Horváth Ágnes: megszűnik a kórházi volumenkorlát
Közzétéve: 2007. 10. 20. 15:40 -
• 4 perc olvasásKözzétéve: 2007. 10. 20. 15:40 -
• 4 perc olvasás
A Magyar Kórházszövetség javaslatára az új egészségbiztosítási rendszerben megszűnik a kórházi volumenkorlát.

Ezt Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a Liberális Egészségügyi Tanács megbeszélését követő szombati sajtótájékoztatón jelentette be. "Nagyon sokszor beszéltünk már erről, hogy szűnjön meg a teljesítmény volumenkorlátok abszolútsága. Ezt teljes mértékben el tudtuk fogadni, sőt, egyetértettünk vele" - fogalmazott Horváth Ágnes.
Az átalakítás kapcsán a tárcavezető kiemelte: eddig nem tudták figyelembe venni a betegeknek az ellátó minőségéről alkotott véleményét. Horváth Ágnes szerint egy merev rendszer szűnik meg. Mint mondta, a teljesítmény volumenkorlát nem bukott meg, de szükség van olyan korlátozásra, ami a szolgáltatót is ösztönzi, hogy jobb minőséget biztosítson.
Mint elhangzott, az elmúlt napokban több mint 30 szakmai szervezettel egyeztettek. A tárca elfogadta a Magyar Gyógyszerészkamara javaslatát is, hogy a pénztárak ne lehessenek patikák tulajdonosai.
A szakmai kollégiumok felvetésére igent mondtak arra is, hogy a pénztárak csak finanszírozásra állapíthatnak meg protokollokat, szakmai kérdésekbe nem szólhatnak bele, ezeket a kollégiumok dolgozzák ki. Hasonlóképpen elfogadta a tárca a kollégiumok javaslatát arra, hogy részt vehessenek a díjtétel meghatározásának folyamatában. Horváth Ágnes azt mondta, egyetértenek a kórházszövetség felvetésével, hogy a pénztáraknak adott távolságon belül kell szerződniük az ellátó intézményekkel.
A törvényjavaslat feltehetően a jövő hét végén kerül az Országgyűlés elé - mondta az egészségügyi miniszter, aki a szerdai parlamenti vitanapon szeretne megismerkedni az ellenzék elképzeléseivel is.
Az Országgyűlés - a Fidesz kezdeményezésére - szerdán "Népegészségügy vagy üzleti egészségbiztosítás?" címmel tart politikai vitanapot, több mint ötórás időkeretben.
Az egészségbiztosítási törvény előkészítéséről a miniszter tájékoztatójához készült háttéranyagot juttatott el a Weborvoshoz a tárca sajtóirodája:
I. Egyeztetések az egészségbiztosítási törvény koncepciójáról
Az elmúlt tíz nap alatt az Egészségügyi Minisztérium folyamatosan egyeztetett azokkal a partnerekkel, akik az egészségbiztosítási rendszer átalakításának legfontosabb szereplői. Az egyeztetéseken több, mint 30 szervezet vett részt.
2007. október 9. – (Ellátó intézmények képviselői) Egyeztetés a Kórházszövetséggel, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségével, a Medicina2000-rel, a Humán Egészségügyi Magánszolgáltatók Egyesületével, valamint az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületével.
2007. október 10. – (Kamarák) Egyeztetés a Magyar Orvosi Kamarával, a Magyar Gyógyszerész Kamarával, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével.
2007. október 11. – (Önkormányzatok képviselői) Egyeztetés a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Szövetségével, a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetségével, a Magyar Faluszövetséggel, a Magyar Önkormányzatok Szövetségével, a Megyei Jogú Városok Szövetségével, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségével, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével.
2007. október 11. – (Orvos szervezetek képviselői) Egyeztetés a Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetségével, a Házi Gyermekorvosok Országos Szövetségével, a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületével, a Magyar Védőnők Egyesületével, az Országos Alapellátási Intézet képviselőivel.
2007. október 12. – (Gyógyszer-, és segédeszköz gyártók, forgalmazók, valamint fürdők képviselői) Egyeztetés a Budapesti Gyógyfürdő és Hévízi Zrt. képviselőivel, a Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Egyesületével, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületével, a Magyar Fürdőszövetséggel, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségével, az Orvostechnikai Eszközök Gyártóinak és Forgalmazóinak Szövetségével, a Védőoltást és Immunbiológiai Termékeket Gyártók és Forgalmazók Egyesületével.
2007. október 18. – (Szakmai kollégiumok) Egyeztetés a Szakmai Kollégiumok vezetőivel.
2007. október 18. – (Biztosító társaságok) Egyeztetés a biztosítók képviselőivel.
II. Az egyeztetések eredménye
A Magyar Orvosi Kamara kivétel valamennyi szervezet érdemi kérdéseket tett fel az egyeztetések során. A megbeszéléseken számos olyan javaslat hangzott el, amit a tárca érvényesített a készülő törvénytervezetben.
A szakmai kollégiumok javaslatának megfelelően a pénztárak csak a finanszírozásra állapíthatnak meg protokollokat, szakmai kérdésekbe nem szólhatnak bele, a szakmai protokollokat a szakmai kollégiumok dolgozzák ki. Hasonlóképpen, a tárca elfogadta a kollégiumok javaslatát, hogy a díjtétel meghatározásának folyamatában részt vehessenek.
A Magyar Gyógyszerész Kamara azt javasolta, hogy a pénztárak ne lehessenek patikák tulajdonosai, ezt a tárca elfogadta. A Kórházszövetség javaslatának megfelelően az elérési szabályok úgy lesznek meghatározva, hogy a pénztáraknak adott távolságokon belül szerződniük kell az ellátó intézményekkel. Szintén a Kórházszövetség javasolta, hogy az új rendszerben a mechanikus TVK szabályozás szűnjön meg, amit a tárca elfogadott.
A Medicina 2000 azt indítványozta, hogy a kódkarbantartást el kell végezni a rendszer indulásáig, ezzel a tárca egyetért. Szinte valamennyi szervezet kért részletes hatástanulmányt, amit a jövő hétre a tárca el is készít.
III. Parlamenti vitanap - Kérés a Fideszhez
Mikola István közel egy hónapja jelentette be azt, hogy hamarosan nyilvánosságra hozzák átfogó alternatív javaslatukat az egészségbiztosítási rendszer átalakítására. Azt reméljük, hogy a javaslatot a jövő héten, a Fidesz által kezdeményezett vitanapon megismerhetjük. Mivel a kormány reformjavaslata hamarosan a parlament elé kerül, a vitanap talán az utolsó pillanatok egyike, hogy a Fidesz bebizonyítsa: nem csak tagadásból áll a programja, hanem ellenzéki pártként a kormány tervezetéhez mérhető átfogó javaslatot mutat be.
Olyan javaslatot, amely valódi eszközöket kínál a legfontosabb célok elérésére: a minőség javítására, a betegek kiszolgáltatottságának és a hálapénz csökkenésére, a nagyobb hatékonyságra, és a fenntarthatóságra. Ha a Fidesz ezt az alkalmat is elmulasztja, akkor lemond arról, hogy a parlament valódi alternatívák közül választhasson.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek