Jövőre jöhet a pszichiátria reformja

Mentálhigiénés Világnap: a szakorvosok már jobban érzik magukat a mai, miniszteri ígéret hallatán.

A felismerés sem új, létezik már Európai Uniós stratégia (Zöld Könyv) a lakosság mentális egészségének javítására, az Egészségügyi Világszervezet a témáról rendezett Európai Miniszteri Konferenciáját követően, 2006. tavaszán az egészlégügyi tárca és a WHO megállapodott a hazai fejlesztési stratégia kidolgozásáról is. A munkacsoport megalakult, a munka is megindult, majd kiszélesedett, s júniusra jórészt elkészült a Lelki Egészség Országos Programja, azután- talán érthetően - hónapokra megrekedt a folyamat.

Ma, a Lelki Egészség Világnapjának központi ünnepségén maga a szakminiszter ígérte meg, hogy a társadalmi vitát követően a szakma kidolgozta megoldási módok beépülhetnek az egészségügyi reform folyamatába, s mint Molnár Lajos fogalmazott: a Nemzeti Fejlesztési Terv a program pénzügyi fedezetét is megteremti jövőre

Sőt, a miniszter szerint a reformhoz nélkülözhetetlen az a szakmai anyag, amit a lelki egészséggel és betegségekkel foglalkozók kidolgoztak, mert e program megvalósítása alkalmassá teszi az egészségügy e területét arra, hogy megfelelő támogatást adjon a világ kikényszerítette változásokhoz való folyamatos alkalmazkodáshoz, amely ma a legnagyobb konfliktust okozza az ember stabilitás iránti természetes igényével szemben.

Mint a világnapi konferencián Bitter István professzor elmondta: a program az európai stratégia nyomvonalát követve számba veszi a pszichiátriai ellátás és társadalmi környezete gondjait, a strukturális hibákat éppúgy, mint a hiányosságokat, majd az alapellátástól a rehabilitációig az egészségügyi rendszer minden szintjén javaslatot tesz a szükséges változtatásokra.
Kérdések is maradtak jócskán, azt ugyanis a szakma egyedül nem döntheti el, hogy például a pszichoterápiás vagy pszichoszociális ellátásnak milyen finanszírozási technikái lehetnek, mint ahogyan azt sem, hogy az általuk kidolgozott ellátási modell hogyan tud illeszkedni a biztosítási csomagokhoz.

Ugyancsak nem szakmai, hanem több tárcát érintő kérdés annak a ma már párhuzamosan működő, magát közösségi pszichiátriai gondozóhálózatnak nevező képződménynek leválasztása, amelyben semmiféle szakorvosi közreműködés nincsen, s amely jórészt szociális feladatokat lát el. Az azonban biztos, hogy a jelenlegi kórházközpontú szisztéma helyett a szakma integrált (minden ellátási módot egymáshoz térben közelítő) és a beteghez közeli (közösségi alapú) modellt szeretne, melyben nem kell bolyongani a diagnózistól a rehabilitációig.

Mivel Magyarországon 13 ezer betegre jut egy pszichiáter szakorvos, és régiórészek vannak ma is ellátatlanul, ezért nyilvánvaló, hogy a lelki egészség problematikája nem szakorvosi belügy. Az országos (vagy nemzeti) program lényege az új modellen túl éppen az, hogy az egészségügy valamennyi szereplőjét, s az ágazaton kívüli szakembereket (pedagógusokat, védőnőket, sőt politikai döntéshozókat) is bevonja a megoldásba.

 
Vannak könnyebben áthidalható anomáliák, ilyen például az, hogy bár a háziorvosi rendelőben megfordulók minimum 20 százaléka pszichiátriai (vagy ilyen eredetű) betegséggel küszködik, a képzésben e tudományterület mindössze egy hónapos, míg az alapellátók szülészeti képzése három hónapig tart. (Dr Rihmer Zoltán főorvos előadásában külföldi felmérést idézve elmondta: a major depressziós betegek 18-40 százaléka járt a háziorvosánál egy héttel az öngyilkossági kísérlete előtt.) A szűk keresztmetszet lehet az oka annak is, hogy ma az F-diagnózissal felvett betegek (a jel pszichiátriai betegséget jelöl) jó része belgyógyászati vagy neurológiai osztályon fekszik, ami nem volna baj, csakhogy nem azt a terápiát kapja, amire szüksége van. A mindennapi gyakorlatban fordított, diszkriminatív példa is akad, a diabéteszes szkizofrén beteg cukorbaját a pszichiátrián kezelik, de végeztek már onkológiai terápiát is így, mert az adott osztály nem fogadta (el) a beteget.

Mint megtudtuk, néhány adat pótlása és némi biztosítástechnikai konzultáció, azaz az egyeztetések újra elindulhatnak, s a tervek szerint hamarosan társadalmi vitán véleményezhetik, formálhatják a programot szakemberek, betegek, civil és társadalmi szervezetek.