Intellektuális fair play és a valóság | Weborvos

Lesznek változások, amiket utálni fogunk, mert mást szoktunk meg, másra szocializálódtunk. Aki ennek ellenkezőjét állítja, hazudik. A Weborvos kérdéseire az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke válaszol.

- Nagyon sokan abban bíznak, hogy a szocialisták eliminálják az egészségpénztárakról szóló törvény végrehajtását, amiből így a gyakorlatban nem lesz semmi.

- Téved, aki így gondolja. Ha erre „játszottunk" volna, akkor addig húzzuk-halasztjuk a koalíciós alkut, amíg el nem érkezünk egy olyan időpontig, amikor már nincs értelme nekikezdeni az átalakításnak. Az MSZP nyáron kötött egy jelentős kompromisszumot, beleegyeztünk, hogy a keményebb költségvetési korlátok kialakítása érdekében, kisebbségi tulajdonosként és ellátásszervezőként beengedjük a befektetőket. Minden már kérdésben – a területi elvtől kezdve, az OEP jogutódján, s az állami garancián keresztül a fejkvóta és várólista szabályokig – az elfogadott törvényben a szocialista párt elgondolásai fogalmazódtak meg. Az MSZP programjában ugyanis, minden híreszteléssel ellentétben, igenis szerepelt az egészségbiztosítás rendszerének reformja. Mi sem akartuk megtartani a kormányzati jogalkalmazó szervként működő Országos Egészségbiztosítási Pénztárat. Most persze mindenki azzal van elfoglalva, hogy privatizáltuk-e az egészségbiztosítást vagy nem, kiárusítottuk a rendszert vagy sem…

- … s mi a válasz?

- … határozott nem. Szó sincs arról, hogy bárki feladta volna a társadalombiztosítást. Sajnálom, s szégyenletesnek tartom, hogy az ellenzéknek sikerült a társadalom egy részével elhitetnie ezt a képtelenséget. Épp a törvény következetes végrehajtásával cáfolhatjuk meg ezt a hamis állítást.

- Valami magyarázat talán mégis csak van arra, hogy a legnagyobb ellenzéki párt állításaira fogékonyak az emberek. Nyilván nem csak azért, mert a társadalombiztosítás bonyolult rendszer, amit kevesen látnak át és értenek. A törvény megszületésének körülményei amolyan „egy nap a világ" hangulatot keltettek. Sokan úgy vélik, egy lelépő politikus csoport csinálta meg általa a jövőjét.

- A 17 évvel ezelőtti rendszerváltás, a politikai intézményrendszer átalakítása mellett, nem azt hozta, amiben sokan reménykedtek. Nincs folyamatos fejlődés, nincs évről évre gazdagodás, a világgazdasági folyamatokhoz való alkalmazkodás kemény erőpróba. Gyötrelmes a gazdaság és a társadalom átalakulása is. Az viszont nem megy, hogy jöjjenek a piacgazdaság előnyei a hátrányok nélkül, s közben őrizzük meg az államszocializmus vívmányait. A kérdésben sugallt hangulatban nyilván benne van az elmúlt közel két évtized összes kudarca, csalódása, elbizonytalanodása, az egymást követő kormányok hibái. Tévedés ne essék, a baloldali kormányok hibái, késlekedései, bizonytalankodásai is. Az ipari privatizációs folyamat vélt és valóságos bajai, az e területen – és sajnos máshol is – tapasztalható korrupció rendkívül érzékennyé tette a társadalmat a magántőkével szemben. Erre játszik rá a jobboldal, amely szerintem egy kimondottan államszocialista egészségügyi programmal állt elő. Mindez együtt hat és kelti a kérdésben megfogalmazott érzést. Miközben az egészségpénztári törvény zárt rendszert fogalmaz meg, s olyan kemény feltételeket ír elő, amelyek révén csupán egy keskeny mezsgyén lehetséges a befektetők piacralépése. A hosszas alkudozás egyik tétje épp az volt, hogy legyen állami garancia, ám a hosszú távra befektetők is megtalálják a számításukat. Szerintem sikerült kialakítanunk ezt a kényes egyensúlyt.

- Egyes szabaddemokrata szakértők és politikusok eközben teljes piacnyitásról beszélnek.

- Ez nem egyes emberek vágyain és mániáin múlik, s igen távol áll a kormányzati szándéktól. A parlament persze néhány év múlva dönthet így is, ám erre én igen csekély esélyt látok.

- Az elmúlt hónapokban másról sem hallottunk, mint arról, milyen fontos ez a törvény. Ehhez képest az Országgyűlés egészségügyi bizottságának egyetlen olyan ülésén – pedig volt belőle néhány - sem vett részt az egészségügyi miniszter, ahol a tervezetet tették górcső alá.

- A miniszter nyilván saját szempontjai szerint dönt arról, hogy hol jelenik meg, s hol nem. Alig két héttel a törvénytervezet általános vitájának kezdete előtt, ellenzéki kezdeményezésre, Horváth Ágnes részt vett egy bizottsági ülésen, ahol több órán keresztül válaszolt a képviselők kérdéseire. A miniszter eljárása egyébként egyáltalán nem volt szokatlan, a praxistörvényt annak idején nem Gógl Árpád interpretálta a bizottsági tagoknak, ahogy az egészségügyi törvény tervezetét sem én vezettem elő a testületnek miniszterként.

- A kormányzati kommunikációból azt halljuk, e törvénnyel a jó világok lehető legjobbika köszönt ránk. Arról miért nem hallunk egy szót sem, hogy gyakorlati alkalmazása során szembesülni kényszerülünk majd nem egy olyan eljárással, amit utálni fogunk, hiszen évtizedek alatt máshoz szoktunk, másra szocializálódtunk. Ilyen például a szabad orvosválasztás korlátozása. Hol marad a Kornai János által megfogalmazott intellektuális fair play?

- Ebben egyetértek Kornai Jánossal, nem a Leibnitz-i álomvilág következik, aki ilyeneket mond, az valószínűleg nem méri fel, hogy egy igen kemény időszak következik – több szempontból. Egyrészt számos végrehajtási utasítást kell megfogalmaznunk, s ez sem megy majd viták nélkül, annál is inkább, mivel tudjuk: az ördög a részletekben rejlik. Másrészt a jelenlegi katyvaszos gyakorlat helyett reményeink szerint jön egy rendezettebb rendszer, amelyben bizony érvényt fognak szerezni a szabályoknak. Maradjunk az orvosválasztásnál. Fennmarad a háziorvosok szabad megválasztásának joga, s persze a pénztárak között is szabadon válogathatunk. Változatlan marad az a gyakorlat is, amelynek keretében beutaló nélkül kereshetünk fel bizonyos járóbeteg szakellátásokat. A közvélemény számára – mint ez az elmúlt hetek vitáiból is kiderült – a kórházválasztás az érzékeny pont. A ma is érvényes rendelkezés értelmében ilyen elvileg most sem létezik. A szabály úgy szól, hogy – a sürgős esetek kivételével - a háziorvosnak kell megbeszélnie az általunk „óhajtott" kórházzal, hogy tudnak-e fogadni. Az intézmények ráadásul csak a területileg hozzájuk tartozó betegek ellátása után fennmaradó szabad kapacitásuk terhére vállalhatnak bárkit. Ezeket az előírásokat sokan nem tartják be, a betegek egy része össze-vissza bolyong az egészségügyben. Ez tényleg meg fog változni, muszáj átláthatóvá és ellenőrizhetővé tenni a rendszert. De ez nem azt jelenti, hogy ha valakit egy országos intézetben műtöttek, az ne mehetne például ugyanoda kontrollra. Az orvosnak pusztán a pénztárral kell egyeztetnie. Az orvosoknak meg kell érteniük, amikor beutalót és receptet írnak, közpénzt utalványoznak.

- Kornai János szerint több olyan feltétel van, amelyek hiánya esetén nem szabad beengedni a magánbefektetőket. Ezek egyike annak világos megfogalmazása, hogy mire jogosult a biztosított. A közgazdásznak – mint írja – az a benyomása, hogy ezt a kérdést szánt szándékkal hagyják homályban, hiszen így a későbbiekben szabadon lehet manőverezni. Egyelőre csak azt halljuk, mindenki ugyanazokra az ellátásokra tarthat igényt, mint jelenleg, legfeljebb majd időnként a korszerűtlenebb orvosi, diagnosztikai eljárásokat modernebbre cserélik. Tekintettel az egészségiparban rendületlenül tartó árrobbanásra, s a gazdaságpolitikai megfontolásokból féken tartott járulékokra, ez elképzelhetetlennek tűnik. Németországban például a reform keretében úgy vágták ki az ingyenes csomagból a fogászati ellátást, mint a sicc.

- Van abban ráció, hogy a nemzetközi trendet követve ne csak azt mondjuk meg, mi jár, hanem legyen negatív lista is, szedjük csokorba, mi az, amit nem, vagy csak részben – jelentős önrész vállalásával – finanszíroz a társadalombiztosítás. Megvannak ezek egyébként a jelenlegi szabályokban is, hiszen tudjuk, hogy a rekreációtól kezdve, a szépészeti műtéteken át, az extrém sportok kockázatáig mi az, amit nem vállal a rendszer. Ugyanakkor azt is meghatároztuk tételesen, mi az, ami minden egyes magyar állampolgárnak állampolgári jogon jár. E kettő közötti széles sáv a biztosítási csomag. Az európai társadalombiztosításokban az a gyakorlat alakult ki, hogy e középső rész tartalmát nem sorolják fel tételesen. Bár tudom, hogy lenne igény rá, én nagyon félnék úgynevezett szolgáltatói katalógusok összeállításától, amit gyakorlatilag naponta kellene módosítani. Az elfogadott törvény szerint e középső részben bármiféle változtatást az úgynevezett Díjtételi Bizottság kezdeményezhet, ám ezt az egészségügyi és a pénzügyminiszternek egyaránt jóvá kell hagyni. Ha nemet mondanak, nincs változás.

- S megint csak a liberális közgazdász, aki szerint, ha az igazi piac atyja, Hayek látná a mennyekből, miként képzelik a pénztárak kiválasztását, minden haja szála égnek állna. Az egyik oldalon monopolisztikus szolgáltatás vásárló, a másik oldalon – a kapacitásszűkítések miatt – monopolista vagy majdnem monopolista szolgáltatók. Kornai szerint ez a leghátrányosabb piaci konfiguráció. Érdemes szó szerint idézni: „Instabil állapotot hoz létre, módot ad visszaélésekre, zsarolásra, korrupcióra csábít, szinte kiköveteli az állandó intervenciót, a versenyen kívüli eszközök bevetését."

- A Kornai által fölrajzolt helyzet akkor állna elő, ha a befektetők többségi tulajdonhoz jutnának a pénztárakban…

- … opciót sem kapnak rá?

- … nem. A pénztárak oldalán nem látok lehetőséget arra, hogy bármelyik monopol helyzetbe jusson.

- A szolgáltatók jelentős visszavágása után miként alakulhat ki verseny ezen az oldalon? Lehetséges egyáltalán?

- Verseny egyrészt abban lesz, hogy milyen várakozási idő mellett, milyen minőségben, mit tudnak elvégezni a szolgáltatók, s persze versengenek majd abban is, hogy ki milyen szakembert tud megszerezni. Abban is lesz közöttük verseny, hogy mit tudnak kivinni a járóbeteg ellátásba. Idővel egyre nagyobb kényszerként jelentkezik, hogy az egészségügyi szolgáltatók társasági formában működjenek, s maguk is éljenek a magántőke bevonásának lehetőségével. Úgy vélem, hogy elsősorban a betegek érdekeit szolgálja, ha tisztul a paletta, s ott működik – például – kórház, ahol ehhez adottak a feltételek, s valósak az igények.