Intenzív problémák, altatott juttatások

Túlterhelt és fokozatosan elöregedő ápolói réteg, gyakran feleslegesen, kényszerből vállalt környezeti ártalmak, hiányzó kompenzáció és elismerés.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Aneszteziológia-Intenzív Ápolás Országos Tagozata 2006. május és július között országos felmérést végzett a magyarországi kórházakban lévő aneszteziológia és az intenzív osztályok vezető asszisztenseinek és ápolónak körében. A felmérés elsődleges célja az volt, hogy pontos képet kapjanak az aneszteziológia és az intenzív osztályok aktuális helyzetéről, az ezen osztályokon dolgozó ápolói személyzet demográfiai, képzettségi mutatóiról, feladatellátásuk körülményeiről valamint további szakmai céljairól.

A kérdőívvel történt, területileg országos kutatásban összesen 83 aneszteziológia és 76 intenzív osztályról érkeztek be válaszok, az intézmény szerinti megoszlást vizsgálva elmondható, hogy a kutatásban nagyrészt városi kórházak (46%), egyetemi klinikák (24%) és megyei vezető kórházak (17%) vettek részt.

A szakma jövője szempontjából alapvető tényező az aneszteziológiai szakasszisztensek és az intenzív osztályos ápolók korcsoport szerinti megoszlása, amiből az „utánpótlás" szükségletére lehet következtetni. Az intenzív osztályokra jellemző, hogy az ott dolgozó ápolók többségükben a fiatalabb korosztályhoz tartoznak (25-35 év), de drasztikus csökkenés figyelhető meg a 40 és 50 éves kor között. Elmondható tehát, hogy az intenzív ellátásban munkát vállaló fiatal szakdolgozókat nem tudják hosszabb távon megtartani az osztályok, jellemző, hogy a családalapítás vagy gyermekvállalás után munkába visszatérők már nem az intenzív ellátásban, hanem más területeken vállalnak munkát.

A felmérésben résztvevő aneszteziológiai szakasszisztensek közül, ellenben csupán 2 fő volt 18 és 25 év közötti. Ezeken az osztályokon általában a közép- és a nyugdíj előtt álló korosztály dolgozik, sőt a felmérés eredményei szerint működik olyan egészségügyi intézmény is, ahol az aneszteziológia területen mért átlagéletkor 53 év volt.

A fenti adatokból egyértelmű, hogy e pályát vonzóbbá kell tenni a fiatalok számára és nagyon fontos szempont a már e területeken lévő szakdolgozók pályán való megtartása is.

E gondolattal tovább is léptünk a felmérés egy másik sarkalatos pontjára: a szakdolgozók munkájának szakmai, erkölcsi és anyagi elismertségének kérdésére. A fentiek alapján talán nem meglepő, hogy a felmérésben résztvevők elsöprő többsége (aneszteziológia 82%, intenzív osztály 96%) ítélte fizikailag és pszichésen is megterhelőnek az asszisztensi/ápolói munkát.

Ezzel szemben az aneszteziológiai szakasszisztens és az intenzív szakápoló sajnos ma már nem számít magasan kvalifikált szakmának, pedig az új technológiák, műszerek rohamos fejlődése következtében szükség lenne a szakmai megújulásra és az erkölcsi megbecsülés visszaállítására.

Azokban az egészségügyi intézetekben, ahol nincs sürgősségi osztály, ott az aneszteziológiai szakasszisztens az intenzív osztályon dolgozó orvossal együtt végzi a súlyos állapotú beteg sürgősségi szakellátását. Az aneszteziológiai szakasszisztensi és az intenzív szakápolók, ápolók szakmai és anyagi megbecsülése nagymértékben csökken. Ma már nincs különbség a hagyományos osztályon és az intenzív osztályon dolgozók bére között, pedig az intenzív ellátás jóval nagyobb fizikai és pszichés terhet, valamint az átlagost meghaladó szakmai tudást és odafigyelést követel meg.

A probléma súlyára még jobban rávilágít az tény, hogy a megkérdezettek alig egy százaléka szerint megfelelően elismert anyagilag munkájuk, addig 75 százalékuk szerint munkájuk nem elismert anyagilag, sőt érzésük szerint gyakran az erkölcsi elismerést sem kapják meg (aneszteziológia 56%, intenzív 33%).

A továbbtanulási lehetőségeket megvizsgálva az aneszteziológiai szakasszisztenseknek és az intenzív szakápolóknak jelenleg nincs lehetősége főiskolai szinten történő szakmai továbbfejlődéshez.
Ugyanakkor a felmérés eredménye is jól mutatja, hogy időszerűvé vált a kompetencia körök felülvizsgálata és tisztázása, mivel gyakran keverednek az orvosi és az asszisztensi/ápolói tevékenységek. Sok olyan munkafolyamatot végeznek szakdolgozók megbízással, illetve anélkül, ami nem tartozik a kompetencia körükbe. A felmérés során tapasztalt ilyen tevékenységek pl.: intubáció, extubáció, transzfúzió bekötés, arteria punkció, defibrillálás, lélegeztető gépek beállítása, varratszedés, műtősnői-, műtőssegédi feladatok, műtőben önálló betegfelügyelet és gyógyszerelés stb.

A megbízással végzett tevékenységek köre egyre bővül, egyre több orvosi tevékenység végzése kerül szakasszisztensi és szakápolói tevékenységi körökbe. Ezért időszerű, hogy az aneszteziológiai szakasszisztens, illetve az intenzív ápoló képzés területén is lehetőség nyíljon a főiskolai szakirányú képzés megszerzésére, melyre a felmérés adatai szerint komoly igény is lenne, hiszen a megkérdezettek többsége, illetve majd háromnegyede (aneszteziológia 72%, intenzív 55%) részt venne ilyen képzésben.

Figyelemfelkeltő adat, hogy regionális és megyei szinten is jelentős számban vannak olyan intenzív osztályok, ahol a nappali vagy az éjszakai műszakban nem dolgozik intenzív szakápoló. Speciális munkaterület lévén pedig fontos lenne, hogy a munkaszervezési formától függetlenül minden időszakra jusson intenzív szakápoló.

Jellemző, hogy még a diplomás ápolók sem rendelkeznek szakirányú végzettséggel, de a diploma megszerzése után, már nem szívesen végeznek el egy alacsonyabb képesítést adó („E" kategória) szakképzést, pedig szakirányú képesítés megszerzése nélkül, csak intenzív szakápoló vezetésével dolgozhatnak. Ez is visszamutat a már említett főiskolai szakirányú képzés szükségességére.

Az aneszteziológiákon sem jobb a helyzet, hiszen a törvényben foglaltak szerint az asszisztens orvos nélkül nem altathat, mégis előfordulnak olyan aneszteziológiai munkahelyek, ahol az orvoshiányra hivatkozva ez rendszeresen megtörténik.

Számos egészségügyi intézetben folyik az általános és a regionális érzéstelenítés felügyelete az éppen elérhető aneszteziológus orvossal. Ez olyan esetekben fordulhat elő, ahol az orvoshiány miatt egy aneszteziológus orvos egynél több műtőfelügyeletet végez, vagy olyan esetben, amikor az intenzív osztályra és az aneszteziológiára egy ugyanazon orvos ad ügyeleti szolgálatot.
A felmérés adatai alapján csak az esetek 59 százalékában tudják mindig biztosítani a megkívánt (1:1) orvos, asszisztensi arányt.

Az aneszteziológiai asszisztensek az ügyelet ellátás során, számos aneszteziológiai beavatkozást végeznek. A felmérés során előfordult olyan kirívó eset is, amikor az éves műtéti számnak 17, 20, illetve 24 százalékát is eléri az ügyeletben végzett műtétek száma.

Az aneszteziológiai asszisztensek és intenzív ápolók munkája kapcsán fontos megemlítenünk a rájuk leselkedő környezeti ártalmakat is. Bár törvény írja elő, a sugárártalom, a kettős veszélyeztetés miatti pótszabadságot, e kérdésben nincs egységes álláspont az egészségügyi intézményekben. A megkérdezettek a felmérésben résztvevő kórházaknak csak 16 százalékában kapják meg a törvényben meghatározott pótszabadságot, van ahol csak részben, és az intézmények 79 százalékában egyáltalán nem kapják azt meg! Az indok sokszor az, hogy a munkáltatók szerint a műtői személyzet nincs kitéve rendszeresen kettős egészségi ártalomnak. Ezzel szemben a műtétek során alkalmazott ionizáló sugárzáskor a műtői személyzet nem hagyhatja el a műtői területet, míg pl. a röntgenben dolgozó szakasszisztens nem tartózkodik a felvétel ideje alatt a beteggel egy légtérben. Ráadásul a képerősítő alatt végzett műtéti beavatkozások esetén (pl. traumatológiai, urológiai, sebészeti) az expozíciós idő nagyon hosszú, nem olyan rövid, mint egy „átlagos" röntgenfelvétel készítésekor. Ez egynapi műtéti program zárásánál órákban (akár 4-5 óra) mérhető.

Fontos kérdés az altató gázok elszívásának biztonságos módja is és sajnos ez sem megoldott minden műtőben. Míg a felmérés szerint a kórházak 4 százalékában egyáltalán nem megoldott az altató gázok elszívása, addig a az esetek több mint felében mért (55 %) részleges megoldás azt feltételezi, hogy a vizsgált intézményben nincs minden műtőtraktusban központi gázelszívás.

Összefoglalva elmondható, hogy az intenzív és aneszteziológia szakdolgozói munka jellegéből adódó stressz, műszakos beosztás, ügyeleti rendszer, a nagyfokú felelősség és adaptációs készség, környezeti-, biológiai-, kémiai-, sugár ártalmak nehezítik a mindennapos munkavégzést, tehát az állandó fizikai és pszichés megterhelés miatt ez megerőltető munka.

A jelen vizsgálat eredményei alapján, a megfelelő munkaerő és munkavégzés érdekében elsődleges cél, hogy az aneszteziológiai és az intenzív ápolói szakma, mind a társadalom és mind az egészségügyi rendszeren belül, visszanyerje az őt megillető presztízsét, szakmai, erkölcsi és anyagi megbecsülését. E nélkül – a már most is látható folyamatok alapján – fokozódó nehézségekkel és a megfelelő törvényi előírások betarthatatlanságával kell szembenéznie az érintett betegeknek és korházi vezetőknek.