Kamara kontra EDDSZ

A MESZK nyilatkozata a kötelező kamarai tagságról.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarát a 2003. évi LXXXIII. törvény hozta létre, amely meghatározza feladatait és szabályozza működését. A kötelező tagsággal rendelkező köztestület a törvényben megfogalmazott számos közfeladatot is teljesít.
Nyilvánvaló, hogy a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátáshoz való jog minden magyar állampolgárt megillet. Szembesülnünk kell azonban azzal a ténnyel, hogy az egészségügy különböző intézményeiben, valamint az ország egyes települései között különbségek lehetnek. Mindemellett az egészségügy sajátos helyzete miatt éppen az egészségügyi szakdolgozók között egyre inkább nő a külföldi munkavállalók aránya.

Fentieket figyelembe véve az állampolgárok egészségügyi ellátásával kapcsolatos alkotmányos jogainak érvényesülését elsősorban az biztosítja, ha az egészségügyi szakdolgozók egységesen kidolgozott etikai és szakmai elvek alapján, szigorúan számon kért továbbképzési rendszerben végzik mindennapi tevékenységüket. A szakdolgozók hivatásának teljesítésében, hozzáállásában, viselkedésében és tevékenységében nem érezhet különbséget az ellátásra szoruló állampolgár aszerint, hogy hol lakik, illetve, hogy magánvállalkozás vagy a társadalombiztosítás által finanszírozott ellátást vesz igénybe.

A 195 szakmát magában foglaló csaknem százezer főnyi szakdolgozói kar esetében egységes etikai és szakmai követelményrendszert kidolgozni és azt a folyamatosan változó egészségügyben aktualizálni, végrehajtását kivitelezni kizárólag köztestület képes. Az EDDSZ álláspontja szerint azonban a MESZK léte ellehetetleníti a szakszervezetet. Ez az érvelés nyilvánvalóan téves, mert a szakszervezet és a MESZK feladatai teljesen különbözőek. Mindezek mellett rá kell mutatni arra is, hogy az ágazatban bekövetkezett változások miatt számos szakdolgozó munkáját egyéni vállalkozóként vagy gazdasági társaság tagjaként végzi - mely esetekben egyáltalán nem minősülnek munkavállalóknak - így - mivel már nem tartoznak a megfelelő törvények hatálya alá - nem is lehetnének a szakszervezet tagjai.

A Kamara határozottan visszautasítja az EDDSZ beadványában megfogalmazott megdöbbentő gondolatot, miszerint nem szükséges a széles munkavállalói kört külön érintő köztestület létrehozása, mivel az ágazatban a gyógyító szakmai tevékenységet, illetve az abban közreműködőket már korábban megszervezett kamarák fedik le.

Természetesen mindenki elismeri az orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek munkájának nélkülözhetetlenségét, de az is vitán felül áll, hogy a több mint 100 ezer egészségügyi szakdolgozó nélkül nem létezhetne egészségügyi ellátás. Indokolatlan és megmagyarázhatatlan megkülönböztetés lenne, ha az egészségügyben az orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek mind kamarákon keresztül képviselhetnék hivatásuk és szakmájuk érdekeit, ugyanakkor az egészségügyben a legnagyobb tömeget képviselő szakdolgozók pedig nem.

Mindezek ellenére a Kamara bízik abban, hogy a szakszervezet nem akarja az általa állítólag képviselni kívánt szakdolgozókat pusztán saját létének igazolására felhasználni.
Természetesen a MESZK kész az együttműködésre minden, a törvényekben megfogalmazott jogokat és kötelezettségeket tisztelő szervezettel, és hisz abban, hogy minden, az egészségügyi szakdolgozókért tenni akaró és tudó szervezetnek fontos szerepe van.