Humán erőforrás az egészségügyben

A parlament egészségügyi bizottsága nyílt nap keretében vitatta meg a hazai egészségügyi humán erőforrás problémáit.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter összefoglalta a megválaszolandó kérdéseket: a magánorvosi praxis feltételeinek tisztázása szükséges, ahogyan a közalkalmazotti jogviszony előnyeinek és hátrányainak mérlegelése is. A humán kapacitás mennyisége mellett a szakképzés és továbbképzés minőségi és térbeli tervezése is megoldandó feladat. Az országon belüli migrációt, ami jeleleg 1,4 százalékos, a Mobilitás Programon belül kívánják elősegíteni, hozzájárulva ahhoz, hogy az orvosi ellátottság egyenletesebb legyen – jelenleg a fővárosban négyszer több orvos dolgozik, mint Észak-Magyarországon.

Kiss István, a MOTESZ jövendőbeli elnöke felszólalásában hangsúlyozta, hogy az aktuális kapacitásgondok mellett az utánpótlás sem megoldott. Az oktatás és képzés mellett a munkakörülmények fejlesztésével is törődni kell, amelyhez források a Nemzeti Fejlesztési Terv keretein belül remélhetőleg felhasználhatóvá válnak. Az orvosok migrációját a feladat jellege is gátolja, hiszen a betegkört és az ellátást segítő szakmai kapcsolatokat egyaránt újra kell építeni. A nyilvántartás javítása és a hazai humán erőforrás-térkép elkészítése is szükségessé válik, a minimumfeltételek helyett feltételrendszert kell kialakítani, hozzárendelt kompetencia rendszerrel.

Balogh Sándor, az OALI főigazgatója az alapellátásban dolgozók jellemzőire hívta fel a figyelmet. Az 1990-es évektől a háziorvosok korösszetétele idősödő tendenciát mutat, a 60 év felettiek aránya nyolcszorosan meghaladja a 35 évnél fiatalabbakét. A védőnők körében a 35 év alatti korosztály ugyancsak alulreprezentált. A praxisok 10 százaléka képes jelenleg eltartani 2 ápolót, és kb. 200 praxis nem rendelkezik háziorvossal. Ezeknek egyharmada túl kicsi, körzetméretéből adódóan, a fennmaradó betöltéséhez pedig az OALI-program keretében, önkormányzati szándék esetén nyílik lehetőség. Majd 30, egy éve betöltetlen praxisban dolgoznak OALI által alkalmazott orvosok, biztosítva a lakosság háziorvosi ellátását.

A kompetencia rendszer felállításához kapcsolódóan Papp Magor, a rezidensek és orvostanhallgatók képviselőjeként szükségesnek látja a rezidensek feladatainak szélesítését és a jelenlegi szakképzési rendszer továbbvitelét.

Páva Hanna, az Engedélyeztetési Hivatal vezetője elmondta, hogy leginkább a 30-39 év közötti orvosok vállalnak munkát külföldön, főként aneszteziológia, háziorvostan, radiológia és traumatológia szakterületeken. A hazai egészségügyi rendszer leginkább romániai orvosokat vonz, akik viszont szakvizsgával még nem rendelkeznek, számuk az országból emigrálóknak csupán harmada-negyede.

Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképzőjének igazgatója az orvosok migrációját vizsgáló tanulmány eredményeit mutatta be, amely szerint a migrációs potenciál a megkérdezettek 66 százalékát jelenti, de ebből csupán 10 százalék, aki konkrét lépéseket tesz a külföldi munkavállalásért. Célországként leginkább az angol nyelvterület szerepel, majd a német nyelvű és a skandináv országok következnek. A külföldi munkavállalás hazai hatása nem feltétlenül számszerűségében, hanem inkább földrajzilag jelentős, még inkább mélyítve a területi egyenlőtlenségeket.

Hogy mi készteti az orvosokat a kivándorlásra? Az anyagiak mellett a szakmai fejlődési lehetőség és a fejlettebb munkakörülmények jelentenek számukra vonzóerőt a tanulmány szerint.