogy kiemelten foglalkozzon ezzel a szektorral, különösen akkor, amikor látjuk, hogy nagyon nehéz helyzetben vannak, és az adósságcsapda mellett a különböző átalakulási törekvések teszik még komplexebbé az intézmények irányítását. Ebben a változó helyzetben szeretnénk stabil és megbízható partnerként fellépni, például a klinikai kutatási együttműködések révén, mert hiszünk a szoros partnerségben, a közös jövőképben.

– Hogyan lehet a fennálló helyzeten jövőre változtatni?

– Összességében úgy, hogy komolyan vesszük az egészségipart. Az egészségügyi szektor ugyanis jóval többet hoz a hazai össztermékben, mint amit kivesz belőle. Ennek elismeréseként, a társadalom fejlesztése érdekében az egészségre és egészségügyre fordított kiadásokat, a befektetési oldalt kellene növelni, és a forrásokat hatékonyan elkölteni. Ha pedig gyógyszerről és új technológiákról esik szó, amelyeknél a költséghatékonyság alapfeltétel, a nagyon erősen fiskális szemléleten túl kellene lépni, mert így, Magyarország tragikus egészségügyi mutatóival, csak a gazdaságot, az ország GDP-termelő képességét ássuk alá. Be kell fektetni az egészségbe. Nem látok más utat a jövő építésére, mint prioritást adni az egészségügynek és az oktatásnak.

(A beszélgetés teljes terjedelmében a KÓRHÁZ szaklap 2010/12. számában olvasható.)